Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-64

64. országos ülés 1902 márczim h~én, kedden. 17 a mikor azt mondja 56. szakaszában, hogy a főispán áll a törvényhatóság élén, tehát a főispán a törvényhatóság feje. Én azt hiszem, hogy minden természetes, egészséges orgánumnak csak egy feje van és a természet is csak szörnyszülötteknek ad két fejet. Azok is vagy rövid életűek szoktak lenni, vagy pedig halva születnek. A törvényhatóságokat én nem akarom szörnyszülötteknek tartani, (TJgy van! Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha figyelemmel olvassuk az 1886: XXI. t. ez. azon szakaszait, a melyek megállapítják a főispánok jogkörét, a főispánok jogait és kötelességeit, s melyek az 56.—66. szakaszokban foglaltatnak, azon meggyőződésre kell, hogy jussunk, hogy nincs abban semmi olyan jog vagy kötelesség, melyet az alispánokra ruházni ne lehetne. Az 57. szakasznak a bekezdésében van egy kifejezés, a mely szerint a főispán a végrehajtóhatalom képviselője, vagyis a t. kormánynak, tulajdonképen a t. belügyminiszter urnak a bizalmasa. Hát kérem t. miniszter ur, méltóztassék bizalmával megajándékozni az alispán urakat, mert hiszen azok épen olyan tiszteletre méltó, tekintélyes, szakképzett, becsületes, munkás, szorgalmas, hivatásuk magaslatán álló előkelő uri emberek, épen olyan méltók a t, miniszter ur bizalmára, és igen nagy megtiszteltetésnek vennék, ha ilyen magas kitüntetés érné őket. Az pedig egészen bizonyos, hogy az efajta bizalmaskodás nem kerülne az államnak 782.000 koronájába, de sőt többe, mert hiszen a költségvetésbe felvett 1.800.000 koronát tevő nyugdijösszegnek igen tetemes részét ezek a már bizalmatlanná vált volt t. bizalmas urak emésztik fel. (TJgy van ! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) De nem tartom szükségesnek t. ház, az ilyen költséges állás fentartását abból az indokból sem, a mely ebben a törvényben van lefektetve, hogy t. i. a főispán a kormányrendeletek végrehajtásának az őre. Már engedelmet kérek, ez nagyon plátói őrizet; ezt az őrizetet a belügyminiszter ur az ő központi közegeivel épen olyan jól elvégezhetné. Hiszen ugyanezen törvény 29. §-a világosan azt mondja, hogy az állam némely veszélyeztetett érdekeinél fogva halaszthatatlan kormányrendeleteket a törvényhatóságok föltétlenül kötelesek végrehajtani. Csak egy utólagos orvoslás lehetősége, valami olyan piuni desideriumféle maradt fenn a számukra, a mint ennek élénk példáját láttuk a bosnyák okkupáczió alkalmával Pest vármegyének akkori t. alispán jávai szemben. Erre az ellenőrző közegre tehát olyan nagy szükség nincs. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A mi pedig az ezen törvény 57. §-ának e pontjában foglalt esetet illeti, hiszen ott a méltóságos főispán urak tulajdonképen csak »tekintetes postamester urak«-ká lesznek, mert ők az alispánok és a polgármesterek aggályos jelentéseit nem intézhetik el érdemileg, hanem kötelesek azokat 24 óra alatt EÉPVH, NAPLÓ. 1901 —1906. ÍV. KÖTET. a t. miniszter úrhoz felterjeszteni. Ilyen expediczió kedvéért igazán felesleges ilyen drága állást fentartani, mert ezt az expedicziót közvetlenül magukat, alispán urak is megtehetnék a főispáni postaszolgálat teljes mellőzésével, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A mi pedig a főispánnak ezen törvény 82. §-ában letett kijelölési jogát illeti, ez úgyis olyan abszurdum, a mely teljesen illuzóriussá teszi a szabad választási jogot s a miben csak azt lehet csodálni, hogy van a világon egy nemzet, a melynek olyan gyászos korszaka volt, a midőn ilyen törvényt elfogadtak és hogy azt anynyi esztendőn keresztül fentartották, (TJgy van! TJgy van! a szélsőhaloldalon.) mert ez semmi egyéb, mint egy abszolutizmusra hajló gyászos korszaknak még ma is fennálló szomorú torzszülötte. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Megengedem, t. ház, hogy abban a gyászos korszakban lehettek a t. főispán uraknak olyan be nem vallott, törvénybe nem iktatott kötelességeik is, — már t. i. ugy választások idején — hogy pl. ők a t. kormánypárti képviselő urak liferálói voltak. Megengedem, hogy ez akkor megvolt, de ma talán már csak nincs meg ez; hiszen az efféle kötelesség a jog, törvény és igazság (Halijai'! Halljuk! bal felöl.) magasztos jelszavaival talán össze sem egyeztethető, és én azt hiszem, hogy maga az igen t. miniszter ur is meg van győződve arról, hogy ha ő valódi nemzeti politikát követ, akkor az a józan gondolkozású magyar nép úgyis meg fogja őt ajándékozni bizalmával, és akkor nem lesz szükség az ilyen liferánsokra. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Egy hang balfelöl: Ágensekre!) Sokszor hallottam és olvastam már azt az indokolatlan vádat, a melyet nekünk, az e padokon ülőknek, szemünkbe szoktak vágni, hogy t. i. mi mindenben ellenzékieskedők vagyunk ; semmi sem tetszik nekünk, sőt, ha kormányra jutnánk, talán még akkor is ellenzékiek lennénk. Hát, t. miniszter ur, sem az ország függetlenségi érzelmű választópolgárait, sem az ezen padokon ülő ellenzéki képviselőket a minden áron való ellenzékieskedés vádja joggal nem illetheti. Hiszen maga a t. miniszterelnök ur is meggyőződhetett épen ezen költségvetés bizottsági tárgyalása alkalmával arról, hogy voltak miniszteri resszortok, a melyek nemhogy ellenszenvvel, ele sőt rokonszenvvel fogadtattak még az ellenzék részéről is. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Miért? Mert láttuk azt, hogy az illető szakminiszter ur a nemzet anyagi fejlődése iránt, a nemzet anyagi helyzetének emelése iránt határozott jóakarattal viseltetik és csak azt sajnáljuk, hogy nagyobb anyagi erőt nem bocsáthatunk rendelkezésére, hogy ezen intenczióinak a kellő mértékben eleget tehessen. Hiszen, hogy többet ne mondjak, az egész ország rokonszenvvel kisérte a t, földmívelésügyi 3