Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

5í. országos ülés 1902 február í&-án, kedden. 27 kotott törvényben, ezt látjuk a főispán kivételes felebbezési jogában, ezt láttuk ugyancsak az imént, nem itt e bázban, de szintén egy köztéren működő testületben, a katbolikus kongresszuson, a bol a t. vallásminiszter ur bizalmasai megmondották a kongresszus tagjainak, bogy a vallásminiszter csak az esetben lesz hajlandó a kongresszus határozatához járulni és azt a legfőbb kegyúr elé jóváhagyás végett felterjeszteni, ha a kongresszus megelégszik a t. miniszter urnak »nesze semmi, fogd meg jól« elvével, {Igaz! Ugy van! a néppárton.) a mely abban áll, hogy a katholikusok egyházközségeket alakithatnak, — ezt eddig is megtehették — hogy biveikre talán gyűlöletes adót vethetnek, hogy az iskolákat, ugy a hogy, fentarthatják, de már a mi a katholikus autonómiának tartalmát, lényegét kellene, hogy képezze, t. i. a főpapok jelölési joga, az alapok és alapítványok kezelési joga, ezekre nézve a t. vallásminisztcr ur még odáig sem volt hajlandó menni, a hova az erdélyi katholikus státus már régen eljutott, hogy t. i. a katbolikus közönségnek legalább a költségvetési joga legyen meg. (Ugy van! a néppárton.) Ha tehát a katholikus kongresszus ezt az elvet fogadja el, akkor az az állapot fog bekövetkezni, hogy az erdélyi katholikusok már szerzett jogaiktól fognak megfosztatni, a többi katholikusok pedig igaz jogaikért ezután is és még sokáig küzdhetnek. (Ugy van! a néppárton.) És csodálatos, hogy a kongresszus, a hol a t. vallásminiszter urnak, mint ilyennek abszolúte nem lehetett közvetlenül szerepe és befolyása, a csak tolmácsok által tudomásul vett óhajt már mintegy parancsként, mintegy olyan felsőbb nyomásként fogadta, a mely elől kitérni nem lehet, és elfogadta a kormány bizalmasai által készített, u, n. 27-es bizottsági javaslatot, a melyben pedig az a nagy hiba rejlik, hogy — a mint Artim igen t. képviselőtársam itt a ház előtt igen szépen kifejtette, — a kormány óhajtja kezelni továbbra is a kongrua-kérdést és igy megtörténik, — a miként Artim találóan festette, — hogy a jó korteseket jó kongruában részesiti, a neki nem hajlandókat pedig sújtja, a mit pedig a katholikus közönség, ha az autonómia egészében megvalósittatnék, a katholikus alapok és alapítványok jövedelméből az állam megterhelése nélkül az igazságnak, a hiterkölcsi életnek is megfelelően oldhatna meg. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) De megoldható lenne az iskolák és a tanítók ügye is az államkincstárnak szintén kímélése mellett, és a tanítók is jobb helyzetbe jutnának. íme ez az egyik tér, a melyen, noha az államnak direkte nincs is beavatkozási joga, omnipotencziáját mégis parancsolólag tudja és tudta érvényesíteni. T. ház! Van ebben az országban egy elem, a mely intelligens és mindezideig független volt és ezen két tulajdonságánál fogva társadalmunkban vezető szerepet játszik: ez az ügyvédi kar. Mit tesz ezzel a mai kormányzati rendszer? Sorra következnek azok a törvények, a melyek az ügyvédeknek megélhetését teszik lehetetlenné, hogy igy szegényekké tétetvén, megszűnjenek a társadalom vezetői lenni, de legyenek az állami omnipotenczia előtt hajlongó szolgák. Nemrég volt az az idő, midőn az ügyvédi állás tekintélyt, szorgalommal a tekintély mellett vagyont is tudott szerezni viselőjének, ma a megélhetés is kétségessé van téve. Erre azt mondják a nem szakértők, hogy nagyon elszaporodtak. Ez silány érv, mert hogy számuk nőtt, ez kétségtelen, de az is bizonyos, hogy a forgalom is emelkedett. Eényes bizonyítékot nyújt erre az, hogy a bírói állásokat szaporítják ma is. A baj fő oka nem az, hogy elszaporodtak az ügyvédek, hanem azon törvények lánczolata, melynek koronáját a mostani polgári perrendtartási tervezet 95. §-ában látom letéve. Ez a szakasz megengedi a járásbirósági eljárásban a peres feleknek, hogy ügyvéd helyett képviselőkül u. n. nem szakértő meghatalmazottat valljanak. Mit jelent ez és mire czéloz ez a törvény? Arra, hogy az ügyvéd szájából kivétessék a kenyér, a jogkereső közönség pedig ugy keresett jogára, mint anyagi igényére nézve egyszerűen elüttessék. Mert ne méltóztassék azt képzelni, hogy az a nem szakértő meghatalmazott lesz majd a peres fél jogvédője a perben; ez lehetetlenség. Az csak formai szerepet fog a perben betölteni, a peres fél jogvédője maga a biró lesz. De kérdem, mikor két egyenértékű peres fél áll szemben egymással a biró előtt, mikép teljesíthet az a biró jogvédői és igazságszolgáltató tisztet egyszerre? Akként, hogy természetesen az egyik fél álláspontját fogja elfoglalni. És nem mindig az lesz a helyes álláspont, a melyet a biró foglal el; akkor pedig az a másik, bármily hatalmas érvet hozna is fel igaza mellett, sohasem fog igazat kapni. Látnivaló, hogy ez a szerencsétlen törvényszakasz, a mikor közvetlenül az ügyvédet akarja tönkretenni, tönkreteszi a peres feleknek jogos igényeit is. Hogy tovább menjek ebben a kérdésben, kénytelen vagyok lefesteni ezt a helyzetet. Sajnálom, hogy a t. igazságügyminiszter ur nincs jelen, mert az ő resszortjába tartoznék annak a megszivlelése, hogy az ügyvédi kamarák évenkint kötelességszerüleg felterjesztést intéznek az igazságügyminiszter úrhoz, feltárják bajaikat, feltárják sérelmeiket, feltárnak minden közérdekű kérdést is, a mely a jogszolgáltatás keretébe tartozik. Feltárják ezt egyrészt a tudomány fegyverével, másrészt a tapasztalat erejével és kérik a kormányt, hogy segédkezzék ezen közérdekű ügyek megvalósifásában. És, t. ház, majdnem hihetetlen, hogy mi történik ezen felterjesztésekkel. A mint én a pécsvidéki kamaránál szerencsés voltam tapasztalhatni, ezek a felterjesztések évek során át válaszban sohasem részesülnek. Világos dolog tehát, hogy ezek olvasatlanul a papírkosárba kerültek. Hát kérdem én, t. ház, hogy ha ez 4*