Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-69

152 69. országos ülés 1902 márczius 10-én, hétfőn. való intézkedésről lehet szó; hanem teljes erőkifejtéssel kell útját állani annak, hogy a nemzet legbecsesebb anyaga el ne pusztuljon. Azért minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy a közegészségügy Magyarországon valahára rendezett viszonyok közt legyen. E tekintetben előfeltétel a részleges államosítás eszméje, a melyet az országos közegészségügyi tanács is javaslatba hozott a miniszterelnök urnak, hogy részlegesen, az általános közigazgatás együttes megoldásának idejét be nem várva, ugy, a mint megoldatott az állategészségügy, ugy kell megoldani az emberi egészségügyet, a közegészségügyet. Ez nem gátolja meg azt, hogy majd ha később lesz az egész közigazgatás megoldva, ez is beleilleszthető legyen az egész közigazgatási reform keretébe. E téren tehát az a kérésem és kérése az egész orvosi karnak és kérésének kell lennie e haza legutolsó polgárának is, hogy a kormányzat elodázhatatlan kötelességének ismerje a közegészségügy rendezését, be nem várva az általános közigazgatás rendezését; mert különben azon statisztikai számok évről-évre újra szerepelnek. Es midőn egyrészről 50 — 60—70 ezer munkás vándorol ki és midőn legalább is elvesztünk évenként 100.000 lelket, azért, mert közegészségügyünk nincs oly alapokra fektetve, mint a minőt a kormányzattól méltán elvárhatunk Ezt tovább elodázni nem szabad, azért arra kérem a t. miniszterelnök urat, legyen kegyes ezt soron kivül elővenni és megelőzni a közigazgatás általános rendezését, államosítsa a közegészségügyet, mert csak ily általános megoldástól várható igazi javulás. (Helyeslés a néppárton.) Még azt az érvet is felhozhatnám, hogy a nyomorult viszonyok, a melyek az orvosi gyakorlatban ma feltalálhatók, még inkább kitűnnek azáltal, hogy nagyobb városokban nagy felesleg van orvosokban, pl. Budapesten. Mert inkább itt nyomorognak az orvosok, semhogy elmennének oda, a hol 600 — 800 frtra mehetnek legfeljebb, miért egész nap kocsin kell ülniök, mindentől elzárva, egy lehetetlen heyzetben tengődjenek. Arinál is inkább meg kell oldani ezt a kérdést, mert ha meg lesz oldva, biztosithatom a t. miniszterelnök urat, hogy elég orvos akad majd a vidékre. Hiszen most, egyes megyékben, pl. Sáros megyében egyetlen egy kör sincs betöltve. Sáros megye 12 körből áll ós egyetlen egy sem kapott soha orvost. Szolnok-Doboka megyében közel százezer léleknek nincs orvosa, és fel lehetne sorolni még több felső megyét, a hol hallatlan közegészségügyi mizériák vannak. Biztosíthatom a t. miniszterelnök urat, hogy mihelyt ez a kérdés meg lesz oldva, ha meg lesz az államosítás és a kellő fizetés, a mely méltó olyan emberhez, a ki 17 évig tanult, akkor Budapestről nem egy, de száz orvost is kap, a ki elfoglalja a most elhagyott helyeket. Most azonban nem mehet oda, hogy 17 évig tanult intelligens ember létére, ott úgyszólván alamizsnából éljen. T. ház! Nem mulaszthatom el, hogy ne szóljak még arról a félelmes betegségről is, a mely aggodalomba ejti a művelt világot, értem a tuberkulózist. Előttem szóló t. barátom már ecsetelte a tuberkulózis óriási terjedését. Megdöbbentő módon terjed hazánkban, (Halljuk,! Halljuk!) annyira, hogy a berlini tuberkulóziskongresszuson a legelső helyet foglalta el a számok nagyságát illetőleg Magyarország. A tőlünk kiküldött szakemberek nem merték a statisztikát felolvasni, hogy még rosszabb kritika ne legyen Magyarországról. Ez a tény. Ha pedig így vagyunk, akkor ennek a kérdésnek megoldása elől nem zárkózhatunk el. Elismerem t. kollégám felfogását, hogy a tuberkulózis meggátlásának egyik módja, hogy szanatóriumokat építsünk, de nem lehet azt követelni a társadalomtól, hogy mindenütt az agyonzaklatott, a minden irányban igénybe vett társadalom csinálja meg a szanatóriumot, mint Budán. Kormányzati feladat az, hogy a budget keretében évről-évre bizonyos összeg vétessék fel szanatóriumokra. Annál is inkább, minthogy a betegápolási alaptörvény megvan, kell, hogy ez irányban be legyen állítva a budgetben bizony es összeg évről-évre, hogy a tuberkulótikus betegek részére ily szanatóriumok szétszórtan az országban létesíttessenek. Én tovább megyek és hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur követ engem az én felfogásomban, hogy a fő dolog az, hogy megakadályozzuk ezen betegségnek rohamos terjedését, keressük azt, hogy mi idézi elő a tuberkulózisnak ily rohamos terjedését az országban. Ennek csak egyik része a gazdasági válság, a másik része az egyes községekben a hiányos közegészségügyi szervezet és főleg a lakásviszonyok. Tudjuk, hogy hogyan élnek legnagyobb részt szegénység folytán az emberek, hogy fűtőre sem kerül neki, még ha van több szobája, nem megy a tágas szobájába, mert nincs fűtőre pénze, hanem 10—15-en egy kis szobában húzódnak meg télen át, ós itt a tuberkulózisnak a fészke. Ugyanezt tapasztaljuk nemcsak a kis községekben, hanem, sajnos, még a fővárosban is, itt is van akárhány odu, ahol 15-en, 20-an is alusznak együtt, hol minden betegség jó talajra talál. Ezen a téren kell körültekintően eljárni, hogy lehetőleg a lakásviszonyok az országban valami módon javíttassanak, és hogy a közegészségügyellenes hatányok megszüntettessenek. Lehetetlen, hogy az agyonterhelt községnek a nyakába varrják a közegészségügyi terheket. Ha akarjuk, hogy a gümőkórt megállítsuk, akkor a községekben előforduló közegészségügyellenes hatányokat az állam szüntesse meg. A lakásokra nézve lehetőleg építkezési szabályrendelettel meg kell gátolni, hogy olyan sárfészkek építtessenek, sokszor tudatlanságból, nem is szegénységből. Nemcsak azt kell tekinteni hányan