Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-70

168 10. országos ülés 1902 márczius lt-én, kedden. hajlam, a mely e téren is mindent az állam kezdeményezésétől és cselekvésétől vár, képezik talán okait ezen, sajnos, súlyos bajokkal járó állapotnak; magyarázatot nyújtanak arra is, hogy a nyilvános szegényápolás szervezetlensége mellé sorakozik a magánjótékonyságnak rendszertelensége is, a mely, babár széles ez országban az emberbaráti segélynyújtás mindenféle alakjában nyilatkozik meg, nagyban és egészben véve mégsem egyéb, mint terv- és rendszernélküli kapkodás. S ha e komoly jelenségeket és a szegényügy nehéz kérdéseiben oly sokszorosan tapasztalható járatlanságot szemügyre veszem, nem hunyhatok szemet azon tény előtt sem, hogy e tisztelt báz tanácskozásainak naplóiban 1867-től 1898-ig, egyes futólagos megjegyzésektől eltekintve, nem találtam egy komoly, beható, szakszerű eszmecserét ama kérdések felett, még abból az időből sem, midőn 1871-ben és 1886-ban a községi törvénynek azon szak ászai állottak tárgyalás alatt, a melyek szegényügyi rendszerünknek törvényes alajuait lerakták. Találtam ] 869-ből Schwarcz Gyulának két interpelláczióját a szegényügy rendezése tárgyában, a melyet az akkor Berlinben megjelent Emminghaus-féle nagy szegényügyi munkának hatása alatt nyújtott be s a melyeknek egyikében a saját szavai szerint fájlalja, »hogy nálunk vannak politikusok, kiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit tettek más államok a szegényügyi törvényhozásban, s mily összegekkel támogatják azok a szegény ügy et.« Találtam 1873-ból Szentmiklósy Pálnak egy hasonló tárgyú interpelláczióját, a melyben — - s itt is szószerint idézek — utal »a mi elhanyagolt községi életünkre* ós arra, hogy a szegényügy tere óhazánkban csaknem parlagon hever.« Találtam végül 1884-ből Eötvös Károlynak egy interpelláczióját, a melyben Ausztriába történt szoczialisztikus kiutasítások alkalmából a »tolonczügynek s vele kapcsolatban a szegényügynek« rendezését sürgeti. Csak 1898 óta léptek^ e ház tanácskozásaiban és a törvényhozási alkotások terén is a szegényügy egyes kérdései jobban előtérbe. Áz akkor megalkotott törvény a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről, a mely azonban ezen cziménél gazdagabb szegényügyi tartalommal bir, és e törvény nyomán továbbhaladva, a múlt évnek az a két gyermekvédelmi törvénye,a melynek megalkotása a mostani belügyminiszter urnak nagy érdeme, a szegényügynek két nagyfontosságú ágában, a betegápolás és a gyermekvédelem terén, az állami kezdeményezés és gondoskodás utján^ tett jelentékeny és lényeges előhaladást jelent. Én e törvényhozási alkotásokat nem akarom most utólagos birálat alá venni abból a szempontból, ha vájjon a mi törvényes szegényügyi rendszerünk mellett, a mely a községi életet akarja a közsegélyezés gyakorlásának központjává tenni, mely szegényügyi feladatok volnának a községek és melyek az államnak nagyobb anyagi és szellemi ereje által megoldandók. Én egy ilyen bírálatot csak elméleti értékkel birónak tartanék és gya korlatilag meddőnek és elismerem, hogy az adott viszonyok közt a választott ut a legjobb, sőt az egyetlen, a mely lényeges gyakorlati eredményre vezethet. És ez az állami közbelépés a szegényügynek két olyan ágát érinti, a melyben a megelőzésnek a feladata is érvényre jut. A hol a jövedelem oly szűk, hogy csak a családfőnek, gyakran más családtagoknak is tartós keresetképessége által biztositható, - a betegség azonnal a szűkölködés állapotát idézi elő, mivel itt az életfentartásnak egyetlen forrása megszűnik. S tudjuk azt, hogy betegség a családban vajmi gyakran ez utóbbi elzüllésének okává és kiindulási pontjává válik. A betegápolásnak ez a nagy szegényügyi jelentősége vitte Francziaországot, a mely pedig tudvalevőleg a fakultatív szegényápolás rendszerén áll, arra a lépésre, hogy az 1893. évi törvénynyel a szegényügyi betegápolást kötelező községi, illetőleg állami feladattá tegye. S látjuk továbbá azt, hogy mindazon államok, a melyek komolyan veszik a szegényügy kérdéseit, egyre fokozódó figyelmet fordítanak a gyermekvédelem, a gyermekmentésnek nagy jelentőségű feladatára. E téren nincs szó egy irányában megállapodott életpályáról, mint a felnőtt embernél, nincs szó egy fáradt vándornak utolsó életszakáról, mint a hajlott korú embernél. Egy egész életsorsnak ismeretlen fejlődése áll itt előttünk, és a segélynek helyes módjától függ, ha vájjon a gyermekből megelégedett, munkaszerető, testben és lélekben egészséges ember váljék-e vagy egy teremtés, a mely az életben mindjárt az első lépésnél a rossz útra téved, testileg ós szellemileg elsatnyul és önmagának és a társadalomnak terhére él. Ezért van a megelőzés szempontjából is a gyermekvédelemnek olyan nagy szegényügyi jelentősége. Nem akarok ezúttal bővebben foglalkozni a szegényjog kérdéseivel, sem községi törvényeink azon intézkedéseinek méltatásával és bírálatával, a melyek a községi illetőség, a községi otthon szegényügyi elvére vonatkoznak (Zaj. Elnök csenget. Hall juh! Halljuk! jobbfelöl.) s a melyeknek egyes visszásságai képezték egyik főokát az 1898. évi betegápolási törvény megalkotásának, a mely ama visszásságokat a szegényügy ezen ágazatában jórészt meg is szüntette. Én további fejtegetéseimet hozzá akarom fűzni azon jó és helyes gondolatokhoz, a melyek a múlt évben tárgyalt gyermekvédelmi törvényeknek miniszteri indokolásaiban találhatók és kimondják, hogy mindaz, a mit az állam és egyáltalában a hatósági segélyezés a gyermekvédelem terén tehet, csak félmunka marad, ha hozzája nem sorakozik a társadalomnak közreműködése, ha a hatósági és társadalmi tevékenység kölcsönös érintkezésben és támogatásban egymással összeköttetésbe nem lép. Én ezt a gondolatot: a hatósági szegényápolást széles társadalmi alapon szervezni és köréje csoportosítani a magánjótékonyságnak munkáját is, kiterjesztem a sze-