Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-71

71. országos ülés 1902 márczius 12-én, szerdán. 215 ülésterme csakugyan a jÖTendő számára készít­tessék el. Azért is az igen t. miniszterelnök úrhoz ezen kettős interpellácziót van szerencsém intézni: (Halljuk! Halljuk!) Interpelláczió a miniszterelnök úrhoz. I. 1. Van-e tudomása a miniszterelnök urnak arról, hogy a készülő uj országháza ugy épitész­művészeti, mint czélszerüségi szempontból kontár munka ? 2. Ha nincs tudomása, szándékozik-e erről oly módon tudomást szerezni, hogy a ház elnö­kével egyetertőleg az épitésben résztvevőkön kí­vül álló szakértőkkel az egész épületet haladék nélkül megvizsgáltatja ? 3. Ha van tudomása róla, vagy ha magá­nak, minden részletre kiterjedőleg ily módon tudomást szerez: szándékozik-e akár parlamenti, akár rendes birói utón megállajnttatni, hogy a felelőség kit, vagy kiket terhel, s ezt, vagy eze­ket, a kiderítendő kár összegéig felelőssé tenni ? II. 4. Megvizsgáltatta-e a miniszterelnök ur, a ház elnökével egyetertőleg, az épitésben részt­vevőkön kivül álló szakértőkkel a készülő uj országház képviselőházi üléstermét? 5. Ha nem vizsgáltatta meg: szándékozik-e megállapítani ily módon minden kétséget kizáró­lag azt az el nem palástolható tényt, hogy a terem kicsiny és hogy ott a képviselőházi tanács­kozások csak kényszerelhelyezést nyerhetnek, a mi elkerülhető, mert a dolgon, alapos munkával bár, és nagyobb kiadással, de segíteni lehet? 6. Szándékozik-e a miniszterelnök ur haladék­talanul intézkedést tenni az iránt, hogy az ülés­teremben az eddig folyamatban levő munkálatok beszüntettessenek, s hogy az ülésterem, ennek feltétlen megnagyobbítása mellett, újra építtessék ? Csak azt van szerencsém ehhez még hozzá­tenni, hogy néhány hozzáértő műépitészszel érint­kezésbe léptem és azok föltétlenül lehetőnek tartják azt, hogy pár százezer forinttal az ülés­termet czélszerüségi szempontból átalakítsák. Pártom nevében tisztelettel bejelentem, hogy, ha már annyi millió ment el a parlamentre, akkor azt a pár százezer forintot is készséggel megszavazzuk, csak éressék el az a czél, a mely kitüzetett. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Következik ÍTessi Pál kép­viselő ur interpellácziój Budapesten felállí­tandó szabadságharcz-szobor tárgyában .(Ralijuk! Halljuk I) Nessi Pál: T. ház ! Érzem helyzetem nehéz­ségét, mert még visszhangzanak keblemben azok a szép szavak, melyeket Lengyel Zoltán igen t. képviselőtársam az imént a Kossuth-szobor tár­gyában elmondott. Tárgyilagos akarok lenni, de lehetünk-e tárgyilagosak akkor, mikor egész bensőnkben fel kell háborodnunk azon, hogy hazánk legnagyobb fiának, közéletünk ujjáalkotó­jának: Kossuth Lajosnak szobrát ez a nemzet nem akarja megcsinálni. . . Visontai Soma: A nemzet akarja, csak a kormány nem. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Nessi Pál: ... mikor a hivatalos nemzet, vagyis a nemzetnek a képviselőházban meg­nyilvánult többsége nem akarja azt megcsinálni, hanem hozzájárul bűnös módon ahhoz, hogy e szobrot elsikkaszszák. (Ugy van! a szélsö­báloldalon.) Lehetünk-e tárgyilagosak akkor, midőn olyan ügyről akarunk beszélni, mely szivünk­höz oly közel áll, a mikor ajkunkra a szót szivünk adja meg. (Tetszés a szélsöbáloldalon.) A magyar szabadságharca emlékének meg­örökítéséről óhajtok szólani, (Halljuk! Hadijuk!) helyesebben a magyar szabadságharcz emlék­oszlopa elkészítéséről és felállításáról, mert hi­szen a magyar szabadságharcz emlékét megörö­kíteni nem kell! Meg van annak emléke arany betűkkel örökítve a történelemben és be van az vésve minden magyar ember szivébe. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Arról van szó, t. ház, hogy érczbe öntött emléket állítsunk azoknak a félisteneknek és azoknak a névtelen hősöknek, a kik egy magasztos eszméért, a magyar haza függetlenségének és szabadságának eszméjeért küzdöttek és vérzettek. {Ugy van! a szélsöbál­oldalon.) Kecskeméthy Ferencz: És a kiknek köszön­hetjük, hogy itt vagyunk! Nessi Pál: T. ház! Egy nemzetnek csak akkor van jövője, ha meg tudja becsülni a mul­tat, ha a múltnak tanulságaiból merit okulást a jövőre nézve. Csak annak a nemzetnek van jövője, a mely nagy fiait meg tudja becsülni ugy, hogy példányképekül állítja őket oda a jövő nemzedékek elé; ha odaállítja azokat a férfiakat, a kik példát adtak arra, miként kell a nemzetért önzetlenül dolgozni, fáradni, küz­deni; a nemzetért és hazáért önzetlenül élni és ha kell, meghalni. (Elénk tetszés a szélsöbál­oldalon.) Ha valamikor, ugy most van szükség ezen nagy példákra, mert hiszen ha közéletünk terén körülnézünk, azt látjuk, hogy közéletünk egé­szen elposványosodott; (Ugy van! a szélsöbálol­dalon.) álladalmi és társadalmi életünk minden terén már kihalóban van, ha ugyan még ki nem halt, az önzetlenség, (Ugy van! a szélsöbálol­dalon.) mindenütt a protekczionizmus és szer­vilizmus uralkodik, (Igaz! Ugy van! a szélsö­báloldalon.) sőt már a magyar ifjúság is a reakczió karjaiba veti magát, (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) a helyett, hogy mint a rü­gyeket fakasztó tavasz, reményeknek élne és eszmék iránt buzdulna fel; azon nagy eszmék iránt, a melyekért a 48-as idők férfiai megtud­tak halni: a szabadság, egyenlőség és testvéri­ség nagy eszméiért. (Tetszés a szélsöbáloldalon.) Akármerre nézünk is, mindenütt a meg-

Next

/
Thumbnails
Contents