Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-74
74-, országos ülés 1902 márczius 17-én, hétfőn. 305 vizet képes levezetni. Igen, de az öreg Rába áradásakor 200 köbméter viz is reázudul, le csak lefut, de alul már nem birják a partok, tehát szakadoznak, szakadoznak a töltések is és elönti az ár nemcsak a réteket, hanem elviszi a termést is, a népnek mindennapi kenyerét. Mivel pedig Répczefőtől, vagyis az osztrák határtól kezdve egészen Lándzsórig minden viznek a Répczén kell lefolynia; azonfelül mivel a sopronmegyei nyugati hegyeknek egy-egy jó zápora a Répczét azonnal kiöntésre birja, mi történik? Az, hogy majdnem minden évben néha háromszor is van azon a vidéken árviz. 1892-ben a Répcze alsó vidékének szénáját, termését vitte el a viz júliusban. 1895-ben három árviz volt: áprilisban, májusban, júniusban. Az áprilisi árviz tönkretette az őszi vetéseket, a májusi árviz a kapásnövényeket, a júniusi árviz pedig megsemmisítette szénájukat. 1899-ben és 1900-ban másfél hónapig beláthatatlan tenger volt a Répczének vidéke. Az idén, a midőn ugyancsak nem hallani árvizekről sehol hazánkban, a Répcze mentén február 25-éig hét helyütt szakította át a viz a partot. ISJo, de azt hinné az ember, hogy midőn onnan az ár leszalad, akkor vége van azon vidék kalamitásának és semmi más baj sem esett rajtuk, mint hogy elvitte a viz összes termésüket, megette a kenyerüket és hogy fizetnek a Rábaszabályozásért több százezer korona költséget, már t. i. a mi rájuk esik. De nem oda Buda! Nem szabadulnak meg ők olyan könnyen, pedig ugyebár nagyon nehéz ez a kalamitás is! Mert hát mi következik ? Mikor elvonult az árviz, megjelennek ott, nem az adóvégrehajtók, hanem a közigazgatási tisztviselők és bejárják a vidéket, megtekintik és felszámítják a károkat, a part és a töltésszakadásokat. De nemcsak megtekintik és felszámítják, hanem meg is csináltatják a károkat és mikor ez mind készen van, odafordulnak a szegény, a lesújtott néphez és azt mondják neki: »fizess*! De hogyan, mily arányban? A vizjogról szóló 1885 : XXIII. t.-cz. 40. §-ának első bekezdése igy szól: »A meder és partok jókarban tartása a meder-, illetve a parti birtokosok kötelessége*. E szakasz első bekezdését húzták reá arra a szegény népre. És mi volt ennek a következménye? Ha valahol szakadt a part, vagy töltés, annak, a kinek földje a szakadás mellett feküdt, kellett megfizetnie a javítás költségeit. Hogy micsoda állapotok keletkeztek ebből, száz közül csak egyet említek. Szigeti György kapuvári birtokos ezelőtt jómódú földmives volt. Volt vagy hatezer forint értékű földje Kapuvárott. Két fiával gazdálkodott és megtakarított vagy hatszáz forintot. Ekkor jutott eszébe az a szerencsétlen gondolat, hogy jó volna a Répcze partján rétet venni, Meg is vette. Azonban az akkor történt, mikor még az öreg Rába nem volt szabályozva, hogy ne mondjam agyonszabályozva, és igy a rétet nem bántotta a viz. Mióta azonban a Rábát megszabályozták, vagy agyonszabályozták, azóta a viz nekizúdult az ő rétjének és elszaggatta a partját némely esztendőben háromszor is. ugy, hogy egyetlen esztendőben 900 forintot, 1800 koronát, kellett neki fizetnie a partszakadás költségeinek megtérítésére. Kínálta fűnek-fának ingyen a rétjét, de senki sem akart kötélnek állani. A vége az lett, hogy az öreg Szigeti György teljesen tönkrement, koldusbotra jutott, két fiát pedig kereshetjük Amerikában, mert oda költöztek a nyomorúság folytán. (Mozgás.) A közigazgatási tisztviselők tehát belátták, hogy ez képtelen helyzet, lehetetlenség igy folytatni. Mit tettek tehát? Egy házzal tovább mentek, vagyis egy bekezdéssel tovább haladtak ós a vízjogi törvény 40. §-ának második bekezdését kezdték alkalmazni, a mely igy szól: »Ezen jókarban tartás«, — a mely tudnillik az előző pontban a parti birtokosok kötelessége, — »költségeihez mindazok, a kik ebből hasznot húznak, haszonaránylag hozzájárulni tartoznak,« Már most azon törték fejüket a közigazgatási tisztviselők, hogy miképen állapítsák meg a haszonarányt ? és csakhamar feltalálták a bölcseség kövét, talpra állították a Kolumbus tojását. Hogyan és miként? Méltóztatnak tudni, milyen furcsa műszer a hőmérő, a mely akkor is, a mikor jégbe teszik, sőt ha megfagy is benne a higany, a dermesztő hidegben is a hőt méri, vagyis méri a hőnek hiányát, ha már a jolusz nincs jelen. Teljesen ugy tettek a közigazgatási tisztviselők is ebben az esetben. A kárból iparkodtak megállapítani a hasznot. A mikor t. i. elmúlt az árviz, a károsultak a t. pénzügyminiszter úrhoz kérvénynyel fordulnak adóelengedésért ós kisebb-nagyobb mértékben nyernek is. Tehát az árvízből némi hasznuk van. amennyiben t. i. nem kell az adót részben vagy egészben megfizetni. De hogy ez a hasznuk se legyen meg, mit csinál a közigazgatás ? Kiveszi szépen az adóengedményt nyertek lisztáját, valamint azon összegekét, a melyeket a miniszter nekik elengedett, és ezt a kimutatást használta fel kulcs gyanánt annak megállapítására, hogy milyen a haszonarány, vagjis hogy ki mennyit fizessen a partjavitások költségeinek fedezéséhez. Ugy tesz tehát ezzel a szegény néppel a közigazgatás, mint az adoma szerint az egyszeri zsidó a lovával, a ki a gyertya-világnál abrakot tett eléje, a sötétben meg elvette tőle. Itt van két végzése a közigazgatásnak. Száz, vagy több embert érdekel, Kapuvár, Vittnyéd, Agyagos, Szergény, Endréd, s egyéb községek birtokosait. Átadom e végzéseket ezennel a miniszter urnak, hogy személyesen győződjék meg mennyire igaz, a mit mondok. Pedig akár az első, akár a második pontját alkalmazzák is annak a 40. §-nak, a Répcze vidékén mindig égbekiáltó igazságtalanságot követnek el, (Mozgás.) Miért? Megfejtem azonnal. KÉl J VII, NAPLÓ. 1901 1906. IV. KÖTET. •id
