Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-71

71. országos ülés 1902 márczius 12-én, szerdán. 213 Ugy jártunk, t. képviselőház, mint egy csen­des kibicz, a ki nézi a kártyajátékot és a mikor azután az egyik kártyás részit, azt mondja neki: emeljünk el egy koronát, az azonban nem akar, ez unszolja: dupla vagy semmi és addig forszírozza a játékot, a niig minden pénzét elveszíti. (Tetszés a baloldalon.) Ha már így elveszítette a kibicz minden pénzét és a játékos meghívja őt magához vacsorára, akkor elvárhatja legalább, hogy az gavallér legyen és ne adjon szafaládét vacsorára, hanem pezsgőztesse meg azt a rengeteg pénzét elveszített kibiczet. A kibicz is túlvan a játékon, mi is túl­vagyunk a jDarlament építkezésén. Nem akarok Bartha Miklós t. képviselőtársamnak e házban elmondott beszédével és az országház hiányaival részletesen foglalkozni, de mégis két pontra ki kell térnem ezen interpelláczió keretében. (Hall­juk ! Halljuk I) Nevezetesen súlyos vádat emelt Bartha Miklós t. képviselőtársam egy kép ellen, a mely azt meg nem érdemelte. Ezen felszólalásom ak­tuálissá vált azáltal, hogy az intéző körök meg­hívót bocsátottak ki tegnapelőtt, — amint azt méltóztatnak tudni — hogy bemutassák nekünk a kész ülőfélben levő országház építkezését. A ki megnézi azt a képet, értem a koro­názási jelenetnek azt a részét, a hol ő Felsége a kardvágást eszközli, annak szemléleténél nem szabad ugy odaállanunk, hogy most egy meg­festett képet nézünk, hanem nézünk egy falfest­ményt, egy freskót, és a freskófestészet a kép­festészettől abban különbözik, hogy a freskófesté­szetnek nem szabad elütni a terem ornamenti­kájától és színétől. Ha a művész képet festett volna, elhibázta volna feladatát, de mert megtar­totta a delegáczió termének sárgás színét, épen azzal végzett művészi feladatot. Azonban Bartha Miklós igen t. képviselő­társam a legbotrányosabb dolgot elfelejtette itt felemlíteni, (Halljuk! Halljuk!) értem ez alatt az előcsarnokban, a lépcsőházban, a társalgó­teremben éktelenkedő és a papagály színeitől kaczérkodó apró, szobroknak nevezett figurákat. Ezeknek semmi helyük ott. (Ugy van! a szélső­baloldalon.) Olcsó, közönséges terrakotta dolgok, gipsz állványokon, olyanok, hogy lakásomban sem tűrném meg, (Ugy van! Ugy van! a szél­söbaloldalon.) és milliókba kerülő parlamentbe odahelyezik, mintegy szemfényvesztésül, hogy íme, azok a rengeteg milliók erre mentek el. Ismétlem, gipsz állványok és tetejükbe oda van erősítve egy baldachin. Ez ugy néz ki, t. kép­viselőház, mint a fővárosnak egyes társadalmi osztályai, a melyek kávét vacsoráznak, az ebé­det átaluszszák, szép ruhában járnak, gyomruk azonban folytonosan korog. (Tetszés a szélsöbal­oldalon.) Ugy látszik, a tervezőnek elfogytak az esz­méi, és hogy eszméket merítsem magának a parlament berendezéséhez, a könyvtárhoz nyúlt, kivett abból egy álmoskönyvet, és lemásolta szobroknak csúfolt figurákban az egészet: zon­gora, apácza, ludmáj az enni jó. Csupán egy alak van, a melyet meghagy­nék a parlamentben, ez pedig a képviselőház folyosóján egy elkeseredett magyar, a ki zacskót tart a hóna alatt, és jobbkezével keserves ábrá­zattal kéreget tíz ärrdi menőktől, mintha mon­daná: Uraim, ezt tettétek Felem, adjatok hát most valamit. (Derültség és tetszés a szélsőbal­oldalon.) Nessi Pál: Harminczöt évi kormányzás ered­ménye ! (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Pap Zoltán: De t. képviselőház, eltekintek a részletektől, megnyugszom abban, hogy a valóságban költészet nincs, legyen ugy minden, a hogy van. De két pont felszólalásra késztet. E két pont közül az egyik a jog, törvény és az igazság kutatása ebben a kérdésben, és a má­sodik pont a czélszerüség kérdése. Az igen t. miniszterelnök úrral egy véle­ményen vagyok arra nézve, hogy nem vettük át az országházat és majd a ház elnökével egye­temben lehet segíteni a hiányokon. Csakhogy nagyon félek, hogy bár most egy véleményen vagyunk, a konklúziónál nem lyukadunk ki majd egy véleményre. Mert igen megnyugtató­lag hatna rám, ha a miniszterelnök ur felkelne és kijelentené, hogy a jog, törvény és igazság el­vét ennél a kérdésnél a legkérlelhetetlenebbül, elnézés és eltussolás nélkül keresztül akarja vinni. Mert miről van szó? Arról, hogy annak idején az intéző körök megbíztak valakit, vagy valakiket azzal, hogy építsenek uj parlamentet. Erről és ezekről a valakikről az intézők akkor, elhiszem, talán jóhiszemüleg, azt gondolhatták, hogy ezek az építészek vagy művészek érteni fog­nak majd ezen kérdés megoldásához. Vegyünk egy példát. Én készittetek egy diszattilát, meg­rendelem a szabónál; szűk. (Zaj. Az elnök csen­get.) Én azt mondom a szabónak, hogy nem fo­gadom el, mert szűk; kibocsát belőle, mégis szűk. Hiába fognak engem a szabó és legényei azzal biztatni, hogy csak tessék felhúzni, mert karcsúbb lesz a termete, nem fogom elfogadni, mert a lélekzetem rovására megy a karcsúság. Ez kereseti jogot állapit meg a szabó ellen ós én a neki fizetett esetleges előlegeket visszakö­vetelhetem. Sebess Dénes: Szabónak előleg! (Zaj és derültség). Pap Zoltán: Abban különbözünk t. képvi­selőtársamtól, hogy együtt dolgoztattunk vala­mikor a szabónál és a tárgyalásnál tudtuk meg azt, hogy mibe kerül egy öltözet ruha. Én meg­békültem a szabómmal, de a képviselő ur sza­bója búskomorságba esett. Hát, t. kéj)viselőház, laikus és szakértő meg­állapíthat egy dolgot, azt, hogy az országház építése el van fuserálva, magyarul mondom: fuserálva. Ezen segíteni kell. Méltóztassék a miniszterelnök urnak a jegyzőkönyvekből meg-

Next

/
Thumbnails
Contents