Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-69

6.9. országos ülés 1902 béreseket és cselédeket nem eresztik el az anyakönyvvezetőhöz, bemondani ezen eseteket, a nélkül, hogy maguk helyett más munkaerőt ne állítanának. Erre ismét költeniök kell, ugy, hogyha mindazt a pénzt összeadjuk, a mit ez emberek ez országban, akár adóban, akár községi pótadóban, akár ilyen indirekt adóban kiadni kénytelenek, akkor nem 2,382.000, hanem legalább is 5 millió koronába fog kerülni az állami anyakön}vvezetés, vagy még többe, (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) És igy első sorban pénzügyi szempontból nem fogadom el a tételt, (Helyeslés balfelöl.) De nem fogadom el azt azon zaklatások miatt sem, a melyekről én is, mások is, legközelebb pedig gróf Wilczek Frigyes t. barátom szólott. Harmadszor nem fogadom el ezen tételt vallási és ethikai szemj^ontból sem. Mindjárt megmagyarázom, hogy mit értek ez alatt. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a polgári házasság ez idő szerint Magyarországon a katholikusokra nézve még vallási törvényeik szerint is kötelező, mert mi vallási indokból is kötelezzük őket arra, hogy megkössék a polgári házasságot, azért, mert máskülönben nem bírnák házasságuknak polgári jogi következményeit biztosítani, pedig a kath. házasok — ha megtehetik — erre is kötelesek. De noha mi elismerjük, hogy ez rájuk nézve kötelező, sőt magunk is kötelezzük őket arra, hogy megkössék a polgári házasságot, mégis nagyon jól tudja azt mindenki e házban is, hogy katholikus ember Isten és lelkiismerete előtt csakis azon szövetséget tarthatja házasságnak, a melyet ő vallási törvényei szerint lelkésze és két tanú előtt köt. Erre reflektál és ezt tartja szem előtt a törvény is, a midőn nem kötelezi a katholikus feleket arra, hogy a polgári házasságról szóló jegyzőkönyveket akár a jegyesek, akár pedig azoknak násznagyjai, tanúi aláírják. Ugyanebből a vallási motívumból kifolyólag a törvény nem követeli, — sőt miniszteri rendelet is adatott ki, hogy a jegyzők, az anyakönyvvezetők ezt követelni ne merjék — hogy a házasulandók ünnepi díszben, násznéppel, menyasszonyi koszorúval, virágokkal stb.-vel,, szóval teljes ünnepi díszben jelenjenek meg. És mégis mi történik? Noha ezt a törvény nem követeli; noha ennek követelésétől a jegyzőket, illetőleg anyakönyvvezetőket belügyminiszteri rendelet tiltja el, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) mégis azt tapasztaljuk, hogy akárhány helyen, minden feszélyezés nélkül, sőt durván és erőszakosan követeli ezt az állami anyakönyvvezető. Száz közül — hiszen annyira sok esetben fordul ez elő, hogy én a hozzám érkezett panaszok folytán néhány hót előtt indíttatva éreztem magam a lapban közzétenni egy közleményt arra nézve, hogy mi módon fékezhessék meg az illető lelkészek az ilyeneket törvénytelenül követelő állami anyakönyvvezetőket — száz közül, mondom, csak egy-két példát fogok felmárczlus 10-én, hétfőn. 139 olvasni a hozzám beérkezett panaszokból. (Halljuk! bal felöl.) Az egyik községből pl. azt irja a plébános, hogy (olvassa): »megkövetelte« — t.i. az állami anyakönyvvezető — ->az első pártól kezdve mind máig, hogy ünnepélyesen jelenjenek meg a község házánál a felek, épen ugy, mint a mikor egyházi házasságra mennek a^ templomba, mert hogy ő is felöltözködik diszbe. És miután minden szerződés aláírással jár, kötelezte mind a jegyeseket, mind a tanukat az anyakönyv aláírására, mert — úgymond — a plébános a törvényt nem ismeri, azért beszélt olyan bolondokat, hogy nem kell az anyakönyveket aláírni és igy kényszeritette a jegyeseket egytől-egyig a tanukkal együtt az anyakönyv aláírására. Sőt még kántorbőjt napjára is tűzött ki a polgári anyakönyvvezető egybekelést, mert szerinte ez nem akadály, ez semmi.« Hogy használ-e az az államnak, ha mások vallásos érzületét igy sértik az anyakönyvvezetők, azt mindenkinek saját megítélésére bízom. Azt irja a másik (olvassa): »A mi falunkban az anyakönyvvezető, a jegyző, nemcsak a menyasszonyi koszorúval való megjelenést követeli, hanem a házasság polgári kihirdetésének letelte után sem akarja őket az általuk kivánt napon összeadni, hanem saját szakálára jelöli ki a nekik épugy, mint a papoknak a legkedvezőtlenebb ^napot, a hétfőt.« És jellemző, hogy a vidéken is hogyan vélekednek a miniszter ur erélyéről. íme, azt irja az illető, hogy ne interpelláljak ezen ügyben, »mert az ilyen emberek még interpelláczió esetén sem részesülnek erélyes megíenyitésben és a miniszteri kéztől eredő gyengéd és szelid intés még csak vadabbakká teszi ezen amúgy is vad embereket«. De még a papucs is játszik szerepet az anyakönyvvezetőknél, t. i. az, hogy papucsban vagy csizmában jelenik-e meg valaki az anyakönyvvezető előtt? Mindjárt megmagyarázom, hogy mit értek én ez alatt a papucs-pör alatt. Bácskában egy községben él egy pár már vagy hat esztendő óta, törvénytelen, bűnös viszonyban. A plébános könyörgött nekik, intette, buzdította őket a házasságra, de nem sikerült mindeddig. De most, néhány hét előtt, végre rászánták magukat, hogy egybekelnek. Megtörtént a polgári és megtörtént az egyházi kihirdetés. Már meg is gyóntak, megáldoztak és ki is volt tűzve a polgári kötésnek és az esketésnek napja a templomban, de mivel szegények voltak és nem bírtak még csak tanukat, násznagyot sem szerezni, a plébános megkönyörült rajtuk és a sekrestyést ugy, a mint volt, a templomból átküldte az anyakönyvvezetőhöz és még egy másik embert. Mikor ezek bejöttek, hogy jelen legyenek a polgári házasság megkötésénél, látván az anyakönyvvezető a sekrestyést papucsban, rákiáltott, leszemtelenezve, hogy hogyan mer papucsban ide jönni. A ki nem tudja, hogy ez Bácsmegyében történt, vagy azt nem tudja, hogy Bácsmegyében a sokáczok és svábok a 18*