Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-74
294 74. országos ülés 1902 márczius 17-én, hétfőn, községei közül csak 1287 élvezné a hitelszövetkezetek áldását. Ebben kis tévedés van; t. i. a szövetkezeti törvény szerint a községi szövetkezetek a szomszéd községekre is kiterjeszthetik hatáskörüket. így ez az 1287 szövetkezet hatáskörét 4000 községre terjesztette ki, és, e szerint már 4000 községben van hitelszövetkezet. A falusi tej- és vajszövetkezetekre vonatkozólag maga gróf Károlyi Sándor képviselő ur szives volt elismeréssel nyilatkozni. Itt röviden megemlítem, hogy mig 1898-ban 76 volt ezeknek száma, addig ma van 376. Mig 1898-ban a kisember jövedelme volt ebből 1.153,000 K., addig,ma 7.017,000 K. Áttérek már most a gabonaraktárak kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) Először is kijelentem, hogy a gazdák azon törekvését, hogy szövetkezeti gabonaraktárakról gondoskodjék az állam, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatandónak tartom, ez kifejezést nyer a költségvetésben is, mert ezen a czimen évi 200,000 koronát vettem fel. E raktárakban meg kell különböztetni nagy és kis raktárakat. A kis raktárakat illetőleg az országos hitelszövetkezettel megállapitottunk egy szabályzatot; kimondtuk azon elvet, hogy minden kis raktárnál, mely főleg a kisgazdára néz, a befektetési költséget felében viseli az állam. Tehát egy 4000 métermázsa befogadására készülő raktárnál az állam 4000 korona segélyt hajlandó adni. Ily alapon van felállítva 3 raktár, építés alatt van 6 raktár, tervezés alatt 25. A mi pedig a nagy raktárakat illeti, a pénzügyminiszter ur nem idegenkedik attól, hogy a nagy gabonaraktárak felállítására az állam nagyobb áldozatot hozzon. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen nagy raktárak mikénti kezelése külön tárgyalás tárgyát fogja képezni; és örömmel veszem tudomásul, hogy maga gróf Károlyi Sándor igen tisztelt képviselő ur sem kívánja ezen nagy raktárakból a kereskedelmet kizárni. A pinczeszövetkezetek tárgyában ugyancsak az Országos Központi Hitelszövetkezettel megállapítottuk azon módokat, a melyek mellett kis pinczeszövetkezeteket támogathassunk. De szükség van arra, hogy egy nagy borértékesitő szövetkezet állíttassák fel, (Helyeslés a jobboldalon.) a mely összeköti ezeket a kis szövetkezeteket. Ennek a szabályai teljesen készen vannak. Ehhez az állam kész hozzájárulni 200.000 koronával, ha az érdekeltség hozzáadja még a szükséges 400.000 koronát. (Helyeslés.) Ez azon kérdések közé tartozik, a melyeknek megoldásával nagyon kell sietni. A tojás-értékesitő szövetkezetekre nézve megjegyzem, hogy mig 1900-ban volt 95, addig 1902-ben ezeknek száma már 142-re emelkedett. A központi vásárcsarnok-ellátó szövetkezet foglalkozik sikkerrel e tárgyban. Általában pedig, hogy a szövetkezetek segélyezését mily mérvben eszközöljük, mily nagy e részben a haladás, bátor vagyok csak annyit megjegyezni, hogy mig 1900-ban költöttünk 68.000 K.-át, 1902-re, a mint a tóteleket egyenkint megmutathatom, 454.000 korona van a költségvetésbe felvéve. (Helyeslés.) Azt hiszem, nem lehet mondani, hogy ezt a kérdést hidegen kezeljük. Mindenesetre a szövetkezeteknél, hol nemcsak anyagi, de értelmi erőre is szükség van, hol a szövetkezeteknek jövő fejlődését csak akkor lehet remélni, ha ezen értelmi erő is rendelkezésünkre áll, csak azon erővel lehet haladni, a melyet az adott helyzet lehetségessé tesz, (Ugy van! jobbfelöl.) mert mi sem volna veszedelmesebb, mint épen a szövetkezeti ügy terén valamit koczkára tenni. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Ha már most azt kérdezik tőlem, hogy a szövetkezetek tekintetében mire helyezem én a legnagyobb súlyt, akkor őszintén meg kell mondanom, hogy a fogyasztási szövetkezetek fontosságát nem kicsinylem, különösen nem ott, a hol egy népet gazdasági tönkrejutásából ki kell emelni (Tetszés jobbfelöl.) és a hol ennélfogva annak a népnek minden viszonylatára kell gondolni ; méltányolom a fogyasztási szövetkezeteket különösen ott, a hol a verseny ki van zárva. (Helyeslés jobbfelöl.) De a legfőbb súlyt mégis az értékesítési szövetkezetekre helyezem, (Helyeslés jobbfelöl.) mert azt találom a legnagyobb bajnak, hogy mi igenis termelünk, sokkal többet termelünk, mint azelőtt, de azt, a mit termelünk, értékesíteni nem tudjuk. (Igaz! Ugy van!) Q-róf Károlyi Sándor igen t. képviselő ur ezzel kapcsolatban több kérdést vetett fel. Felvetette azt, hogy miután az értelmi erő nem egy helyt hiányzik, ennélfogva indokolt, hogy a központból is küldessenek ki a szövetkezetek alakitására megbízottak. Ezt mi már megcsináljuk a hegyvidéken, nemkülönben ugyanott ellenőrző közegekről is gondoskodunk. A t. képviselő ur azon intenczióját, hogy a vidéki központok szaporittassanak, részemről is osztom és helyeslem, így vannak már Kolozsvárt, Temesvárt, Nyitrán, Kaposvárt, Zágrábban központok. Igen helyes lesz, ha ezek a központok még nagyobb terjedelmet nyernek. (Helyeslés.) A gabonaraktárakra nézve volt szerencsém nyilatkozni. De ezek a kérdések nem oly természetűek, hogy itt apróra megbeszélhetők volnának. Azt hiszem, hogy különösen a szövetkezeti gabona-raktárak és gabona-értékesítés tekintetében és ezzel kapcsolatban a warransokat illetőleg helyes lesz, hogyha egy szaktanácskozmányt tartunk és abban majd számitok gróf Károlyi Sándor igen t. képviselő ur tanácsaira is. Eelvettetett, t. képviselőház, az idegenek birtokszerzésének kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Előre megjegyzem, hogy azok a számok, a melyeket itten felhoznak, azt hiszem, tévedésen alapulnak. Egy képviselő ur azt mondta, hogy 10°;'o van idegen kézen. A másik oldalon egy képviselő jir — Baross János képviselő ur —azt mondta, hogy a szabad forgalmú birtoknak 1 h— 1 /io része van idegen kézen. Pontos statisz-