Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-71
212 71. országos ülés 1902 márczias 12-én, szerdán. szemben és mit nyert mindezért. Megemlékszem arról, hogy szükség van a kiengesztelődésre a múlt miatt és e tekintetben a kiengesztelődést nem nekünk kell keresnünk, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szükség van arra a jövőre való tekintettel is, mert eljöhet az az idő, mikor rá kellene mutatni arra az érczalakra, hogy be lehessen bizonyítani: ime, mi is viszont szerettük a magyart és lojálisak voltunk elhunyt nagyjaival szemben. S ha nincs meg az az öszhang ebben a kérdésben, a melynek lenni kellene, akkor én azt mondom, hogy a kormányunk a hibás, a mely gyáva félelemmel reszket előrevinni a kérdést, meghunyászkodik egy képzelt akarat előtt. A nemzet kötelességét teljesítette és nem engedhetjük meg, hogy szemébe vágják, hogy más faj állott a kidűlt helyébe. Egyedül a kormány a J hibás, a mely nem képes felemelkedni oda, hogy megértse azt, hogy Kossuth Lajos emlékében a nemzeti újjászületés legnagyobb hősét tiszteli meg, hogy mindazoknak, a kik a múltban talán a nemzet ellen vétkeztek, érdekében áll, de az | ellenfél iránt tartozó lovagias kötelességük is az j ő emlékét tisztelni, már csak azért is, mert az ezáltal keletkező összeforradás oly hatalmas összekötő erőt képezne, a melyre válságos időkben a trónnak is mindig szüksége van. (Tetszés és helyeslés a szélsöbaloldálon.) Ismétlem, nem keresem a bűnöst, keresse a történelem, de felelőségre vonom Magyarország mostani kormányát. Kossuth Lajosnak, a szabadságharcz emlékének megörökítésére 1.500,000 korona gyűlt egybe. Ebből az összegből akár külön-külön, akár egyesítve egy hatalmas emléket lehet csinálni. Ez a közpénz átment egy közhatóság kezelésébe, a mely felett a kormány őrködik. A kormánynak ellenőrző kötelessége, hogy a pénzek mielőbb a kitűzött czélra fordíttassanak, de azt hiszem, hazafias kötelessége is, hogy ha nincs pénz ilyen czélra, hát legyen. Ezzel szemben egy czéltudatos irányt látok itt érvényesülni, a melynek végczélja az, hogy a nemzet akaratának megnyilvánulása megakadályoztassák, mert azok, a kik kezükbe vették e szobor-ügyet, ezáltal elvették a rendelkezési jogot mások elől, a pénz átadásával megszüntették magukról a felelőséget. A síremlék építésével a szoborra begyült pénz el lenne sikkasztva az adakozóktól és igy eshetnék meg csak az, hogy minden felelőség nélkül el lehetne sikkasztani a szobrot. Azt hiszem, elvárhatom az igen t. miniszterelnök úrtól, hogy ezúttal talán hozzá mer nyuini ehhez a kényes kérdéshez, nem fogja az országot váratni egy évig a válaszszal, nem fog a válaszadásban kitérni a felvetett kérdések elől és hogy nemcsak válaszolni fog, hanem talán megéri az ország azt is, hogy valamikor tenni is fog, és fogja tudni kötelességét és nem várja meg azt, hogy mint elődeinek, neki is végig kelljen járni a nemzet előtt a gyalázatok minden Kálváriáját. Ezek után kérdem az igen t. miniszterelnök urat, ugy is mint belügyminisztert, a ki a gyűjtési alapokat a legfelsőbb fokon ellenőrzi (olvassa) : »1. Hajlandó-e a miniszterelnök ur sürgősen intézkedni az iránt, hogy a Kossuth Lajosnak Budapesten felállítandó szobrára gyűjtött, s a főváros által kezelt pénz kizárólag és minél előbb eredeti rendeltetésének czéljára fordíttassák, s a szobor mielőbbi felállítása iránt a lépések megtétessenek ? 2. A mennyiben az összegyűjtött összeg esetleg nem lenne elegendő, hajlandó-e a miniszterelnök ur az országos gyűjtés eszközlését kezdeményezni, illetve a szükséges összegnek az állam által való fedezésére sürgősen törvényjavaslatot benyújtani ?« (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalion.) Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a miniszterelnök urnak. Következik azon sorrend szerint, a melyben az interpellácziókat bejelentett képviselő urak maguk közt megállapodtak és a mely némileg eltér a bejelentés sorrendjétől, dr, Pap Zoltán képviselő ur interpellácziója, az uj országház képviselőházi üléstermének újraépítése tárgyában a miniszterelnök úrhoz. (Halljuk ! Halljuk!) Pap Zoltán: T. képviselőház! A miniszterelnök ur Bartha Miklós képviselőtársamnak a belügyi költségvetési vitánál, ennek az országház tételénél mondott beszédére körülbelül három pontban összefoglalható kijelentést tett: Az egyik az, hogy mikor az országházat építeni kezdték, akkor ő nem volt kormányon és bár a felelőség az építkezéseknél előfordult mulasztások tekintetében őt nem terhelné, mégis azonosítja magát az előbbi intéző körökkel; a másik az, hogy elismerte az igen t. miniszterelnök ur, hogy vannak hibák, de a jövőben iparkodni fog ezeket a hibákat kijavítani, mert hiszen az országházat még át nem vették és ugy ő, mint a ház igen t. elnöke mindent el fognak követni, hogy, a mennyiben lehetséges, ezek a hiányok pótoltassanak. Sem okom, sem jogom nincs a miniszterelnök ur komoly szavában kételkedni és nem is kételkedném, ha igen t. elődei már az ilyen miniszteri ígéreteknek értékét nem diskreclitálták volna. Azonban meg fogja bocsátani nekem a t. képviselőház és a miniszterelnök ur is, hogy nekünk, mint a nép képviselőinek szintén vannak egypár kijelentéseink, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ezeket a kijelentéseket elhallgatni bün volna, erről az oldalról legalább, a hol ülni szerencsém van. Első kijelentésünk — és megint csak a miniszterelnök nr kijelentése körül utazom — az, hogy ebbe a parlamenti építkezésbe ravasz fondorlattal be lettünk ugratva, azt mondták nekünk, hogy ennyibe és ennyibe kerül, az összeg j>edig megduplázódott. (Igaz! Ugy van í a szélsöbaloldalon.)
