Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

28 54. országos ülés 1902 igy van, akkor mire valók az ügyvédi kamarák ? És vajion a t. igazságügyminiszter urnak a kamarákkal, az ügyvédekkel és a jogkereső közönséggel szemben nem az volna-e a hivatása, hogy az ilyen felterjesztéseket áttanulmányozza, és hogy az azokban megvalósításra ajánlott jó dolgot, megszivelendő jó eszmét a közönség érdekében felkarolja? De nem teszi, mert a mint beszédem elején jeleztem, az állami omnipotencziára való törekvés nem engedi meg azt, hogy a t. miniszter ur a közönség igaz bajaival foglalkozzék, T. ház! Tudjuk nemcsak a közélet tapasztalataiból általában, de az itt fekvő számtalan kérvényből, hogy a tisztviselők is azon panaszkodnak, hogy sanyarú anyagi helyzetben vannak. Sőt az a tisztviselői kar is panaszkodik, a mely különös figyelmet érdemel és ez a magyar birói kar. Mert. t. ház, mi képezi a bírónak megbízhatóságát tudományán kivül ? Egyedül a függetlensége, Függetlensége egyrészt a hatalmi befolyástól, függetlensége másrészt a megélhetési eszközök tekintetében. És én kérdem, t. ház, megvan-e a mai magyar bírónak ez a függetlensége mindkét irányban? Én azt felelem, hogy nincsen. Mert én szeretném látni azt a birót, a ki előmenetelének koczkáztatása nélkül, habár talán az ő meggyőződése másfelé vonja őt, a választásnál akármilyen ellenzéki képviselőre merné szavazatát ráadni. Ha én a t. igazságügyminiszter úrtól ezt közvetetlenül megkérdezném, azt mondhatná és mondaná is, a mit lojálisán el is ismerek előre, hogy ő rendeletet nem bocsátott ki a bíróságokhoz, és a birák tetszésük szerint szavaznak. De, t. képviselőház, itt van épen a betegség, hogy ez már a levegőben van benne, hogy a bíró ugy fogja fel a dolgot, hogy neki kötelessége ezt tenni, hogy baja ne legyen. Hogyha ezt a levegőt, ezt a betegséget akarná a t. miniszter ur megtisztítani és meggyógyítani, akkor bocsásson ki rendeletet és világosifsa fel a birót az iránt, hogy ő független ember, hogy a kormány a választásoknál nem vár tőle abszolúte semmiféle támogatást, hanem cselekedjék az ő legjobb meggyőződése szerint. Akkor szabadul fel majd az a bíró a hatalmi befolyás alól. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez az egyik irány, melyben a bírónak függetlennek kellene lennie. A másik, hogy anyagi javadalmazás tekintetében szintén független legyen. Nem megyek e téren Angliába, a hol a birót jól fizetik, mert az gazdag állam, mi tehát azt nem utánozhatjuk. Nem mondok ellent Solymossy t. kéjjviselőtársaui azon elvének sem, hogy a kormány takarékoskodjék, a hol lehet, és mi képviselők a kormánynak e: en munkájában segédkezzünk. Mondom, ezt az elvet én is helyeslem. Mindazonáltal nem tudom megérteni, hogy annak a magyar bírónak, kivált az alsóbb fokon, miért van olyan szánalmasan silány fizetése .... február 18-án, kedden. Zboray Miklős: Jövedelmi forrás az igazságszolgáltatás ! Darányi Ferencz: .... akkor, a mikor a templom és az iskola után a legmagasztosabb állami feladatot a biró tölti be és a mikor ez a tárcza a különben helyes bélyegjövedelem révén önmagát úgyszólván kifizeti. (Egy hang a baloldalon: Túlfizet!) Mit takarékoskodik tehát az állam itt, ilyen eszményi és anyagi czélokat egyaránt szolgáló faktornál? (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsobalóldálon.) Ne itt és ne ilyen kérdésekben takarékoskodjunk, t. ház, hanem ott, a hol lehet, csak akarni kell és akarni merjünk. Ez pedig egyedül a militarizmus nálunk. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Nessi Pál: Az nebántsvirág! Darányi Ferencz: Habár nem is értünk el még a világbéke felfogásának és megértésének nagyságához, bár tehát ekként kétségtelenül szükséges, hogy katonai véderővel rendelkezzünk, arra nincs szükségünk, t. ház, hogy esztelen czélokra dobáljunk ki milliókat és nincs szükségünk különösen arra, hogy a harmadik évi katonai szolgálat továbbra is minden jogos és észszerű indok nélkül fen tartassák. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldálon.) Mert én, t. ház, azt a magyar fiút mindig tartom olyan jó katonának, mint akár a francziát, akár a németet. (Helyeslés balfelöl.) Ha pedig azoknál a nemzeteknél a katonai szolgálati idő két évben, mint maximumban van megállapítva és az elég arra, hogy azok az ifjak elsajátítsák a katonai rutint, én feltétlenül bizom abban, hogy a magyar ifjú ugyanezen két éven belül mindazokat talán még ügyesebben fogja elsajátítani, csak szépen, szivesen kell vele bánni, nem pedig brutálisan. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Mit szóljak még arról a százféle adónemről, — eltekintve az általános jövedelmi pőtadónak jogilag képtelen voltától, — a melyek csak arra valók, hogy az adófizető állampolgárt megtóveszszék és igy nagyobb függésbe hozzák a pénzügyi hatóságoktól, tehát ismét az állami omnipotencziától, szembeállítják tehát az állampolgárt az állami hatalommal. Az adófizetésnek nem ennek az elvnek keresztülvitele a czélja, hanem az, hogy az államnak szükséges kiadásai az állampolgárok törvényes adózásával fedezve legyenek. De már az eljárás módjában kell, hogy meglegyen az a bizonyos humanizmus, a mely a hivatalok, tehát az államhatalom részéről is az adófizető állampolgárt megilleti. Ma azonban, sajnos, nem humanizmussal, de brutalitással találkozunk e téren és — mint előbb mondám — az adóknak sokfélesége már maga olyan hiba, a mely mindig meglesz, mig a baj nem szanáltatik gyökeresen, vagyis nem egyszerüsittetik az adórendszer. (Ugy v&n! Ugy van! a baloldalon.) Mit szóljak továbbá arról a sok helytelen és bizonyosan csak jó kortes-szolgálatok fejében adott állami szubvenczióról ? És, hogy ne mondják, hogy csak általános jelszavakkal dobálódzom,