Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-73
272 73. országos ülés 1902 márczius Ik-én, pénteken. azt állítják, hogy ott van a vagyon a gazdák kezében, ott vannak a latifundiumok. Igaza van, hogy a földtenger a miénk és ők azt tartják, hogy az övék csak a partok, és a mit a földtenger hullámai a partra kivetnek. Mi azt mondjuk, hogy a földtenger a mienk, ők olyanok a parton, mint a tenger partján a szirtek, és bármily erővel löki a tenger hullámait a szirtnek, visszalökik azt és számtalan részre osztva szét azokat. Én azt mondom, bármily nagy a földtenger, mégis a börze szirtjei szabályozzák azt. A kivándorlásról is szólottak és ezt a súlyos gazdasági helyzetnek tulajdonítják. Ugy van; de van ennek egy másik része is, egy társadalmi baj, s ez az igények emelkedése. Ügy a tehetősebb, mint a szegényebb néposztálynál megvan ez a társadalmi baj, s ezzel szemben a keresetforrás kevesebb. A kivándorlás másik oka szintén egy társadalmi baj, a miben szintén szenved a tehetősebb osztály is és ez a hirtelen meggazdagodás vágya. A tehetősebb osztály fordul a börzéhez, ott próbál szerencsét, vagy mondjuk szerencsétlenséget, a szegényebb nép pedig kivándorol, mert vérszemet kap attól, hogy azok, kik azelőtt idegenbe mentek, onnan tetemes összegeket küldtek haza. Csak arra akarok rátérni, miképen lehetne ezt megakadályozni. (Halljuk! Halljuk!) Üdvös intézkedés a telepités, de ez oly dolog, hogy erre nincs pénzünk, hogy azt nagyobb arányokban csináljuk. Hat millió áll rendelkezésünkre, de én ezt kevésnek találom, szemben azzal a 49 millióval, a mely befektetésül használtatott az ipari munkák felsegélyezésére. A telepítésre tehát nincs pénzünk. Én nem mondom azt, hogy a majorátusok és a nagy birtokok osztassanak szét. Én ezekhez nem nyúlok. Ezek családok fentartása czéljából hagyományoztattak, az a család gondolkozzék a hogy neki tetszik, majd rá fog jönni és ki fogják adni a földet parczellabérletekre, a mint azt én óhajtanám. De vannak alapítványi birtokok, melyek ugy is jótékony czólra hagyományoztattak. Mi volna helyesebb, mint hogyha ezeket az alapítványi birtokokat parczellabérletben örökbérlet czimén adnók oda 7 telepítésre, de nem így, a mint most történik. Én e tekintetben más nézetben vagyok. Ha most valakit letelepítünk, az már kezdettől fogva gondokkal küzd, annyi pénze sincs, hogy megélhessen és adósságokba keveri magát. Én azt mondom, hogy az ily alapítványi birtokot, a mely eddig nincs bérletbe kiadva, meg kellene terhelni egy amortizaczionális kölcsönnel. Mondjuk, egy 2000 holdas birtokot 60 parczellára lehetne felosztani, 60 gazdaságot állítunk fel igy, ezeket azután instruáljuk, ellátjuk vetőmaggal, hogy gond nélkül megélhessen az illető. Ha azután megvagyonosodott, akkor át lehetne telepíteni oda, a hová szükséges, A mit már szintén hallottam itt is említeni, ez az, hogy a földbirtokosok nem helyesen kezelik az ő birtokukat; ezt már a t, földmivelésügyi miniszter ur is belátta, a kisbirtokosok részére alapított mintagazdaságokat és ezek üdvösen beváltak. Bár meg lehetne ezt wilósitani a nagyobb birtokoknál is és buzdítani azokat, a kiknek gyermekei földbirtokot fognak örökölni, hogy idejében képezzék ki magukat a gazdasági téren. De sajnos, ez nagyon lassan nyer teret. Itt vannak a gazdasági tanintézetek, a melyeket az állam nagy költséggel tart fenn, és mégsem mennek oda teljes számban a fiatal emberek, hogy gazdasági kiképzést nyerjenek. Szükségesnek tartanám azt, hogy, ha már az állam ilyen nagy költséggel tartja fenn ezeket a gazdasági iskolákat, hogy ott némi szigorral járjon el, és hogy azok, a kik oda mennek, ne ugy tanuljanak, a mint azt tegnap Uray t. képviselőtársam előadta, hanem tanuljanak igazán. Ha az illető nem akar tanulni, figyelmeztessék erre szülőit, ha pedig akkor sem javul, akkor zárják el az elől a kaput, mert hiába az állam ne csináljon ilyen nagy kiadásokat, ha ezek ezt a maguk javára nem használják ki. A munkáskérdésről csak röviden akarok szólni, (Halljuk! Halljuk!) pedig sokat lehetne arról beszélni. Én tulaj donképen csak azt akarom konstatálni, a mit általánosságban mindig hallunk, hogy a munkások azt mondják: nincs munka, a gazdák meg azt mondják: nincs munkás. Ezt meg kell fejteni t. kéj^viselőház, és ha teszünk valamit, tegyünk ott, a hol kell tenni. Én nem tudom, helyes-e, de én azt gondoltam, hogy azt meg lehetne oldani azáltal, ha munkáscsoportokat létesítenénk községenkint. Egyes munkavállalkozók a maguk körében gyűjtenek 20—30 munkást, ezeket bejelentik a főszolgabírói hivatalban, onnan megy a bejelentés a földmivelésügyi miniszternek, és a földmivelésügyi minisztériumból ők ingyen kapják a »Neplapot«. Hogy mit akarnék én ezzel elérni? Azt hiszem, nagyon sokan vagyunk itt gazdák és tudjuk azt, hogy nyári munkaidőben saját községünkben, ha keresünk napszámosokat, nem találunk. Ennek a módja mi? A hajdú vagy csősz végigsétál a falun, beszél egy-két emberrel és visszajön, hogy nem kap napszámost, pedig tudok rá esetet, hogy épen ott, a hol legjobban fizetik a napszámost, minden községben van 10 — 15 olyan ember, a ki a legnagyobb munkaidőben keresi azt a napszámost, de nem tudja, hol találhat. De ha vannak ilyen munkáscsoportok saját községemben, akkor én oda küldöm emberemet egyikhez, másikhoz, harmadikhoz és meg fogom tudni, hogy van-e munkás. Ha nincs, megyek a szomszéd községbe és ha ott sem találok, akkor hirdetem majd a »Néplap«ban, igy megtudják ezt a munkások és kapok majd munkásokat. Ez nagyobb munkálatokra is szól. Munkásokkal is beszéltem erről a dologról és ezt ők is határozottan jónak látták. E tekintetben tehát igen kérném az igen t. földmivelésügyi miniszter urat, legyen kegyes ezt szives megfigyelésébe venni.
