Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

246 72. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. nincs itt és nem intézhetem közvetlenül hozzá azon kérésemet, hogy legalább bizonyos mérsékelt mennyiségű pálinkának főzhetését engedné meg; hogy az a nép, ha küzködik, vesződik vele, legalább ünnepnapokon élvezhesse, meg is kóstolhassa a saját termését, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljak! Halljuk!) Igaz, t. ház. hogy ezen a két téren az utolsó időkben igen nagy bajok uralkodnak Magyarországon. Az egyik az, hogy, mint a hogy méltóztattak hallani, pl. Zalában még most is dühöng a filloxera. Minket pedig teljesen tönkre fog tenni az alniamoly. Hogy honnan jött, honnan került elő, azt nem tudjuk. A fák virítanak, de az alniamoly a termést még virágjában mindig tönkreteszi. Tudom, hogy e czélra igen tisztességes összeg van kísérletezési czélra a költségvetésbe felvéve, de az eredmény tekintetében körülbelül olyanforma helyzetben vagyunk, mint a m. kir. rendőrség, hogy r nyomoz, nyomoz, de eredményt nem látunk. (Elénk derültség a balés a szélsőbaloldalon.) Mi már meguntuk a nyomozást és kívánatosnak látjuk, hogy kissé eredményesebben nyomozzanak, és olyan szert találjanak, ha mindjárt Francziaországból hozzák is be, a melynek segítségével eredményesen küzdhessenek az almamoly ellen. Mert ha a költségvetésben szerepel is ez a tétel és ha azok az illetékes körök itt szerepelnek is Budapesten, de az almamoly meg otthon szerepel, ebből nekünk a világon semmi hasznunk sincs. (Derültség a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. ház! Most már csakugyan a nehezére jutottam ennek a tárczának, még pedig a vizi munkálatokra. (Halljuk I Halljuk!) Nekünk is nehéz ez, a kik viseljük ezen vizi munkálatok költségeit, de kénytelen vagyok vele foglalkozni és sorrendben megyek. Először a Tiszánál maradok. A tiszai védmüveknél, — bogy azt ne mondja rám a miniszter ur, hogy talán olyanokat beszélek, a miknek alapja nincsen — a dolog ugy állott 1850-ben, hogy az akkori kormány kényszeritette a Tisza melletti érdekeltséget arra, hogy a Tisza vizárja ellen védekezzék és olyan megállapodások jöttek létre, hogy a töltéseket, a tiszai védgátakat ez az érdekeltség tartozik kiépíteni, a meder rendezése, a parterősitések és a viz hajózhatóvá tétele azonban az állam feladatát képezi. A Tisza mellékfolyóinak szabályozására, ha jól emlékszem, Bethlen gróf, a t. földmivelésiigyi miniszter ur eló'dje adta be a javaslatot és ugy indokolta meg, hogy ezen megállapodást az akkori császári királyi pátens 1850-ben meg is erősítette és ennek a megállapodásnak következtében következett azután az, hogy a miniszter ur tizenhét millió forintot kért ezen munkálatokra 1890-ben, tehát negyven esztendő múlva a kötelezettség után, hogy ezt végre is hajthassa. Az indokolásában különben ezt mondja (olvassa): »Ha az ármentesitő társulat a fentebb körvonalozott feladatoknak mindenben eleget tett« — és több, mint negyven millió forintot erre a czélra el is költöttek, — »addig az állam ezen a czimen feladatának megfelelni idáig nem tudott«. Ezt tehát konstatálni akarja. Nekem ehhez az indokoláshoz csak azt kell hozzátennem, hogy én ugy tudom, hogy ez egy szerződés; az a szerződés pedig mindaddig kötelező az egyik félre, mig végre nincsen hajtva, ép ugy, mint a másik félre, a ki ezt nem teljesiti. A társulatok ennek eleget tettek, hanem az állam az utolsó ideig eleget nem tett és ennek következtében beállott az, hogy a bedűlt fáktól még a Tisza folyónak rakonczátlan, szeszélyes természete miatt, mely folyton változtatja a járását, sok helyütt azokat a töltéseket, a melleket azok a társulatok csináltak, használni nem lehetett. Beregben is van egy hely, a hol már a harmadik helyre kellett kisibolni a töltést azért, mert az állam ennek a feladatának eleget nem tett, és a mikor a társulatok ez ellen felszólaltak, akkor a t. minisztériumnak a vizi osztálya, a mely ezt mindig figyelemmel kiséri, azt mondta, hogy: hohó, most mi jövünk, mert jobb nekem, ha te fizetsz, mint hogyha én fizetek. És beadott rögtön egy másik törvényjavaslatot a miniszter 1894-ben vagy akkor, a mikor, a melyben azt mondja, hogy megcsinálom, hanem csak ugy, ha teis hozzájárulsz; és ezóta ezeknek a társulatoknak örökölt baja, örökös állapota az, hogy sohasem tudják, hogy melyik perczben jönnek azzal, hogy itt egy rőzseerősités kell, amott egy parterősités kell, ott fenn pedig azt mondja, hogy 10%-kal járul hozzá, sőt, a hol valami gyámoltalan elnök vagy választmány van, ott nemcsak 15 perczentet, hanem 30 perczentet is megvesznek rajtuk, ha nem tudják magukat orientálni ebben a kérdésben. Ez a tiz százalék is törvénytelen, nem hogy az a harmincz; mert tulajdonképen hogy jutok én ahhoz, hogy nekem azért, mert a töltésen ott állok és, a viz alájővén, mindig elrontja a partot, az beszakad és egyszer csak nyakon önt, már most azt mqndják, hogy meg kell igazítani, járulj hozzá a költségekhez. Hogy járuljak én ahhoz, a mi tulajdonképen az ő kötelessége? Azt mondja a kormány: a társulat eleget tett kötelességének, de hogy én ne tegyek eleget a kötelességemnek, beadok egy másik törvényjavaslatot, a melylyel agyonütöm^ ezt az egyezséget, ezt a szerződést. Én egy rőföt ismerek, de az legyen annak is egyforma, nekem is egyforma, de ne legyen a társulat örökké kitéve a vizi osztály szeszélyeinek. Hát papiroson beszélünk legalább társulati autonómiáról. Én ezt az autonómiát ugy képzelem, hogy bizonyos függetlenséget biztosit. Ugyan méltóztassanak megmondani, hogy ennek a társulatnak miben van a függetlensége ? Zahlen, und Mául haltén! ez a függetlensége, egyéb semmi. Mert egy bakterházat annak a társulat-