Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

230 72. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. nak beülesztve épen oly ágazatokba, a melyektől a segítség meg nem tagadható és a melyeknek kiépítése el nem maradhat. Örömmel látom és tapasztalom, hogy az erdészet terén hatalmas lépésekkel és okos előrelátással haladunk előre, a mi nem is közömbös, mikor tudjuk, hogy az erdőterület összbirtokunknak 27°/o-át képezi. De fontos azért is, mert ebből igen nagy mennyiségű ipartermékek kerülnek ki. Ha ez irányban számítást teszünk, látjuk, hogy csak fenyőből 2,814.093 köbméter a feldolgozott nyersanyag, hogy az összes felfűrészelt anyag, a tölgyfát is hozzáértve, '3,439.318 köbméterre rúg és hogy körülbelül 394 faipartelep, melyek közül 240 fűrészáru-gyártással foglalkozik évente 70 millió korona értékű termeléssel. Ebbe még nincs beleszámítva a dongaipar, 2

x

/a millió kor., parkét és ehhez hasonló más faipari termék, zsindely, gyújtószál, láda, szitakáva, szerszámfa stb., a melyek mind az erdő kihasználásához tartoznak. Bár én ezt készséggel elismerem, mégis szinte megdöbbentő az, hogy ezen faáruknál müyen nagy a behozatal.' Például évente 123.288 K. ára fűzfavesszőt visznek ki és behoznak ehhez hasonló, de kikészített terményt, vagyis kosárfonóárut 384.128 K. értékben, minélfogva majdnem háromszorosát hozzuk be kész anyagban a kivitelnek. Ha nézzük fanemüben: 1900-ban ezer vaggon zsindelyt hoztunk be. Horribilis dolog, hogy Magyarország, melynek oly óriási erdő áll rendelkezésére, zsindelyből ezer vaggont hoz be. Ehhez hozzävehetjük még a szőlőkarókat is, a miből 570 vaggon a behozatal. Nem akarom felszámítani, hogy mennyi jön be csipke, hímzés, és agyagipar czikkekben és más dolgokban, melyek itthon is könnyen előállíthatók és megszerezhetők. Ezt nem azért hozom fel, hogy a t. miniszter ur tevékenységét alászállítsam. Tudom, hogy a házi ipar terén erős tevékenységet fejt ki. Csakhogy a rendelkezésére álló eszköz és a pénz hozzá kevés, de ennek keretén belül serény tevékenységet konstatálhatok, mert a régi, mondhatni uri minisztériumot egy munkás minisztérium váltotta fel. Az bizonyos, hogy a régi minisztériumra jobban ráillik, hogy uri minisztérium volt, mert oda uri passzióból mentek, holott ma ott egy serény, munkás minisztériumot látunk, a mely dolgozni tud és akar is. Egymást éri ma a sok hasznos és fontos ismertető füzet, a melyet a mezőgazdaság minden terén kapnak az ország ezrei. Ehhez csatlakoznak azon fontos intézmények, a melyek a vándortanítás terén érvényesülnek, Nem is lehet pénzben kiszámítani azt a hasznot, melyet az ismereteknek ezen az utón való fejlesztése a közgazdasági életre hoz. Visszatérek azonban az erdészetre. Egy nagyon fontos intézmény készül ugyanis Kolozsvárott, a hol egy fakereskedelmi tanfolyamot készülnek felállítani és ez az első fecske, hogy a kereskedelmi tanfolyamnak és iskolának tulajdonképeni értékesítésére térjünk át. A kereskedelmi iskolák rendszeréről majd a kultusztárcza tárgyalásánál fogok szólani, most csak azt említem meg, hogy gyakorlati téren igen keveset képesek produkálni és azért feltétlenül szükséges, hogy a tanfolyam hallgatói később egyes specziális ágban kiképeztetést találjanak. Ezt kezdeményezik Kolozsvárott a fakereskedelmi tanfolyammal, a mely szükséges arra, hogy azt a nagy értéket, a melyet faüzemünk képvisel, a kereskedelemnek és a világpiacznak rendelkezésére tudják bocsátani. Szükséges, hogy magyar kezek folytassák azt a tevékenységet, a melyet a magyar erdészek megteremtenek, de eddig a vigéczek és a német kultúra értékesített. Át kell most térnem a mezőgazdaságnak egy másik igen fontos részére: a tej- és vajforgalomra. Ezen a téren bámulatos eredményeket értünk el. 1899-ben a tej- és vajszövetkezetek tagjai által szállított tej 22,142.144 liter volt, 1900-ban már 39,536.794 liter; tehát majdnem megkétszereződött a tejkivitel. A vajkivitel 1899ben 878.174 volt, 1900-ban pedig 1,192.833-ra emelkedett. A bevétel koronákban 1899-ben 2,311.216 és 1900-ban 4,294.360 K. Ez oly óriási haladás, a melyet feltétlenül respektálni kell. Látjuk továbbá, hogy ha pl. a baromfi-kivitel és a tojásértékesités is istápoltatnék, olyan súlyos gazdasági viszonyok közt, a milyenekben most vagyunk, a midőn a bortermelés még nem érvényesülhet olyan nagy mértékben, a minőben kívánatos volna, ezekkel a mellékágakkal ez a szurrogátum részben pótoltatik és a gazdáknak óriási terhei ezek által legalább részben enyhittetnek. (Helyeslés a néppárton.) Legyen szabad most röviden áttérnem a szőlészetre és a borászatra. Mindnyájan tudjuk, hogy a szőlészet és borászat Magyarországon nagy faktor és hogy tagadhatatlan, hogy az e téren bekövetkezett elemi csapások sokban hozzájárultak a jelenlegi nagy gazdasági válsághoz. Csak az a csodálatos, hogy a szőlő- és bortermelés csak az utóbbi években vett nagyobb mértékben lendületet és hosszú ideig nagy pangásban volt, a mely a mezőgazdaságot még nagyobb válságba sodorta. A szőlő-rekonstrukczió, mondhatom, nagyobb lépésekkel halad előre. Ezen a téren találkozunk üdvös intézkedésekkel és áldozatokkal is, habár nem is abban a mértékben, a mint azt az országban sajnosán észlelhető pusztulás kívánatossá tenné. De midőn ez irányban kimondom a kritikámat, hogy a segélyezés a felújítás érdekében nem történik olyan nagy mértékben, a mint az kívánatos volnn, szabad legyen erről a kérdésről áttérnem egy talán még fontosabb kérdésre, a borértékesítés kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólt t. Benyovszky barátom már emlitést tett arról, hogy a bor értékesítésénél a fogyasztó által fizetett vételár nem áll arányban azzal az összeggel, a melyet a termelő kap. De én nem ebben keresem a bajnak az okát, hanem keresem a bornak mikénti előállításában, kére-