Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-75

332 75. országos ülés 1902 márczius 18-án, kedden. Ez a közbeszólás tehát, a melyet nekem imputálnak, nem felel meg a valóságnak, s igy ezt a közbeszólást én nem tehettem. De ha már szóba hoztam ezt a kérdést ily alakban, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezek után azokra tegyem meg a magam megjegyzéseit, a miket a rutén akczióval szemben épen az emiitett t. képviselő ur márczius 13-iki beszédében elmondott. Az említett t. képviselő ur a felett sajnálkozik, hogy az utolsó öt esztendő alatt nem volt a ház tagja, mert úgymond, ha tagja lett volna a háznak, akkor a mennyire tőle telt volna, soha sem engedte volna ezt a kérdést ugy megindítani és ide juttatni, mert » ennél abszurdabb dolgot, mint a mit ott csináltak«, még csak kitalálni is bajos. Nagyon sajnálom, hogy ugyanezen padokról kell ezzel az állásfoglalással szemben a magam meggyőződését itt kihirdetni, a mely épen ellenkezője annak, a mi itt t. képviselőtársam részéről proklamálva lett. Én teljes mértékben honorálom t. képviselőtársamnak tehetségét, nem vonom kétségbe, hogy ha ő tagja lett volna a háznak, talán megakadályozta volna ennek az akcziónak keletkezését, de semmi esetre sem örvendtem volna, hogyha ezen a téren ilyen sikert ért volna el, mert ez egyenértékű lett volna azzal, hogy ama 400.000 magyar állampolgár érdekében, a kiket ő is mindenféle szép tulajdonságokkal megáldottaknak ismer el, még sokkal nagyobb mértékben, mint mi tettük, mert mi az elfogultság látszatát is kerülni akartuk ebben az akczióban; azoknak a honfitársainknak érdekében, a kiknek érdekében ő is a miatt panaszkodik, hogy évszázadok óta az érdekükben nem történt semmi, ezután se történt volna semmi. Ez az orvosság pedig igazán olyan, hogy rosszabb, mint a betegség maga. Ha ilyen jóakarói volnának annak a népnek, a kik ugy gondoskodnak róla és midőn megmentésükről van szó, arra törekszenek, hogy a mentési akczió meg ne induljon, akkor ugy volnának vele, hogy azt mondhatnák: Isten, óvj meg a barátainktól; az ellenségeink ellen majd megvédjük magunkat. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy az az akczió azért nem ér semmit, mert ott négy veszedelem van, és ha a négy közül háromtól meg is mentjük azt a népet, valamelyikbe ugy is belehal, hát kár a fáradságért. Nem foglalkoznám ezzel a beszéddel olyan hosszasan és részletesen, t. ház, ha nem érezném szükségét annak, hogy ebben a sokszor kellő tájékozottság nélkül és ha minden rossz indulat nélkül is, de a tájékozatlanság minden gyengeségével megbírált ügyben, a tiszta tényállás mindig helyreállittassék a házban. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja: négy betegség van és ezek a következőkből állanak: először gróf Schönborn az ő uradalmi embereivel. T. ház! Én konczedálom és magam is sajnosán tudom, hogy a régibb időben a Schönborn-uradalomnak maga az igaz- | gatója német, a tisztikara nagy részben német vagy cseh és igy nem magyar érzelmű volt, nem felelhetett tehát meg annak a hivatásnak, melynek egy ily nagy hitbizomány tulajdonosa egy olyan nagy kiterjedésű komplexumban, mint a milyen a Schönborn-uradalom, ott Felső-Magyarországon Beregnek a felső részét egészen elfoglalván, hivatásszerüleg meg kellene, hogy feleljen. De, t. ház, valamint nem jutna az eszébe senkinek és nem helyeselné senki, ha eszébe jutna valakinek, hogy egy mostani kormányzatot felelőssé tegyen a Bach-rendszerben elkövetett hibákért vagy mulasztásokért, valamint nem volna helyes, hogyha átvinnők azt, a mi tiltva van az összes emberi jogok szempontjából, hogy az apák bűneiért a fiukat büntessük, mondom, valamint ez nem helyes: azonképen nem lehet helyes a múltból merített gravamenekkel illetni egy uradalom jelenlegi tulajdonosát, a ki minden tőle telhető módon azon igyekszik, hogy a multak hibáinak reparálásához a maga tehetsége szerint hozzájárulhasson. Szüksége van annak a, népnek arra, hogy mindazoknak a tényezőknek, a kiknek erejük, szellemi vagy anyagi erejük, hivatottságuk és képességük van arra, hogy ügyeivel foglalkozzanak és érette valamit tegyenek, jóakarata minél szélesebb mértékben biztosittassék, azt pedig soha sem lehet elérni, minden igyekezet mellett sem, ha igazságtalan vagy túlzott vádakkal illetünk valakit, a ki maga is érzi a multak hibáit és azoknak a reparálására önként is vállalkozik. Én, t. ház, ezzel a kérdéssel foglalkozva, a helyszínen szerzett tapasztalatok és nem mendemondák alapján állithatom, hogy a mostani helyzetet az ezelőtt tiz évi helyzettel sem lehet összehasonlítani, és én nem habozom kijelenteni, hogyha az a fejlődés, a mely ott megindult, azon a nyomon és olyan tempóban fog haladni, mint a milyenben megindult, és ha nem fog elkedvetlenités közbejönui, a mely esetleg arra a tudatra vezeti a Schönborn-uradalom tulajdonosát, hogy úgyis mindegy, igy is szidnak, miért hozzak még áldozatokat is: akkor az ott megindult tevékenység annak a népnek boldogulására igen nagy befolyást gyakorolhat. Közvetlen tudomásom van például arról, hogy a mióta annak az uradalomnak az élére egyik igen t. képviselőtársam, a t. túloldalnak a tagja, Nedeczey János állíttatott, oda az igaz magyar szellemen kívül egyebet nem is lehetett behozni, mert az ellen az ő chauvin magyarsága tiltakozott volna; sőt tovább megyek, ő nem is vállalhatta volna el és nem is vállalta volna el — gyermekkorától ismerem — azt az állást, a melyben tőle egyebet követeltek volna, vagy a melyben ne engedték volna meg neki, hogy ott a magyarság érdekét a leghathatósabban képviselje. Ennek az ő szellemének meg kellett nyilvánulnia és meg is núlvánult az alantas közegeknél is, mert a mint az igen t. miniszter ur igen helyes adatok alapján tegnap konsta-