Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-74

300 74. országos ülés 1902 márczius 17-én,. hétfőn. vény kimondja, hogy bizonyos foglalások arányosítás tárgyát nem képezik: a foglalásokra nézve 32 esztendő állapíttatott meg. Hát megtörténtek olyan esetek is, hogy pl. G-yergyó-Szentmiklós községben — konkrét eseteket hozok fel — a XVIII. század végén és azon innen belül 22.000 hold foglalás történt, már t. i. erdőfoglalás, Abban az időben senki nem törődött az erdővel. Hiszen kiirtotta, tűzzel perzselte az erdőt a székely, hogy legelőt nyerjen. Ha tehát az erdőre tette valaki a kezét, nem törődött vele senki. És hogy e tekintetben milyen volt a felfogás, és milyen gazdasági értéke volt az erdőnek, arra egyetlenegy példát hozok fel. (Halljuk ! Halljuk!) Két község határán egy bika megöletett. A kérdés az volt, hogy ki tartozik a kártalanítást viselni ? az, a melyiknek határán az állat találtatott. Tehát határkérdés támadt. Abban az időben, a XVIII, század végén, a bika ára valóban nem lehetett valami nagy, különösen az állattenyésztéssel foglalkozó székelyek között. A per megindult a felett, hogy kit terhel a kártalanítás, és végezetül megnyerte az egyik község ; a másik tartozott fizetni. Az arányosítás idején ezen különbözet kitett körülbelül 1500 holdat, a mit a bikáért fizetett az a község, a mely pörnyertes volt, mert ekkorra határt bizonyított a pervesztes község terhére akkor! Mondom, ily módon foglalások történtek az arányosítandó területből, mely a foglalások után még mindig 32 ezer hold. Minthogy pedig a felosztást birtokarány szerint kell megcsinálni, ma a 22 ezer hold foglalás, 32 ezer holdban arányosodik és 8 ezer székelynek marad csak az, a mi a 22.000 hold arányrész után a 32.000 holdból fenmarad. Nos, van-e gazdasági, állami rezon abban, hogy egy népet ily módon dobjunk oda a teljesen értelmetlen kisajátításnak ? Vegyünk hozzá egy másik esetet. Csikszépviz község 1760-ban — megvan az okirat — betelepülőket fogad be. Kijelöli részükre a területet, a hol letelepedhetnek, kijelenti azonban, hogy, soha semmi körülmények közt rész a közből nem jut, betelepülőknek soha. 1892-ig a székely közbirtokosság kezelte e vagyont. Maga haszonélvezte, maga hordozta terheit. Akkor a régi betelepülők, a kik a szántóföldeket és legelőket már összevásárolták a székelységtől, a mely székelység az emiitett okok miatt ngyis hanyatlóban volt és kénytelen volt földjétől megválni, most a betelepülők megvásárolt területeikkel arányosodnak azon területen is, honnan eddig ki voltak zárva, s mert birtoka a betelepülőnek, a közterületet ő veszi el a székelytől. Ez az arányosítás még a törvény által lehetőnek vélt kedvezéseket, igazságokat sem érvényesítette ; ugyanis a törvény előírja, hogy az arány kulcsát mi képezze. Előírja, hogy ha a használat megvolt azelőtt állapítva, az legyen az arány kulcsa a felosztandó területen. Előírja, hogy, ha nem volt megállapitva, akkor a teherviselés az aranykulcs. Ha ez sem alkalmazható, akkor a birtokarány. Már most az általam említett esetekben, — de számtalan esetben, — az illető betelepülők, vagy foglalók soha a terhet nem hordozták a községekben; a közvagyon élvezetében soha sem arányosan, sem aránytalanul nem részesedtek. A foglaló soha semmi terhet községi területen nem viselt, egyéb birtoka nem volt és nincs, a bíróságok mégis a birtok arányát alkalmazzák kulcsnak és a meglevő vagyon értékének aránya szerint részesül a közvagyonban betelepülő és foglaló. Hiszen jogász vagyok t. ház, (Halljuk! Halljuk!) szeretem az igazságot, különösen ha az igazságszolgáltatásban érvényesül, de minden igazságszolgáltatásnak, minden jognak csak egy feladata lehet, és ez az, hogy annak a nemzetnek javára szolgáljon, a mely a jogintézményeket megállapítja. (Helyeslés) De jog-e, igazság-e az, a mely a törvényt ugy értelmezi és ugy hajtja végre, hogy saját nemzetét kisajátítja ? És pedig a kisajátítandó költségén, mert az arányosítás költségeit a székelység viseli. Az arányosítást kötelezőleg parancsolták reánk, mert ha az eljárást a községek három év alatt nem kérelmezték, ugy azt a törvényszék hivatalból volt köteles megindítani. Ehhez járult az erdőrendezés és a tagosítás; ez nem kötelező ugyan, de annyi, mintha kötelező volna és hozzá elkeserítő is. Ugyanis az 1871 : 55. t.-cz. szerint a tagosítás mindenütt elrendelendő, a hol a terület egy harmad birtokosa kívánja. Nos, t. ház, a tagosítás a Székelyföldön ismét a képtelenség maga. Méltóztassék elképzelni egy területet, a hol hegy, szikla, kő, halom, kis részletekben a termőföld, nagy tömegekben a hasznavehetetlen terület váltakozik, hol csupán IV—

VII. osztátyu a termőföld, méltóztassék ott tagosítást elgondolni. Hiszen ha valahol, ugy itt volt helye a természetes birtokmegoszlásnak, melyet az élet eszközölt és a szükség. A nagyon messze fekvő területeket legelőnek használták, a kevéske élelmet pedig a sik földön termelték meg. Most ezeket a birtokrészleteket, ezeket a különböző természetű mezőgazdasági területeket egybevenni, becslés és osztályozás rendén kiegyenlíteni képtelenség lenne, mert a ki rossz területet kap, igaz, nagyot kap, de többé gabonája sohasem fog teremni; a ki pedig jó területet kap, oly keveset kap, hogy abból nem fog megélni. Tagosítást engedni erre a földre, egyszerűen vexálása annak a népnek. A törvényhozásnak egyenes lelketlensége, hogy még azt sem kutatta ki, hogy milyen birtokok vannak ott. Méltóztassék elmenni a Székelyföldre, nem találnak községet, — az én vármegyémet hozom elő első sorban, — a hol 60 holdnál nagyobb birtok volna, a mely 60 holdban benn van 25 — 30 hold kaszáló, legelőterület fent a hegyek közt Eo mánia felé. Mi czélja van ott a tagosításnak, a hol a legnagyobb birtok