Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

72. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. 229 tette. Ép igy yolt a nagyobb vállalatoknál is; sőt tovább megyek, még a mezőgazdasági iparvállalatoknál is tapasztaljuk azt, bogy ott is a tőke és a tőke által létesített ilyen intézmény sokszor csak médiumnak tekintette a mezőgazdaságot és az abba fektetett tőke jövedelméből az óriási uzsoraszázalékot magának követelte, a földtől pedig a méltányosát is megvonta. De más ipari vállalatok többnyire az uzsoratőkének ugyszólva a kedvéért létesültek, a legmesszebbmenő kedvezményt csikarva ki az államtól, nem az egyes iparágak felemelésére, banem hogy befektetett pénzének uzsorakamataihoz juthasson. És kinek kellett ezt mind kiizzadnia, mint magának a mezőgazdaságnak, a földnek? (Ugy van! a néppárton.) Sajnálatos dolog az is, hogy a magyar tanuló ifjúság kis számban megy az ipari és kereskedelmi pályára, hanem a hivatali pályára tódul, hol magát el akarja tartatni; mindenki állásra spekulál, hogy egész életére ki legyen tartva. Ez a nem természetes fejlődése a magyar közéletnek igen nagy hátrányára van az iparnak és kereskedelemnek, de az egész közgazdaságnak. Részben ez is hozzájárult ahhoz a nagy válsághoz, a melybe a magyar mezőgazdaság jutott. T. ház! A mezőgazdaságnak Magyarországon való fellendülése és felvirágzása az én felfogásom szerint csakis egy intenziv közgazdasági élettel lehetséges, a hol azután minden faktor megtalálja azt a helyet, a melyet el kell foglalnia és a hol az egyik igyekszik a másiknak támogatására. Ebben a tekintetben a mezőgazdaságnak egyik legfontosabb érdeke, hogy a szolid ipar és kereskedelem fejlődjék, hisz a mezőgazdaság csak ugy fogja kiheverni a mai nagy válságot, ha maga mellett találja támogatóul a szolid ipart és kereskedelmet, a melynek abból az óriási teherből, a melyet ma úgyszólván egyedül a mezőgazdaság hordoz, ki kell vennie a maga részét. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Hogy mily fontos ez a mezőgazdaságra, abban a tekintetben hivatkozom Németországra, a hol a 80-as évek óta óriási fellendülést nyert a szolid ipari tevékenység. Ott látjuk, hogy csak egyet említsek, hogy pl. a húsfogyasztás 700°/

0-kal emelkedett, míg nálunk ugyanannyi idő, vagyis 25 év alatt, csak 80°/o az emelkedés. Itt látja az ember az összefüggést a mezőgazdaság és az ipari tevékenység közt. Mily óriási fogyasztási piaczot adhatnánk és tudnánk teremteni nyers terményeinknek, ha virágzó, szolid ipar és kereskedelem állna a mezőgazdaság mellett. Várady Károly: Önálló vámterület! Major Ferencz: Az önálló vámterületre vonatkozólag is megvan a magam nézete és meggyőződésem. Nem habozom kimondani, hogy ha 1867 után, a mikor a kiegyezés létre jött — ez az én egyéni meggyőződésem, — Magyarország ráállt volna a külön vámterület álláspontjára, ma nem volna nálunk mezőgazdasági válság, hanem volna egészséges iparunk, kereskedelmünk és mezőgazdaság, mert akkor azokból a szolid iparosokból, a kik akkor Magyarországon még százezer-számra léteztek, azok egy részéből, kikben a vállalkozó szellem megvolt, gyártelepes lehetett volna, ugy, a mint lett Ausztriában és Németországban, mert a gyári iparnak legszolidabb keletkezése mikor egyes szolid czégek, családok, a saját tehetségük szerint lépésről-lépésre egészítik ki üzletüket, mig a kis műhelyből gyár keletkezik. (Helyeslés a néppárton.) Ez bekövetkezett volna nálunk is. Ezen azonban már túlvagyunk, mit csak mellesleg említek fel. Sajnos, azon idők óta azok a faktorok, a melyekkel valamit tudtunk volna kezdeni, legnagyobb részben megsemmisültek, azokkal most már nem rendelkezhetünk. Igaz, sokan vannak, a kik azt mondják, hogy nem baj, ha a magyar ipari és kereskedelmi tevékenység nem is fejlődött oly nagy fokban, hisz fejlődött Ausztriában, — mert ezt is hallottam a túloldalról — és igy az Ausztriában nagyban fejlődött ipari és kereskedelmi tevékenység, mint fogyasztó segélyére jön a magyar mezőgazdának. Ebben némi igazság van, de erre a fogyasztási növekedésre a mi iparunk teljes visszaszorítása folytán sírva tekinthetünk. (Ugy van! a oaloldalon.) Ezeket akartam általánosságban a magyar mezőgazdaság érdekében felhozni, hogy felállíthassam azt a tételt, hogy a magyar mezőgazdaságot a válságból csakis a hitelügy rendezése, a mezőgazdasági iparnak legnagyobb fokban álló istápolása és a kisembereknek nagymérvű védelme folytán lehet megmenteni. Mielőtt azonban ezen három kérdésnek tárgyalásához fognék, legyen szabad magára a költségvetésre kiterjeszkednem. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetésben látjuk ugyanis, hogy mig 1901-ben 60 millió volt, most 62 millió van felvéve és igy tagadhatlan, hogy többlet mutatkozik; de ha látjuk, hogy a jövedelem is emelkedett 1,066.460 koronával, mikor a tulajdonképeni emelkedés 367.459 korona, melylyel a földművelésügyi tárcza az idén rendelkezik: ezt én mindenesetre sajnálom és hiszem, hogy leginkább a t. miniszter ur sajnálja, hogy minisztertársa, a pénzügyminiszter ur ily keveset juttat ezen tárczának, a mely pedig oly nagy nemzeti érdekeket szolgál. Ha ennél a számnál kissé megállapodunk, nem is tudjuk, miként bíráljuk el pénzügyi helyzetünket és hogyan adjunk igazat azon jelentésnek, hogy sok millió felesleggel rendelkezünk, ha látjuk, bogy épen a földmivelésügyi tárczának, melyet pénz és hatalmas támogatás nélkül lehetetlen ugy kezehii, hogy a hozzátartozó nagy érdekeket megvédje, ilyen keveset juttat egyik évről a másikra a t. pénzügyminiszter ur. Ha most azt nézem, hogy ezen összegek a felhasználásban mikép érvényesülnek, ugy készséggel elismerem, hogy ezek igen hasznosan van-