Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

244 72. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. valami óriási nagy ész nem is kell. És ezeket ugy kell kezelni mégis mint kertész urakat, a kik a császári kertekből, kerültek ki. (Élénk derültség.) Mire való ez? Én azt tartom, ha a cselédnek nem adják ki a bérét, az ugy sem szolgál, ha pedig megkapja a bérét, jól, érdeme szerint, úgyis rendben megy minden. De nálunk megtörténik, hogy valaki január elsején beállott, májusban kiveszi minden pénzét, kiadták a kommenczióját, s aztán másnap elbúcsúzik a kapufélfától, a szomszéd uradalomba megy, elszegődik 40 pengőért répakapálásra, mikor kitelelt; s akkor küldhetek a szolgabíróhoz, a szolgabíró nekem csendőrrel hazaküldi; a csendőr kimegy az egyik falu végén, a cseléd kimegy a másik falu végén; akkor, ha akarom, újra meghozzák és előállanak 15 forint előállítási költséggel; de azért én a cselédnek nem látom a szinét sem. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez így van. Már most áttérek Magyarországnak jelenleg igen nagy, igen fontos gazdasági ágára, még pedig összegezem az egész dolgot, a szőlészet, borászat, kertészet és gyümölcsészet kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Mint a hogy mondtam, a mig egy intézmény gyermekkorát éli, addig segíteni kell; mindig mellette vagyok annak, hogy az állam tegyen első sorban, kivált nálunk Magyarországon, a hol a publikum már ugy van nevelve gyermekkorától kezdve, hogy

/ mindig csak az állami támogatást keresse. Állami támogatás nélkül itt nem megy a világon semmi; hogy itt társadalmi utón, egyesületi utón létesüljön valami, arról szó sincs; csak ugy létesül, hogy a másik perczben jön egy deputáczió, hogy gyere állam nekem segíteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A filloxera kipusztította Magyarországon az óriási jövedelmet képező szőlőt. Az állam kezébe vette a kezdeményezést és megtette mindazokat az intézkedéseket, melyeket lehet. Nagyon helyes, nagyon korrekt és nagyon okos dolognak tartom. De, bocsánatot kérek, ma már odajutottunk, hogy a publikum azon kezd gondolkozni, hogy mivel a területek is évenkint nőnek, ma még tudja ugyan értékesíteni, de már fél a jövőtől, hogy mikép fogja majd a szőlőt a jövőben vagy azután értékesíteni tudni. Itt két dolognak kell egy miniszter előtt állnia. Az egyik az előállítás, és ha abban eleget tett a miniszter ur, akkor azzal felhagy vagy redukálja addig, a meddig szükséges; a másik pedig: elkövetni mindent arra nézve, hogy a már előállított produktumokat hol tudja majd a gazdakozönség, a mely ezen a téren tehetetlen, értékesíteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: Az olasz bort kell kitiltani. (Egy hang a szélsbbaloldalon: Többet inni!) Uray Imre: Ne méltóztassék elmondani a beszédemet. (Elénk derültség.) Eötvös Bálint barátom itt felhozta azt, hogy a homokszőlőknek is adjunk segélyt. Ezt felesleges dolognak tartom. Á homokszőlő idáig is megcsinálta a magáét és így is nagyon szépen fejlődik. Sőt többet mondok: már egy időre, ha rajtam állana, én nem is bánnám, ha öt-hat esztendeig felhagynánk az ültetéssel a homoki szőlőknél is, de a másiknál is. Mert mi haszna termelem én a nagy világba azt a czikket, ha nem vagyok biztos abban, hogy azt hol értékesítem, sőt a többit is koldussá teszem, mert az se tudja elértékesiteni, mert ránevelem a többletet, ugy, hogy tulajdonképen az sem ér semmit, a mit az produkál, az sem ér semmit, a mit én produkálok. De mivel ezt tenni nem lehet, a magam részéről abban a meggyőződésben vagyok, hogy mivel elértük már azt az időt, hogy legnagyobb része az országnak be van ültetve, szőlőtelepek mindenütt vannak, óriási nagy telepek: ma nem kell az országnak azt a sok vinczellériskolát meg telepet fentartani, a mit eddig fentartott. Gr. Zichy Aladár: Zalában csak most pusztul! Uray Imre: Kérem, nem azon fordul meg a dolog, hogy most pusztul-e, hanem azon, hogy van-e honnan beültetni. Mert ezelőtt 140 — 150 forintba került ezer oltás, ma pedig megkapom 45 meg 30 forintért is Beregszászon. Ez nagy különbség. Én a magam részéről ezt már csak mérsékelten támogathatnám. Én azt hiszem, hogy a magyar gazdaközönség, ha látja, hogy valamiből haszna van. csinálja azt magától. Inkább az a bajunk az ipar terén is, hogy, ha valamely czikknek ára van, 5 — 6 megcsinálja a szükséges gyárat, látják, hogy az prosperál, az halad, és tizenkettő létesül; addig csinálják, a mig az is megbukik, ez is megbukik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nem az a baj tehát, hogy nem volna, ki csinálja, mert a gazdaközönség ma már a szalmaszálhoz is kapkod, mint a vizbehaló; mindent megpróbálunk, én is, más is, hogy mikép tudnánk ezen a gazdasági krízisen, a melyben vagyunk, keresztüljutni. Itt tehát arról kell, hogy gondoskodjunk, t. miniszter ur, hogy mit tegyünk a jövőben. Azon az ankéten, a mit méltóztatott összehívni és a melyen én is szerencsés voltam jelen lenni, elmondtam röviden, mit kellene Magyarországon csinálni. Nekünk úgyszólván Fiilektől kezdve Moszkváig egész terra incognita áll a hátunk mögött, a hol még 1 írt 28 krajczár a szőlő; és ha én oda csak 40 — 50 krajczárért is tudok szőlőt szállítani, már akkor is óriási »vor«-om van azon szőlővel szemben, a melyet Krimiából és Besszarábiából hoznak. Ehhez képest az a régi molyhos, apró, zöld szemű szőlő olyan finom, mint a Chasselas. Ott piaczunk van. Megmondom azt is, hogy kell ott a piaczot megteremteni. A miniszter ur részéről e czélra nem kérek semmit. A kereskedelem épen olyan, mint a folyó: a maga megszokott utján halad mindaddig, a mig gátat nem talál; csak akkor megy ki a maga medréből, a mikor abból kiszorjtják. Ha Francziaországból hozatják a gyümölcsöt, az