Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-75

75. országos ülés 1902 márczius 18-án, kedden. 343 komolyabban kell foglalkoznia a t. kormánynak. És hogy ha e tekintetben egy kissé részletesebben nyilatkozom — bár nem akarom a t. ház türelmét sokáig igénybe venni — (Halljuk! Halljuk!) és reá mutatok a helyzetre és szanálási módjára: teszem ezt azért, mert bizalmam teljes a t. földmivelésügyi miniszter úrban, hogy a ki annyi jelét adta annak, hogy a kisemberek, a kisgazdák és kis-exisztencziák anyagi és morális sorsát a szivén viseli, ő bizonyára találni fog módot arra nézve, mely ennek a kényes, nehéz és nagy kérdésnek a helyes megoldására vezet. (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad, t, ház, egész röviden precziziroznom a helyzetet. Az 1885: XV. t.-cz. 5. §-a azt mondja; hogy (olvassa): »A közmunka- és közlekedési*, most földmivelésügyi »miniszter utasittatik, hogy az osztályozási és teherviselési kulcsot az ezen törvény által elrendelt munkálatok folytán elért haszon arányában állapítsa meg.« Ez az egyik. A másik, hogy a 9. §. — ebben van lefektetve viszont ennek a törvénynek a legfőbb és legfontosabb elve — azt mondja (olvassa): »A Rába-szabályozási társulat érdekeltségére háramlandó teher nem lehet nagyobb, mint azon értékemelkedés, a mely az egész szabályozás végrehajtása folytán éretett el.« Ha ezt követték volna azon orgánumok, a melyeknek ezen egész Rába-szabályozási ügy annak idején kötelességükké volt téve, akkor a Dunántúl ezen részén egészen más helyzet állott volna elő. Nem tették. Olyan aránytalanságokat vittek ottan végbez, egyrészt a klasszifikáczióban az ártérfejlesztés czimén az érdekeltségbe való bevonásával, másrészt olyan őrült drága munkákat végeztek el, a melyeket, akárminő igazságos osztályozás mellett is, soha be nem tudnak hozni ebbe a paragrafusba, mert olyan drágák, hogy azoknak hasznát soha senki ki nem hozza, bárki ember fia legyen is az. A főalapelv tehát, hogy nem szabad többet ráróni egyegy birtokra, emberre, földbirtokra, mint a mennyit ténjdeg, mint plus hasznot a szabályozás elér, itt nem respektálták. Emiitettem még •— és ez szerintem ismét egy alap-prinezipiuma ennek a kérdésnek — hogy nem a Rába-szabályozásnak mai intézői okai ennek a helyzetnek, — azoknak jóindulatát és jó szándékait teljes mértékben elismerem és honorálom, — hanem a múltban a kormánybiztosok és társulati orgánumok követték el a hibák. egész sorozatát. Minthogy tehát itt az illetékes kormánykörök a kellő ellenőrzést, a kellő szigort a végrehajtásban nem gyakorolták, morális kötelessége a kormánynak, hogy ezen kérdés, ha szükséges, még az állam anyagi hozzájárulásával is, de szanáltassék. (Helyeslés.) Beoszthatom az egész Rába-szabályozási kérdést egyrészt az osztályozás igazságtalanságainak a csoportjába; foglalkoznom kell azután, és pedig behatóbban, azon tervvel, a mely a Fertő-lecsapolás neve alatt ismeretes; foglalkoznom kell továbbá a belvizek levezetésének kérdésével és végül az úgynevezett Duna-Lajtha ártéri érdekeltségnek ügyével. Ezekben ismertethetem meg főbb momentumaiban a helyzetet. Ha én mindazon sérelmeket, a melyeket a gazdákon elkövettek, az osztályozás, az ártérbe való bevonás terén, fel akarnám sorolni, ezen a héten nem végezhetném be felszólalásomat, mert végnélküli a sora azon hibáknak, a melyeket annak idején — akarva nem akarva — elkövettek. Én csak illusztrálni akarom a helyzetet és egyetlenegy példát leszek bátor erre felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Itt van Bánfalu, mosonmegyei község, a melyre utalt már Molnár János t. képviselőtársam is. Bánfalu községe, a mint az itt rendelkezésemre álló hivatalos adatok is igazolhatják, soha, még az 50-es években, de a 30-as években sem szenvedett árviz-kárt, az árvízkárok fogalmát ott abszolúte nem ismerték. Mégis belevonták a Rába-szabályozó társulatnak érdekeltségébe ezt a községet és kiróttak rá — természetesen osztályozva — különböző szabályozási járulékokat. Ez a község, — mondom — a legkisebb indok nélkül, eddig fizetett már forintokban jóval a 130.000-en felül. De hogy hogyan lettek ezek a költségek kivetve, arra nézve egy egészen konkrét hivatalos adat áll rendelkezésemre. (Halljuk! Halljuk!) Itt van egy bánfalvi községi lakosnak kataszteri ive : Rotirungen vierter Ti tel; osztályozva van e hat holdas kétharmada a negyedik osztályba, egyharmada pedig a hetedik kataszteri osztályba. A Rába-szabályozó társulat pedig osztályozta az egész hat holdat, még azt a hetedik klasszisut is, a melynek kataszteri tiszta jövedelme holdankint 40 fillérrel van megállapítva, a 2-ik osztályba, ez az osztály pedig fizet 12 korona 80 fillér évi járulékot, a mely, mióta a Jelzálog-Hitelbank a kölcsön kamatai tekintetében azt az igazán nagylelkű és szép engedményt egész spontán megtette, valamivel csekélyebb lett, nem sokkal, mert hisz az egész kamatdifferenczia, ha jól emlékszem, csak 80.000 frtot tett ki. így aztán e földek évi járuléka még mindig 8—10 korona, ismétlem, olyan fold után, a melynek kataszteri tiszta jövedelme 40 fillér és a melyen soha sem a Rába, sem más viz ki nem öntött. Hiszen azon a vidéken, t. ház, régebben csak a legeslegjobb tanulók ismerték a Rábát és csak azok tudták, hogy Rába és Répcze van a világon, annyira messze van onnan; és mégis a Rába-szabályozó társulat szabályozási területébe belevonták. Én nem fogom a példák idézését folytatni, mert az igen messze vezetne. Elég ez az egy példa a helyzet illusztrálására. Még csak azt jegyzem meg, hogy Bánfalu községe nem tartozik választókerületemhez, tehát nem hazabeszélek, midőn az ottani esetet fölemlítem. Ugyanezen községben kimutatták nekem hiva-