Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

54. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. 29 erre egy helyi konkrét esettel szolgálok. (Halljuk ! Halljuk!) Pécsett ezelőtt két évvel, a Herczeg testvérek rézáru-czég 60.000 korona állami szubvenczióban részesült, természetesen rézáru-gyár alapítására és fentartására. Ezt a szubvencziót annak idején az illetékes pécsi kereskedelmi és iparkamara határozottan ellenezte, ilyen értelmű felterjesztést tett a kormányhoz, és a kormány ennek daczára titkos befolyás folytán a 60.000 korona szubvencziót mégis megadta. És mit tett ez a szubvenczionált czég ezzel a pénzzel? Nem rézáru-gyárat alapitott, hanem egy gyárat épített, a melyben van minden, gyártanak ott még talán pántlikát is, de legkevesebb rezet, hanem különösen asztalos- és lakatosipart folytatnak ott az állam segitségével. Ez a gyár a többi, nem szubvenczionált és nagy tőkével nem rendelkező, de mind igen tisztességes iparosoknak igazságtalan anyagi hátrányára van. Az ilyen eljárás nem alkalmas arra, hogy a magyar kereskedelem és ipar fejlesztessék, hanem csak arra alkalmas, hogy a tisztességes, független iparos-osztály elnyomassák, (Ugy van! Ugy van ! balfelöl.) vagy pedig arra, hogy olyan függő, könyörgő helyzetbe jusson a kormánytól, hogy az is meg ne szűnjön könyörögni egy bizonyos szubvenczióért. Hogyha az iparosokkal igy bánunk, ha koldusokká akarjuk tenni, akkor nem lehet önzetlen, független, tisztességes iparososztály. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De nem akarom ezt a sötét képet tovább festeni. (Halljuk! Halljuk!) Mert hiszen az ilyenek szemlélete nem kellemes. Hanem én most már ezekből, a miket bátor és szerencsés voltam elmondhatni, levonom azt az okszerű következtetést, hogy ennek a kormánynak czéljai elérésére az eszközöket nem adom meg, hanem hozzájárulok Buzáth Ferencz t. barátomnak határozati javaslatához, egyúttal ugyané helyen sietve hozzájárulok Molnár János t. képviselőtársamnak a napokban beadott határozati javaslatához is, melyben a községenkint való titkos szavazás mielőbbi behozatalát kéri. (Helyeslés a néppárton.) Gr. Teleki Sándor jegyző: Molecz Dániel! Molecz Dani: T. ház! Bocsánatot kérek, hogy a költségvetési vitában egy kissé idegenszerű (Nagy zaj.) tárgyról szólok, olyan tárgyról, a melyről itt, ezen vitában még szó nem esett. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt kijelentem, hogy a Fabiny Teofil t. képviselőtársam által az állami tisztviselők helyzetére vonatkozólag felhozottakat mind magamévá teszem, elfogadom, mert közvetlen tapasztalásból ismerem a tisztviselőknek sanyarú helyzetét, különösen a drága vidéki városokban, a hol bizonyos társadalmi kényszer alatt állanak. Bossz a tisztviselők helyzete általánosságban, mert a megélhetés gondjaival küzdenek, de rossz viszonylagosan is, különösen ha viszonyítjuk az Ausztriában lévő, azután a közös hadseregben foganatosított fizetésrendezésekhez. Attól tartok, hogy ha az anyagi gondokhoz még a mellőztetés miatti elkeseredés is hozzájárul, ennek majd a közszolgálat vallja kárát. Azért én is kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy lehetőség szerint még ennek az évnek a folyamán siessen legalább a legsürgősebb bajokon segíteni. (Helyeslés a jobboldalon.) Most áttérek felszólalásomnak tulajdonképeni tárgyára és bátor vagyok a t. ház figyelmét felhívni a városokra, jobban mondva a törvényhatósági joggal felruházott városok helyzetére és a velük szemben eddig követett törvényhozási és kormányzati politikára. A városok fontosságát hosszasan bizonyítgatni felesleges. Mindenütt a müveit nyugaton, minden czivilizált nemzetnél döntő szerep jut a városoknak az állami és nemzeti életben. Ezek a városok bizonyos vidéki központokat képeznek, a melyekben az ipar és kereskedelem, a tudomány, művészet és kultúra összegyűjtik az anyagi és szellemi kincseket, a melyekből a nemzet válságos időkben meríthet. Azonkívül mindenik ilyen város egy bizonyos érdekkörnek a középpontja. Egyrészt a vidék lakossága a városokban szerzi be a szükséges ipari és kereskedelmi czikkeket és ezen városok fogyasztójává válik, másrészt a város a legjobb vásárlója a vidéken termelt nyers anyagoknak. Ezen kölcsönös sürü érintkezés azt eredményezi, hogy a városban uralkodó szellem, a városban táplált eszmék észrevétlenül áthatolnak a vidék lakosságára (Ugy van! Ugy van!) és ennek eredményeképen azt lehet mondani, hogy a város a vidéknek szellemi irányitója és a kebelében keletkező eszmék leghatályosabb hirdetője az érdekkörébe eső vidék lakossága között. Méltányolva a városoknak ezen nagy fontosságát, minden ország iparkorlik mindent elkövetni arra, hogy a városokat fejleszsze, alkosson egyes középpontokat és oda konczentrálja az ipart, de nem sokat, hanem csak egyet, egynemű ipart, de azt azután minden segédeszközökkel annyira ellátja, hogy ezen ipar kiművelése a legnagyobb tökéletességre fejlesztve azután az illető város nevezetességévé válik. Ebből meriti a város és környéke azután áz ország jólétének, vagyonosodásának forrásait. De ha szükséges, még anyagi támogatástól sem riadnak vissza. Csak reáutalok legutóbb Ausztriára, a hol Prága városnak 16 millió koronát juttatott az osztrák állam segítségül, hogy közhasznú építkezéseket létesítsen. Emellett mindenütt a legtágabb önkormányzatnak örvendenek a városok; a polgárok pedig oly szabadságokat élveznek, a melyek őket képesekké teszik arra, hogy szabadon, függetlenül fejleszthessék intézményeiket. Midőn Poroszország Jéna mellett leveretett, elkezdte egész állami közigazgatását reformálni és ez a reform már a múlt század kezdetén a szabad önkormányzattal ellátott városokra fektettetett,