Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-70

70. országos ülés 1902 márczius 11-én, kedden. 167 rendes mederben jól és czélszerüen működik, tömeges nyomor és munkanélküliséggel szemben könnyen elégtelennek bizonyulhat, s hogy az a rögtönzött segély, a mely csak akkor jön mozgásba, ha rendkiviili, tömeges Ínségnek a hire a kedélyeket megdöbbenti, felizgatja, adakozásra szólítja, a maga birálat- és válogatásnélküli alamizsna-osztogatásával jórészt káros, sőt egyenesen erkölcsrontó hatással lehet azon osztályokra, a melyeknek nyomorán segíteni akar. A tett komoly és szomorú tapasztalatok az angol szegényügy központi hatóságát messzemenő és mélyreható tanulmányok megtételére indították. Hosszú és alapos vizsgálat alá vették mindazon viszonyokat, jelenségeket, hiányokat, hibákat, a melyek a mutatkozott nagy szegényügyi bajok felderítésére és elbírálására vezethettek és legjelesebb szakértőiket Németország egyes városaiba küldöttek, hogy az ott alkalmazásban álló u. n. »elberfeldi« szegényügyi rendszert tanulmányozzák, a melynek alapgondolatait volt alkalmam e tisztelt házban is egynehány évvel ezelőtt tüzetesebben kifejteni. Az ily módon összegyűjtött terjedelmes anyag alapján aztán 1888-ban az angol parlamentnek egy külön bizottsága foglalkozott azon módosítások és javítások előkészítésével, a melyeken az angol szegényügy egyes ágazataiban utóbb keresztülment, A felhozott és a bennök rejlő tanulságok miatt talán kissé túlhosszadalmasan tárgyalt angol szegényügyi viszonyok mellett felsorolhatnék más államok tapasztalataiból is még több példát annak bizonyítására, hogy az ujabbkori szegényügy feladatainak a határai az utolsó évtizedek gazdasági fejlődése következtében folyton kitágulnak, hogy az a kezdetleges alamizsnaosztogatás, a mely az éhség, a pillanatnyi szükség enyhítésében kimeritettnek látta a maga feladatát, a viszonyoknak kényszerítő hatalma alatt a maga tartalmában és a maga szervezetében átalakult a gondoskodásnak egy olyan rendszerévé, a mely, a szegénység okait nyomozva, a jövendőbeli nyomort megelőzni és azokat, a kik szegénységükben elhagyottan és támasz és tanács nélkül állanak, az erkölcsi és gazdasági cselekvésben önsegélyre és önállóságra felnevelni törekszik, hogy a jelen kornak szegényügye nem lát maga előtt csakis egészen vagy részben munkaképteleneket és elzüllött munkakerülőket, hanem maga előtt látja azt is, a ki abban a lealázó helyzetben van, hogy a saját erejéből kívánná fentartani önmagát és övéit és munkát keres és munkát nem kap és segélyre szorul és alamizsnát kér. Az a szellem, a mely az ujabb kornak ezen törekvéseit átlengi, a szocziális szellem, a szocziális szellem a szegényügyben is, a mely az utólagos segítés és foltozásnál fontosabbnak ítéli az elszegényedés mélyebben fekvő okainak a kutatását, a megelőzésnek a feladatait, a mely a gazdasági elzüllés betegségével szemben a gyógyszerekre gondol már akkor, a mikor a gyógyítás még lehetséges. Németországnak példája meggyőzően mutatja, hogy a szegény ügy, így felfogva és igy gyakorolva, nélkülözhetetlen alapja és előfeltétele és segítő társa minden egészséges és hatályos szocziális politikának, a mely a nép széles rétegeinek tudatába beleviszi annak a kötelezettségnek az érzetét, hogy az egészség és a munkaképesség verőfényesebb napjaiban reá kell gondolni a jövendő időnek talán beboruló súlyosabb najDjaira is. És Németországnak a példája mutatja azt is, hogy a szegényügy terén megérlelődött tapasztalatok és tanulságok és egy gondos és beható, a részletekbe belemélyedő szegényügyi statisztikának adatai teljesitik az útmutatás, a tájékoztatás, az irányitásnak fontos szolgálatát azon kényes és nehéz állami kérdések mezején, a melyeket a szocziális politika elnevezése egybefoglal. Eri nem tévesztem szem elől, t. ház, azt az éles határvonalat, a mely a szegényügy munkakörét elválasztja a tulajdonkéjjeni szocziális politika feladatkörétől; tudom, hogy a szegényügy a maga törekvéseivel és a maga eszközeivel csak az egyének, az egyes családnak nélkülözésével áll szemben, s hogy a gazdasági élet nagy válságaival, széles máprétegek, egész osztályok, egész foglalkozási ágak tömegnyomorával megbirkózni képtelen. De ha szemügyre veszszük e nagy bajoknak egyik igen súlyos és aggasztó és a gazdasági fejlődés menetében mind jobban előtérbe lépő jelenségét, a mely épen most hazánkban és más államokban is oly sok komoly gondra szolgáltat alkalmat, a munkanélküliség kérdését, ha látjuk azt, hogy fejlett szocziális viszonyok és intézmények mellett is nagyon tökéleteseknek bizonyultak mindazon orvosszerek, a melyek e nagy betegség ellen a munkaközvetítés szervezésétől kezdve a munkanélküliség elleni biztosítás első szerény kísérletéig alkalmaztattak, jelentőségében növekszik a szegényügynek szervezése és intézményeinek fejlesztése és tökéletesítése, mert hiszen ezek képezik utóvégre a tömegnyomor esetében is az ultima ratiót az ínségre jutott embernek nyújtandó segítségnél. A mi országunkban, t. ház, a mely a községi törvény szerint a kötelező nyilvános szegényápolás alaj)ján áll és azt a lényegben a községi élet keretébe akarja beilleszteni, a szegényügy — eltekintve az utolsó négy évnek egynehány törvényhozási alkotásától és eltekintve azon fokozottabb figyelemtől, a melyet itt-ott egy város, talán egy megye is, a szegényiigy kérdéseire fordított, — a közéleti feladatoknak az a tere, a mely vagy teljesen parlagon hever, vagy az egyszerű alamizsna-osztogatás és a koldulási engedély kezdetleges állapotát alig haladta túl. A községi életnek fejletlensége, anyagi és szellemi tökéletlensége, de a városi életnek fejlettebb viszonyai között is az a közöny, a mely ily kérdések iránt mutatkozik, az a tájékozatlanság a szegényiigy kérdéseinek lényege és hordereje körül, a mely országszerte tapasztalható, nem utohó helyen az a folyton erősbülő végzetes