Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-75

75. országos ülés 1902 márczius 18-án, kedden. 333 tálta, az uradalom tisztviselői — igen csekély kivétellel, el leket mondani, kogy csak egy-két alárendelt kivatalban, mondjuk a régi cselédség­ben — de az állásban levők kivétel nélkül, egy Konka Ervin, egy Farkas Imre, Barkács Ede stb. tősgyökeres magyar emberek, akik ott éltek és Bereg vármegyében élnek emberemlé­kezet óta és egyebet, mint a magyarságot és annak szent ügyét sóba nem szolgáltak. T. báz! Egy ilyen tisztikart ugy állítani oda, akárki teszi, mint a magyarság ellenségét, mint ellenségét annak a népnek, a melyet magyarnak ismerünk mindnyájan, azt biszem, csak ellen­kező hatást szülhet és nem azt, a mit mind­nyájan óhajtunk és a mit, azt hiszem, hogy t. képviselőtársam is óhajt, ha különösen nem is juttatta kifejezésre, t. i. ennek a népnek bol­dogulását. Már a részletekre vonatkozólag, az uradalmi gazdálkodást illetőleg, nekem is igen sok kifo­gásolni valóm van. Nagy hiba, hogy annak a nagy területnek nagy része vadászterületnek van kijelölve, mert a vadászati .passzió mellett bizo­nyos iparágaknak széles mederben való megho­nosítása nem létesíthető. Kisebb területek máris ki vannak hasítva; már igen tekintélyes jövede­lem vagy forgalmi összeg az, a mit az uradalom ily módon munka- és fuvarbérekben forgalomba hoz. A fa-üzem és más ilyen kisebb iparok se­gélyével, a melyeket az erdő-üzem mellett köny­nyen lehet létesíteni, mint pl. a szénégetés is, stb. De mi ehhez képest az, a mi elérhető volna akkor, hogy ha az egész erdőterület rendszere­sen üzembe vétetnék, ós nem a vadállomány kí­mélésével, hanem az emberállomány felhasználá­sával és annak érdekében hozatnék ott valamely iparág forgalomba. Kétségtelen, hogy ez hiba, t. ház, de kétségtelen viszont az is, hogy fennálló jog­rendünk értelmében ebbe kényszerrel beleavatkozni nem lehet. Azt hiszem azonban, hogy jóakaratú kapaczitáczióval, jóakaratú kezdeményezéssel sok­kal többet, sokkal intenzivebb eredményeket ér­hetnénk el, mint a mennyit eddig elérhetőnek tartottunk, illetve elértünk. A vadkárokra vonatkozólag nem habo­zom egész nyíltsággal kijelenteni, hogy igazán példaadó az, a mit e tekintetben Nedeczey János, uradalmi igazgatóságának tartama alatt megho­nosított. Kétségtelen, hogy óriási vadkárok van­nak; az is bizonyos, hogy az erdő tövében levő szántóföldek termését az a szegény paraszt éjjel­nappal, sippal-dobbal, lármával kénytelen őrizni, s azért mégis megesik, hogyha elnyomja a haj­nali álom, a vad megeszi, termését. De az is kétségtelen, pozitív tudomásom van róla, hogy ezeknek a károknak a megtérítésében az urada­lom ujabb időben a legmesszebbmenő határig elmegy, sőt oly károkat Í9 megtérít, a melyek­nek megtérítésére a törvény értelmében kötelez­hető nem volna. Igaz, hogy nem csinálja sij>pal­dobbal, de arról is pozitív kidomást szereztem, hogy a dúvadak okozt.a károkat is, ha bejelentet­nek, megtéríti, hacsak valamiképen be lehet iga­zolni, hogy a kár tényleg megtörtént. Hogy teljes kártérítést adnak-e vagy nem, azt megállapítani nem lehet; az egyik oldalon azt lehet mondani, hogy: nem, a másikon: igen. Csakhogy azért nem az uradalom vezetősége tehető egyedül fe­lelőssé; legfeljebb csak humanisztikus szempont­ból tehető felelőssé. De felelőssé kell tenni a törvényhozást, a mely olyan törvényeket alko­tott, melyeknek keretében lehetővé válik az, hogy az egyiknek a passziójáért a másiknak letfentartását képező terményei és egyéb va­gyona pusztulhatnak el. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ne rekrímináljunk tehát ezen a téren egy­oldalulag, és ne kárhoztassunk egyeseket, hanem igenis kárhoztassuk azt a törvényhozási szelle­met, a mely lehetővé teszi, hogy olyan törvények uralma alatt álljanak a népek milliói, a melyek alatt az egyik életfentartásának feltételeit mások passziói elpusztíthatják. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Azért jogilag nem kárhoztatha­tom az uradalom tulajdonosait, mert qui jure suo utitur, neminem laedit. A törvényhozásnak kell e tekintetben intézkednie, de felelőségre vonni ez idő szerint senkit nem lehet, ha csak a humanizmust nem sérti; s ez esetben is a felelősségre vonás csak a humanizmus nevében, s az által előirt mérséklettel gyakorolható. (Ugy van! Ugy van!) T. képviselőház! Kapcsolatban állanak ezzel az akcziókérdéssel és gravamenekkel és így az akcziő területén az uradalmi dolgokkal, a tago­sitási kérdések. Méltóztassék megengedni, hogy egypár szóval ezzel is foglalkozzam. (Halljuk! Halljulc!) A tagositási törvénynek revíziója nem azért tétetett folj r amatba, mert az eddigi jónak bizo­nyult ; hanem azért foglalkozik vele a gazda­közvélemény és az igen t. földmivelésügyi mi­niszter is, a mint tegnapi beszédében volt szíves erre utalni, mert érzik, hogy itt reparácziónak van helye. A legnagyobb hiba, a melyre már volt sze­rencsém ezen t. házban rámutatni, az;, hogy ezen fontos ügynél, ezen életbevágó kérdés eldöntésé­nél úgynevezett ujrafelvételnek eddig helye nem volt. Méltóztatnak tudni, hogy az 1871 : LIII. t.-cz. értelmében tagositási ügyben a befejezett rezignáczió után egy belül-kiigazitásnak van ugyan helye, de ez voltaképen csak a mérnöki munkálatokra vonatkozik, egyéb jogorvoslatnak azonban helye nincs. Ha ezt felületességgel kez­dik, ha az illetők nem voltak kéjjesek a kellő jogsegélyt megszerezni, vagy ha volt is jogse­gélye az illetőnek, a ki a jogi képviseletet elvállalta, nem volt meg a kellő gazdasági ké­pessége, nem tudta elbírálni a határok értékét, használhatóságát stb,, ez nagy szerencsétlenség, a melyet mitigálni igenis kell a hatásában, de a melyet felforgatni ez idő szerint épen r a szerzett jogokra való tekintettel lehetetlen. Én

Next

/
Thumbnails
Contents