Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-70

70. országos ülés 1902 márczius 11-én, kedden. 163 megoldási mód itt az volna, hogy a gyermekeket még csecsemő korukban távolítsák el a szülőktől. Ez egy radikális kúra, a mely talán idővel czélhoz is vezetne, de állítólag összeütközik a humanizmussal, mert egy anyának a magzatát kebeléről quasi erőszakkal elvinni, ez ellenkezik a szabadelvüséggel, (Egy Jiang a jobboldalon : A természet törvényével!) azzal is ellenkezik, de ezzel a brutális és durva lelkű néppel szemben talán a humanizmusnak is bizonyos határt kellene szabni. A második idea, a melyet felhoznak az, hogy le kellene őket községenkint családokban telepíteni. A megoldásnak ez a módja tetszetősnek látszik, de nehéz és én azt hiszem, hogy önként semmiféle község nem fog találkozni az országban, a mely ezt elfogadja, ha csak törvényhozásilag nem kényszeritjük a törvényhatóságokat és községeket arra, hogy egy-egy családot fogadjanak a kebelükbe és gyúrják át. A harmadik idea az volna, a mint a szakértők állítják, hogy ha találkoznék az országban önként 30.000 család, a melyek quasi adoptálnák gyermekként egyenkint ezeket az embereket, ele én azt hiszem, hogy a 18 millió honpolgár közül nem fog találkozni egy sem, a ki ezt elvállalja. A legegészségesebb idea pedig az volna, hogy törvényhozási!ag tiltassák meg ezeknek az embereknek a lótartás. Be van bizonyítva., hogy ezen emberek között egynek sincsen egy talpalatnyi földje sem és mégis lovat tartanak, még pedig az adófizető polgárok határozott kárára. Azonkívül még a földmivelésügyi miniszter urnak figyelmébe ajánlóin azt is, hogy ezek az emberek gebéikkel az ország minden szögletébe beleviszik a lóbetegségek csiráit is. Én részemről még egy ideát tudnék a t. miniszterelnök urnak ajánlani. Igaz, hogy a maga részéről talán viceznek fogja venni, és nem fog beleilleni a megoldások keretébe, hanem én részemről azért komolynak tartom. (Halljuk! Halljuk!) T. i. ezeket a veszedelmes kóborló embereket bizonyos marsrutával az osztrák határ felé kellene terelni és őket a mi t. szomszédainknak kárpótlásul átadni azokért, a kiket elveszítettek az által, hogy őket ide bebocsátották. (Tetszés a néppárton.) A t. miniszterelnök ur múltkori beszéde végső szavaiban azt méltóztatott mondani, hogy akár méltóztatik ezt a határozati javaslatot elfogadni, akár nem, annyit megígér, hogy a mennyire lehetséges, megteszi, a mit tenni kell. Hát én azt hiszem, hogy ez csak a legjobb akaratnak a kifejezése. Már pedig ha a legjobb akaratot feltételezem, akkor egyúttal, azt hiszem, el is fogadhatná a t. miniszterelnök ur ezt az indítványt. Hiszen úgyis meg vagyunk róla győződve, hogy a t. miniszterelnök ur a legjobb akarattal van az iránt, hogy ez a jxlágium, ez az egyiptomi csapás az ország területéről eltávolíttassák. Ezeknél azonban még sokkal veszedelmesebbek az u. n. munkanélküli csavargó elemek. T. képviselőház! Az egész országban igazán ezer-számra kóborolnak ezek a veszedelmes emberek. A alkalom szüli a tolvajt, és ezek az emberek épen azért, mert nálunk nagyon enyhén bánnak el velük, szabadságot vesznek maguknak : nem dolgozni, hanem a könnyebb mesterséghez folyamodnak, a házról-házra való kolduláshoz. Az egész országban általános miattuk a panasz. De különösen az ország határszéli községeiben olyan a helyzet, hogy az többé fenn nem tartható. Itt már radikális kúra kell. (Helyeslés a néppárton.) Itt nem segit semmiféle miniszteri rendelet vagy vármegyei határozat, rendszabály, itt nem "segit a szolgabírói ukáz sem. Hogy ezek az állapotok ennyire elfajultak, annak az okát két körülményben látom. Az egyik az, hogy a határszéli községekben egyáltalában nagyon hiányos a csendőrállomány, A másik pedig, hogy a mi tisztelt szomszédaink meghozták 1873-ban azt a törvényt, a mely márczius 10-ről szól, és a mely törvény hozzánk is átplántálódott 1879-ben a XL. t.-cz.-ben, annak 62. és következő szakaszaiban, azzal a különbséggel azonban, hogy a mi t. szomszédaink azt végre is hajtják a szó legszorosabb értelmében, mig nálunk, a fővárost kivéve, ez a törvény csak a papíron van. (Ugy van! TJqy van! balfelöl.) Ausztriában, a mint a törvényt meghozták, bizonyos távolságokban felállították az u. n. »Verpflegsstationokat« és itt a tisztességes vándorlók, a kik tisztességes munka után akarnak látni, ellátást kapnak, kenyeret és néha főzeléket is; de a többi haszontalan csavargó nem elégszik meg ezzel, hanem szépecskén kéjutazást, kéjgyaloglást végez a mi szabad hazánkba, Magyarországba. Magyarország határszélein, itt is ugy, mint Ausztriában, bizonyos távolságokban nagy ipartelepek vannak. Már most ez a csavargó népség azon titulus alatt, hogy munkát keres, odatódul, azonban nem áll munkába, szó sincs róla, neki a munka nehéz, ahhoz nem ért, nem is akar dolgozni, mert könnyebben boldogul az ő szemtelen magaviseletével. (Felkiáltások balfelöl: Zsarolással!) Hát mi nem eleget hizlaljuk Ausztriát ? most még összes cseh, morva és osztrák lumpjait is mi tartsuk el? (Helyeslés balfelöl. Derültség.) Emiitettem, hogy ennek egyik oka a csendőrök hiánya, másik oka a csendőröknek határozottan rossz elhelyezése az ország határszélein, Ausztriában, mikor ezt a törvényt meghozták, azonnal intézkedtek, hogy^ minden egyes községben legyen csendőrség. Es tényleg van is. A községek lélekszámához mérten egy-két-három emberrel szépen deczentralizálták a csendőrséget. Minálunk ez nem lévén, egyszerűen ide átplántálódik onnan minden egyes csavargó. Ausztriában jártomban egyszer megkérdeztem egy ilyen határszéli csendőrtől, hogy tulaj21*