Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-54
54. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. 31 generáczió, mely most éli javakorát, legjobb akarat mellett sem tudta elsajátítani a magyar nyelvet és ezt szem előtt kell tartani, ha a városoknak jelenlegi helyzetét, különösen nyelvi viszonyait helyesen megítélni akarjuk. Az alkotmány visszaállításával első sorban megbénították azon kereteket, melyek a városok lakosainak jólétet, vagyonosodást biztosítottak. Eltörölték a polgári jogot, behozták az ipartörvényt a legtágabb szabadság alapján és ezzel a kisipart szabadjára eresztették a kontárok versenyének, ezzel az első csapást mérték a kisiparra és tönkre tettek számos iparos családot, a kik drága pénzen vásárolták meg iparjogositványukat, melyek teljesen elérvénytelenedtek. Eltörölték az akczizt, vásárjogot, sör- és pálinkafőzést, szóval a városnak jövedelmi forrásait megszüntették és azokat részben az állam javára kisajátították. 1870-ben rendezték a törvényhatóságokat, de a városokat nem. És ezen törvény, a mely a városokra is ki lett terjesztve, világosan azt mondja, hogy ideiglenesen, vagyis addig, a míg a törvényhatósági költségek fedezése iránt a törvény nem intézkedik, pótadóval fedezzék a törvényhatósági költségeket. Még tovább megy az a törvény és.azt mondja, hogy még az 1870-ik év folyamán terjesztessék elő oly törvényjavaslat, melylyel a ház- és kereseti adó ép olymérvben leszállíttassék, a mily mérvben kötelesek a városok a törvényhatósági költségeket fedezni. Tehát nyilvános intencziója volt a törvénynek, hogy ezzel nagyobb terhet ne rójanak a városi lakosságra. Azonban ezt az ígéretet, sem az egyiket, sem a másikat, eddig a törvényhozás nem váltotta be. A városok a mai napig kénytelenek a pótadót kivetni; az a bizonyos leszállítási törvényjavaslat sem 1870-ben, sem a következő években nem adatott be. Csak 1875-ben történt valami, hanem épen az ellenkező irányban. 1875-ben ugyanis behozták az általános jövedelmi pótadót és ez nemcsak hogy leszállítást nem jelentett, hanem 3 1 / 2 °/o-kal emelte ugy a ház- mint a keresetadót. 1886-ban ismét rendezték a törvényhatóságokat és községeket, a városokat nem. Ezekkel a törvényekkel oly intézmények létesíttettek a városokban, melyek azoknak fellendülését, működését majdnem teljesen megbénították. Behozták a virilis rendszert, melynek a városokban semmi értelme nincs, mert ott az adófizetés még vagyont sem jelent és azonkívül olyanok juthatnak ezen alapon a városi képviselőtestületbe, kik egy krajczárral sem járulnak a városi terhekhez. Behozták a számonkérő széket, melynek, a mióta ez a törvény ekzisztál, soha dolga nem volt, senki sem tudja mire való, mert van a városokban ellenőrző szakközeg. Eltörölték a központi szakosztályt, mely a polgárokkal egyetértve előkészítette a közgyűlési tárgyakat és ezt a tanácsra bizták, mely kettős hatásköre miatt erre nem alkalmas, ellenben a megyében meghagyták az állandó választmányt. De azután a legnagyobb sérelem, hogy a legfontosabb hivatalnokokat, úgymint a rendőrkapitányt, a tiszti főorvost, a ker. orvosokat, a főszámvevőt, a számvevőkot, a főmérnököt és a mérnököket, a levéltárost, stb. a főispán nevezi ki. A városnak csak az a joga maradt fenn, hogy ezeknek fizetését saját pénztárából folyósítsa. (Igaz!) Ezt, t. ház, bárminek lehet elnevezni, csak rendezésnek nem, De alig, hogy így agyonrenclezték a városokat 1886-ban, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) 1888-ban még a legutolsó jövedelmi forrást is kisajátították, t. i. az italmérési jogot oly áron, a mely a valódi értéknek nem felelt meg. A városok feljajdultak; csititották őket, hogy hiszen kaptok részesedést, a tiszta jövedelem után 30—40 százalékot; utóbb ezt is beszüntették, és egy fix öszszeget irányoztak elő, hogy a városok az emelkedő bevételekben ne részesülhessenek, ellenben az ezzel kapcsolatos emelkedő kiadásokat kizárólag a városok viselhetik. Már most honnan vegyék a városok azt a méreg sok pénzt, a mibe a világítás, a vízvezeték, az utczaburkolás, a csatornázás kerül? Lakosait annyira nem terhelheti azzal a pótadóval. Hiszen már ma is a 65 százalékos pótlék nem tartozik a ritkaságok közé. És ez a pótadó annál súlyosabban nehezedik a városi közönségre, mert nincs arányosan felosztva. Épen a legvagyonosabb osztály, a mely biztos jövedelmet élvez, nem járul pótadó czimén egy krajczárral sem a közterhekhez. Nem értem a tisztviselőket, azok szegények, sanyarú helyzetük van, (Ugy van! Igaz!) de értem a tőkepénzeseket, a kik takarékpénztárakban, bankokban, papírokban helyezik el tőkéjüket. Az állam gondoskodott, hogy a neki járó tőkekämat- és járadékadót megkapja ezek után is, de a városok egy krajczárt sem kapnak. Tehát, t. ház, ez az egész teher, eltekintve a földadótól, a mely nem nyom olyan sokat a latban, csakis két adónemre nehezedik, a házbéradóra és a harmadosztályú kereseti adóra. A házbéradó a legnyomasztóbb adónem, a melyet valaki valaha kigondolt; nem csak exorbitáns magassága miatt, mert 20—20 százalékban szabják meg azt, de nyomasztó azért is, mert nem szabad leszámítani a tényleges költségeket és kiadásokat, hanem arra nézve egy pausális összeget, egy ötödrészt szabnak meg, tehát a bruttó jövedelemnek */s része feltétlenül tiszta jövedelemnek vétetik és azután szabatik ki a 20 százalék házbéredó és 3 1 j 2 °lo általános jövedelmi pótadó. De még nyomasztóbbá teszi a dolgot a gyakorlati kivitel. Erre nézve csak egy példát hozok fel. Van egy város, a mely, hogy lakosainak jó ivóvizet szolgáltathasson, kénytelen volt vízvezetéket berendeztetni egy társasággal. Ki lett kötve, hogy minden lakórész után egy bizonyos minimális díj fizetendő: három korona és ezen minimális alapdijat azután a házbirtokos fizeti, de ő viszont lakófelétől behajtja. Kétségtelen, hogy ezen alapdíjak nem I képezik a háztulajdonos jövedelmét. Ő csak in-