Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-74

7k országos ülés 1902 márczius 11-én, hétfőn. 301 60 holdat tesz ki? Ezen 60 katasztrális hold egy ilyen sürü népességű területen, mire a tagositási eljárás befejeztetik, elöröklés, elidegenítés, árverések folytán egészen szétoszlik ismét ugy, hogy mire a tagosítás befejeztetik, újra ott állunk, mint mikor a tagosítást megkezdtük és ennek a költségét a szegény székely nép viseli. Van ennek egy súlyosabb következménye is. Az 1871-diki törvény, mely egy harmad kívánságára rendeli el a tagosítást, oda beszámíttatni rendeli a községek és a testületek vagyonát, tehát a tagosítás meg volt mégis nehezítve, mert ott, a hol az átlagbirtok 7 holdat tesz ki, az egy harmad terület a község és testületek vagyonával is nehezen volt összehozható. Jön azonban az 1886-dik évi törvény, módosítja ezt a törvényt; most már a tagosítást kívánók hányadát egy negyedben állapítja meg, az egy negyedbe beszámíttatván az állam, törvényhatóság, község és testületek, gyámoltak és gondnokoltak vagyonát is. A helyzet tehát az, hogy ha egy fél holdas, vagy az, a kinek a neve a telekkönyvben benne van, beadja a tagositási kérvényt és azt el kell rendelni, mert a beszámítások révén a törvény által előirt egynegyed könnyen megvan. Nos, t. ház, ilyen módon tagosítást rendelni el, bol a községben senki nem kívánja, hol minden egyes lakója a községnek tudja, hogy az mekkora hátránynyal és veszélyekkel jár, képtelenségekre vezet. Van pl. egy község Bánfalva-Szt.-György községe, hol nem is odavaló lakos, idegen vármegye területéről való, de kinek a telekkönyvben a neve benne van, kérte a tagosítást és körülbelül 6000 lélek végkétségbeesésben van a tagosítás miatt. Ebből a községből egy küldöttséget vezettem a t. igazságügyi miniszter úrhoz, s ők előadták, hogy ott van a birtoknak legnagyobb része, teljesen ingyen átadják külbirtokaikat, vegye át bárki, nem kell, ott hagyják, mert a terheket nem birják. Ha napszámba mennek, különböző adósságaik és ezen birtokrendezési költségek törlesztésére kell napszámjuk legnagyobb részét fordítani, tehát csak károsodnak, ha ősi tulajdonukhoz ragaszkodnak. Innen van az, hogy ma odajut a székely birtok, hogy 5—10—15 forint maximális árért lehet az árveréseken holdankint megvenni. Méltóztassék megnézni, hogy ezen gazdasági rombolást tulajdonképen minek köszönhetik a székelyek? Önmaguknak? Nem; annak a törvényhozásnak, mely 1867 óta mindent elkövetett arra, mintha egy ellenséges idegen fajt akart volna kiirtani, hogy ezt a népet onnan száműzze, kiűzze. , . Tessék megnézni a nemzetiségek fejlődését ugyanezen idő alatt, és akkor méltóztassanak arra gondolni, hogy ezen fajnak honvédelmi hivatása épen ezen nemzetiségi törekvések ellenében százszorta fontosabb most, mint valaha volt, s hogy az igazi nemzetiségi politika ott kezdődik, midőn saját fajunkat erősítjük, minden agresszivitás nélkül, mert nemzetiségi testvéreink is kell, hogy fejlődjenek, joguk van hozzá, de elhanyagolni a mieink fejlődését és azok tönkretételéhez hozzájárulni, nemzeti bűn! (Ugy van! Ugy van!) Ha mindezeket méltóztatnak figyelmükre méltatni, akkor meg tudják ítélni, hogy elitélő szavam, mely az előadó urnak szólt, és az elismerés, mely a miniszter urat illette, mekkora értékkel bír. Hiszen a t. miniszter ur és ez a kormány volt az első, mely a felirati vitában a székely-kérdés nagy fontosságát felismerte. Tudta és elismerte, hogy a székely faj a nemzeti államnak egyik legbiztosabb oszlopa. Tudta és érezte, hogy ennek az oszlopnak fentarfásáról mindenáron gondoskodni kell, és a t. miniszter ur volt az első, ki a költségvetésbe ezen a czimen akármily csekély, de jelentőségében nagy összeget vett fel. Nagy jelentőségű pedig azért, mert ebben az agyonkinzott fajban a reményt újra felélesztette, s mert e ténynyel kimutatta azt a komoly szándékot, hogy mindazokat az eszközöket, a melyek a faj megmentésére szükségesek, rendelkezésére bocsátani kész, s reméljük a törvényhozástól, hogy midőn most ezen kis összegeket megszavazza, a további áldozatokra is hajlandó. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy milyenek lesznek ezek az áldozatok, hogy mily módon kell ezen a fajon segíteni, erre én sem javaslatot, sem indítványt nem teszek. A székely bajok orvoslására úgyis egy kongresszus van készülőben, ez majd gondoskodik érett és okos megfontolás után arról, hogy a t. kormány és törvényhozás teljesen megbizható tervezet birtokába jusson. De azt már most hangsúlyozni kivánom, hogy ez a kérdés tisztán mezőgazdasági kérdés minden izében. Mert én elismerem, hogy Beksics Gusztávnak és mindazoknak, a kik a nagy nemzeti jiolitikát akként rajzolták meg Erdélyben, hogy ott minden gazdasági, ipari, kereskedelmi teret fel kell karolni, igazuk van; ez egy messze távol jövőnek méltó és nagy programmja lehet és én látom is magam előtt, hogy a mi bérczeinket fel fogja nyitni az ipar, hogy érczeinket, ásványainkat kiaknázza; a kereskedelmet is látom, a mint megelevenül és a világ minden részére szétszállitja Erdély terményeit; látom a gyáripart, a mint a kémények füstölögnek és dolgozik a szorgalmas munkásnép. Ez a messze jövőnek lehet a képe. De most arról van szó, hogy ma tartsuk meg ezt a népet. (Általános helyeslés.) Ez a nép ma éhezik, ennek a népnek mindennapi kenyerét kell megadni. Mindennapi kenyerét pedig a föld termi meg; ezt a kenyeret, ezt a földet kell számára minél hamarább biztosítani. JS hogy a kép teljes legyen — s evvel a t. miniszter úrhoz fordulok — most még az a csapás is érte ennek a népnek egy részét. Csik vármegyét, Háromszék vármegyét és Udvarhely nagy részét, hogy teljesen ínségbe jutott; az éhtifusz jmsztit közöttük. Két esztendő terméketlen volt, a múlt évben semmi gabona, semmi krumpli nem termett, minden mégsem-