Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-70

170 70. országos ülés 1902 márczius 11-én, kedden. hogy az csak szemtől szembe gyakorolható, embertől emberre. (Elénk helyeslés.) Csak ott, a hol a szemébe nézek annak, a kinek nyomorán segíteni akarok, a hol azzal törődöm, milyenek az életviszonyai, a hol nem kímélem a fáradságot, behatolni ezen viszonyokba és keresni az eszközt, a melylyel rajta a leggyorsabban, a leghatályosabban és lehetőleg ugy segithetek, hogy felemeljem erkölcsi és gazdasági önállóságra, csak ott gyakorlok én valóban szegényápolást. És a szegényügyi egyénesitésnek ez az elve, ez az alapgondolata, a mely olyan régi keletű, mint az első keresztény híveknek községi együttélése, domborodik ki az ujabb kornak szegényügyi munkájában, ez kelt uj életre és talált eleven kifejezésre az elberfeldi rendszerben. És a hol arról van szó, a felületes, durva alamizsna-osztogatásról átmenni az egyes esethez alkalmazkodó egyéni segélyezés módjához, támasza lenni a gyermekeknek, a gyengéknek, emberbaráti érzülettel segélyt nyújtani a keresettől elesettnek, ott a segítő erőknek nagy számára van r

szükség, hogy ez a feladat megoltható legyen. És szükség van ezen erőknek önkéntes, ingyenes közreműködésére, mert egyedül csak fizetett hivatalnokoknak rideg, egykedvű kötelesség érzeté vei a szegényápolás munkáját elvégezni nem lehet, Ezért állítja szolgálatba az » elberfeldi« rendszer a társadalom széles rétegeinek erőit és keresi ezen erőknek lehető nagy számát, hogy az egyesre nehezedő munkateher mentől kisebb legyen. Eléri ezzel a szervezettel azt a nagy czélt is, hogy állandó összeköttetésbe hozza a társadalomnak jobbmódu osztályait azon embertársaikkal, a kik szegénységben és nélkülözések közt tengetik életüket. Az a szegényápoló saját szemével és a segélynyújtás akaratával nézi a nyomort: másként beszél a lakásügy jelentőségéről, ha látja az odúkat, a hol a védelme alá helyezettek laknak, másként a lelkiismeretes orvosi segély szükségéről, ha észleli azon rettenetes következményeket, a melyekkel betegség szegénységgel karöltve jár, másként iskoláról és nevelésről, ha arról kell meggyőződnie, hogy bizonyos viszonyok között gyermekek nem is lehetnek egyébbé, mint koldusokká és bűntettesekké. (Igaz! Ugy van !) S így elviszi a szegénységnek jajkiáltását, a mely vajmi ritkán hatol ki idegen fülekhez, a nyilvánosság elé és oda, a honnan segély és orvoslás, várható. És ily alapon szervezve, az a rendszer maga köré gyűjti a szabad társadalmi, az egyleti, a testületi jótékonyság gazdag erőforrásait is, a melyek elszigetelten, összefüggés nélkül aránylag csekély eredménynyel elforgácsolódnak. Nem fosztja meg ezen jótékonyságot a maga szabadságától, mert ily utón bedugná annak forrásait; de messze elágazó társadalmi szervezetével útmutató befolyást gyakorolhat reája, tervszerűségre, helyes szegényügyi cselekvésre tanítja és reátereli a figyelmét azon feladatok végzésére, a melyek leginkább ezen szabad jótékonyságra vannak utalva és főleg a szegénység megelőzésének fontos feladatkörébe tartoznak. Belevonta ez a rendszer —. és ezt itt különösen is ki akarom emelni — a maga társadalmi szervezetébe a női erőknek közreműködését is, és ezzel megnyitotta a segítő erőknek egy olyan gazdag forrását, a melynek lényegesen köszönheti a fejlettségnek azt a magas fokát, melyet elérnie sikerült. De nem azt a nőt keresi, a ki szereplési hiúságában az első sorban akar állani, ha valamely magas személyiség ezt vagy azt az intézetet meglátogatja, hanem azt a nőt, a ki gazdag kedélyvilágának, meleg szivének mindazon tulajdonságait viszi bele ezen munkába, melyek a nőt a szegények született segitőnőjévé avatják. (Helyeslés.) A ki mélyebben belepillantott a szegényügy kérdéseibe, felismeri, hogy a szegénység, a nyomor eseteinek nagyobb része a családdal, a háztartás benső életével áll szoros összefüggésben, s hogy a segélyre szorulóknak túlnyomó száma a nőkre és a gyermekekre esik. Es mindaz, a mi e téren a házi élettel áll kapcsolatban, a gyermekápolás és védelem első sorban, közeláll a nő értelméhez és segitő képességéhez. így hát tág tere nyílik a nő tevékenységének a szegényügy feladataiban és ehhez magával hozza a jő tulajdonságoknak gazdag kincsét, a szívbeli tehetségek mellett kitartását és türelmét, jóakaratát és nyájasságát a szenvedők iránt, és a kötelességtudásnak a hűségét, a mely el nem lankad. Ezért van a szegényápoläs terén a női munkának olyan nagy hivatása. De mindezeknél lényegesebb és nagyobb jelentőséggel bír az »elberfeldi« rendszer méltatásában az a tény, hogy mindaz, a mit hirdet, nem szürke elmélet, hanem kipróbált valóság; hogy épen a folyó évben telik be egy félszázad, mióta ez a rendszer a maga szülőhelyén működik és munkájában tökéletesedett és feladataiban nagyra nőtt: hogy ezen hosszú idő alatt nem nélkülözte soha az önkéntes segitő erőknek azt a nagy számát, a melyre munkájának szüksége van és e munkában szegényápolóinak azt az önzetlen odaadását, melyet hivatásuk betöltése megkíván s melyről szolgálati utasitásuk azt mondja, »hogy a szegónyápolói állás egy fontos polgári tiszteletbeli hivatal, melynek méltó vezetése nagy mértékét a tevékeny felebaráti szeretetnek kívánja meg s egyúttal komoly érzéket az igazságosság iránt; a szeretetet, hogy jóakaró szívvel és baráti érzülettel a szegénynek kérését meghallgassa; a komolyságot, hogy a jogosulatlan igényt elutasítsa.« És e félszázad lefolyása alatt ez a rendszer nemcsak Németországot hódította meg, nemcsak a szomszédos Ausztriának számos városában áll már évek óta alkalmazásban, hanem már Prancziaország fővárosában is megvetette a lábát. Angolország fejlett szegényügyi szervezetére kezd átalakító hatást gyakorolni, és legújabban Oroszországban is, Moszkva városában,