Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-64

18 6'4. országos ülés 1902 márczius i-én, kedden. miniszter urnak hegyvidéki akczióját, rokonszenvvel fogadta, mikor megígérte és kilátásba helyezte a székely akcziót, én magam szem- és fúlta nu voltam, sőt rév.t vettem abban a jelenetben, mikor éljenzéssel fogadtuk, midőn a Csorbái tó megvételére beadta a javaslatát. Sőt tovább megyek, még az igen t. pénzügyminiszter urnak egyes kijelentéseit is rokonszenvvel fosadtuk, pedig mondhatom nagyon kevés pénzügyminiszter van a világon és nagyon kevésnek van olyan kijelentbe, melyet az ellenzék örömmel fogadjon. De nálunk ez a csoda megtörtént Neveze;esen rokonszenvvel fogadtuk a pénzügyminiszter urnak az adók reformjára, különösen pedig a progresszív adók reformjára vonatkozó igéretét. Itt csak attól félünk, hogy azzal az uj Ígérettel majd ugy járunk, mint Mózes a népével, t. i. mielőtt bevezethette volna népét az Ígéret földjére., a gondviselés előbb kiszólította az élők sorából. De én sokkal nagyobb tisztelettel viseltetem a pénzügyminiszter ur személye iránt, hogysem azt kívánnám, hogy ő is ígéretének teljesítése előtt a mennyországba szökjék, hanem inkább azt óhajtom, hogy teljesitse, váltsa be Ígéretét még itt ebben a siralom völgyébpn. Volt idő és pedig a dikaszteriális kormányrendszer alatt, midőn volt értelme olyan fényes reprezentáló méltóságnak, mint a milyen volt akkor a főispáni állas, akkor t. i., midőn a jobb anyagi viszonyok mellett annak elnyeréséért az ország első főurai versenyeztek, kik nagy vagyonnal rendelkezvén, méltóan is reprezentálták a vármegyét. Hanem most a megváltozott viszonyok folytán abból a méltóságból nem maradt más mint az üres palást, a czim. a többit megrágta az idő vasfoga, elmosta az emberek demokratikus gondolkozása és leginkább az anyagi gond, mert hiszen méltó.tassék megengedni, de esernyővel és kalucsnival nagyon gyengén lehet reprezentálni. (Deriiltsi'g.) Egy másik ilyen állásnak tartom szerény véleményem szerint a költségvetésnek — gondolom — V. fejezete alatt felvett állami anya könyvi felügyelői állásokat. Az 1894 : XXXÍII. t.-cz. az anyakönyvek feletti felügyelői jogot és kötelességet első sorban is a főszolgabírókra, másodsorban pedig az alispánokra ruházta. Nagyon helyesen, mert hiszen ez a legtermészetesebb, a leghelyesebb, a legkönnyebben végrehajtható és a legolcsóbb ellenőrzési mód. Nagyon feleslegesnek tartom tehát a 15. §-t, a mely egy külön önálló állami anyakönyvi felügyelői állást állapit meg és teremt meg. Hat-hét évi tapasztalat eléggé beigazolta szerintem azt, hogy ezek a t. urak, még ha akarnának se tudnának megfelelni a hivataluknak; hiszen a törvény szellemének értelmében minden évben minden anyakönyvet legalább egyszer a helyszínén kellene megvizsgálniuk. Már most ezek vannak 25-en, vármegye pedig van 63 és ezenkívül egy csomó város, tehát minden felügyelőnek jut két, esetleg három vármegye és egynéhány város, körülbelül 300—320 anyakönyvi hivatal. Már most hogyha az a felügyelő lelkiismeretes, akkor azt tanácsolom neki, bogy kineveztetése pillanatában üljön fel valami gyors szállító eszközre, a legalkalmasabb az ilyen czéliaaSantos Dumont-féle léghajó, és akkor aztán koszorús költőnk Jókai Tatranghy Dávidja módjára keringhet in infinitum az űrben, városról-városra, községről-községre, irodáját pedig akár meg se nyissa, mert ideje egyáltalában nem marad arra, hogy abban dolgozhassék. Csakhogy hol találunk olyan erős emberi orgánumot, olyan természetet, fizikumot, a , mely hosszú időn át képes volna ezt kiállani. És ha igen, hát akkor valóban mi vagyunk a legokosabbak a világon, mert akkor mi találtuk fel az örök mozdonyt. Csakhogy az életben igen nebéz ezt megcsinálni. A Jókai öreg Tatrangbyja is csak halála után tudta ezt megcselekedni. De hát nem is ugy van az a valóságban. Sőt épen ellenkezőleg ugy, hogy igen sok anyakönyvi hivatalt tudnék mondani, a mely nemcsak minden évben, de talán még csak minden ötödik évben is alig részesül abban a szerencsében, hogy ilyen állami vándorlót tisztelhessen a falai között. És azért ez az any^akönyvvezetés sem rosszabb, mint a másik. Mert hiszen ott van a főszolgabíró, a ki, midőn megvizsgálja a pénztárakat, az ügykezelést az egyes községekben, városokban, ugyanakkor megvizsgálja az állami anyakönyvvezetést is. És ez a legbelyesebb és egyszersmind a legolcsóbb mód is. Itt megjegyezték, hogy az állami anyakönyvi felügyelőknek ezen öt évi cziklusa esetleg még össze is eshetik azzal, hogy

r a képviselőválasztás >k is öt évi cziklusban szoktak történni. Hát én megengedem és hallani hallottam, de kijelentem, hogy nekem, midőn kerületemet a választáskor bejártam, soha sem volt szerencsém ilyen állami vándorlókkal találkozni. Az állami anyakönyvvezetésről szólva, t. ház, méltóztassék megengedni, hogy még néhány szót szóljak erről a nagyon fontos tárgyról. Nem akarok most arról beszélni, hogy helyes volt-e vagy nem ezt az intézményt behozni; hiszen annak idején ezt a kérdést eléggé tárgyalták. Én most a pénzügyi oldalát veszem a dolognak, bár ki merem mondani, hogy hét évi tapasztalat után sem látok benne valami világra szóló hasznot; hanem azt tudom, hogy a kezelés nehézkes, időpazarló, azonkivül rendkívül fárasztó és költséges. Azt mondja a miniszter ur a költségekről — szinte látom, mily büszke önérzettel hirdeti, — hogy nézzétek, ez az apparátus milyen kevésbe keiül, csak 2,382.000 koronába. Hát nem annyiba kerül. Olyaténképen van ezzel a miniszter ur, mint az egyszeri ember, a ki házat épített magának és azután a munka 3egnag)obb részét elvégezték az atyafiai, sógorai, komái kevés borravalóért, pálinkáért; az egyik végezte az agyagvájást, a másik megkeverte az agyagot, a harmadik végezte a ház falának tapasztását, az ötödik zsindelyt