Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-73

274 73. országos ülés 1902 márczius ík-én, pénteken. uralkodik, nem követte el azt a hibát, a mit elkövetett politikájában 35 éven át az a párt, a mely ma is uralmon van, azzal, hogy ennek az országnak egész kulturális erejét annak fővárosában összpontosította és pedig a vidéki városok rovására. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Ha a kormány 35 évi működését nézzük, látunk mindenünnen egy czentralizácziót ide a fővárosba és tapasztaljuk, hogy ennek daczára is oda jutottunk, hogy van egy fővárosunk, a melylyel szemben az első és a fővád ma az, hogy lelkében és érzületében nem olyan tiszta magyar, mint a milyen tiszta magyarnak kellene lennie épen azon mérhetetlen áldozatok folytán, a melyeket 35 év óta e czélból hoztunk. (Igaz! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Ezen áldozatok miatt hanyagolták el a vidéki városokat, mert úgyszólván mindent kisajátított önmagának a fővárosBaross Gábor zónatarifájának az az egyedüli hibája, hogy czentralisztikussá tette a forgalmat és ezzel megint a kis városokat rövidítette meg. Mig azelőtt a vidéken voltak kereskedelmi és társadalmi góczpontok, bevásárlási források, mert a fővárost nehéz volt elérni, ma a legkisebb családi, a legkisebb kalendáriumi ünnepre Budapestre jönnek, mert az olcsó közlekedés folytán az összes társadalmi, az összes kereskedelmi élet Budapestre terelődik a vidéki városok rovására. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Nem igy járt el a német kormányzat! A ki külföldön járt — és ugy tudom, hogy Szemere Miklós képviselő ur járt a külföldön eleget — az tudhatja, hogy Németországban a kulturális központok nagy számban vannak és hogy maga Berlin is csak most, az utóbbi időben, kezd a kulturális fejlődésnek azon fokára emelkedni, a melyre Németország 15—20 városa már rég eljutott. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Az öntudatos német kormányzat mintha speczifikálta volna a dolgokat, teremtett központokat a művészetnek, a muzeumoknak, a könyvpiacznak, de mindezen központokon az egyes kiváló műágakat kiemelve, képviselve vannak az általános műveltségi és kulturális szempontok, a nevelést előmozdító intézmények is, a melyek az ottaniaknak nemcsak szellemi képzettségét, hanem lelki nemességét és hazafias gondolkozását is fejlesztik. Félő, hogy ugyanolyan állapotok teremtődnek a földmivelésügyi szakiskolákban, mint a melyeket Magyaróvárról oly élénk színekben festett Uray Imre t. képviselőtársam a tegnapi napon. (Ugy van ! a szélsöbáloldalon.) Majd ha Baross János képviselőtársamnak fejtegetéseivel fogok néhány szóval foglalkozni, utalni fogok arra, hogy midőn a középbirtokos osztály pusztulásáról beszél és felhoz itt történeti gazdasági indokokat, különböző gazdasági eseményeket és felemlíti a viszonyok alakulását, akkor elfelejti azt az egyet, hogy annak a középbirtokos osztálynak pusztulása legfőkép onnan származik, hogy, sajnos — tisztelet a kivételeknek — középbirtokosaink nem haladtak a műveltséggel, nem haladtak abban a törekvésben, hogy önáílósitsák magukat, nem számoltak azzal, hogy a praktikus élet megváltozott és ma nem olyan viszonyok uralkodnak, mint a milyenek voltak ötven év előtt, hogy azóta a világversenyt fel kellett venni Magyarországnak, hogy a mi azelőtt az ősi megelégedésre elég volt, a mi ezelőtt a jus resistendi alapján, hogy én megmaradok ősi szokásaimban, ősi fészkemben, elegendő volt, ma, a midőn a világáramlat ide is ér, a mikor a mindennapi kenyérért való küzdelem elérkezett hozzánk, a középbirtokos osztály nagy része, megijedve azoktól a terhektől, a melyek reá várnak, nem bízva saját tehetségében és erejében, csakis a bizalmatlanság folytán önmaga iránt, nem ment át olyan foglalkozási térre, a melyen ez az ősi egyéni erő, az a tisztes gondolkozás, a mely a középbirtokos osztályt mindig jellemezte, érvényesülhetett volna, hanem egyszerűen hivatkozott az ősi jogra, az ősi névre, hogy nehéz viszonyok közt eleget tettek kötelességeiknek, tegyen most már az állam ő érettük. Ezért történt az, hogy a középosztálynak kétharmadrésze ma ott tengődik a közhivatalokban, ott van elhelyezve a minisztériumokban és mindenféle intézményekben, (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) hogy a legkiválóbb tehetségek a szamárlajtorján másznak fel és a poros akták emésztik fel őket, mert nem volt elég bizalmuk kiállani a porondra és saját munkájukkal és erejükkel magukat fentartani. A középosztály kétharmadrésze állami kitartott lett és mivel az állam nem tudja eltartani őket ugy, hogy bőségben legyenek, elégedetlenség, njomor és visszavonás származik közöttük. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Erről megfeledkezett Baross igen t. képviselőtársam. Förster Ottó: Ki az oka ennek? (Halljuk! Sálijuk !) Pichler Győző: Ezek a szempontok késztettek engem arra, hogy nem tagadva meg a legnagyobb tiszteletet Szemere Miklós t. képviselőtársam véleménye iránt, saját véleményemet az iskoláknak vidékre való elhelyezését illetőleg megindokoljam. De megfélemlített s bizonyos ijedelemmel töltött el engem Szemere képviselőtársam beszédének második része, t. i. az u. n. boszniai gazdasági stáczió létesítése. En ebben az intézményben veszélyeket látok, még pedig azért, mert a magyar földmivelés nem áll ám azon a fokon, a melyen a boszniai földmivelés. Ivánka Oszkár: Nem is igy érti ő ezt! Pichler Győző: A magyar földmivelés az egyedüli, a mely évszázados múltra néz vissza, s a magyar földmivelő nép öntudatosan és önmagától fejleszti a magyar földmivelést és a hol hiány van, ott maga a birtokos osztály, a nagybirtokosok ugy, mint a középbirtokosok, példa gyanánt űzik sok helyütt az intenzív gazdálkodást. Sőt magának a földmivelésügyi miniszte-