Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-53

53. országos ülés 1902 február 17-én, hétfőn. 23 ban azt állítani, hogy a nép azért vándorol ki a Felvidékről Amerikába, mert ínségben van, ez tbeoria. Méltóztatnak tudni, hogy a Felvidék ugy télen, mint nyáron az Alföldről hozat munkásokat, a kik pedig 1 frt 50 — 1 frt 60 kr. napszám mellett dolgoznak. Nézzük, kutassuk ennélfogva a valódi okokat. Én azt biszem, bogy a kivándorlási kényszert, a mely egyideig fennállott, a kivándorlási láz váltotta fel. Ma látunk falvakat egészen újjáépítve, látjuk a népet birtokot vásárolni, ma jólétben él. Hogy ez a nép Ínségből és éhségből vándorol ki, azt csak igen tbeoretikusan lehet állítani. Tisztán pénzszerzés miatt vándorol ki ez a nép ma Amerikába és én ebben megakadályozni nem kívánom, csak oly intézkedéseket kívánok, hogy e kivándorlás ne veszélyeztesse az állam rendjét és a törvény tiszteletét. Ha a nép kivándorol azért, hogy katonakötelezettségének eleget ne tegyen, vagy pedig büntetéstől való félelemből, ez oly tünet, hogy, ha ez irányban különös intézkedések nem történnek, a személy és tulajdon biztonsága lesz veszélyeztetve. (Ugy van! jobbfelöl.) Hogyha, t. ház, a kivándorlás kérdését itt tárgyaljuk, pártkülönbség nélkül nem szabad elzárkózni attól, hogy a vita folyama alatt minden képviselő előadja azokat a dolgokat, a melyek ezen lázszerü kivándorlást megakadályozni képesek. (Helyeslés jobbfelöl.) Bár látom, hogy meglehetősen türelmetlenek a t. képviselő urak, (Halljuk! Halljuk!) mert a részleteknél nem akarnám több izben igénybe venni a t. ház türelmét, a rendelkezésünkre álló időt felhasználom, hogy ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozzam. Nekem nem az a czéloin, hogy visszatartsam a kivándorlástól azt az embert, ki birtokot megy szerezni, hanem az a czélom, hogy azt a népet, a mely pénzzel visszajön hazájába és birtokot szerez, visszatartsam. Erre nézve ki kell jelentenem, hogy a mi gazdasági törvényeink, melyek életben vannak, nem egészen megfelelők. Igen sok módosításra és intézkedésre van szükség, bogy az a nép, ha már birtokot vásárolt, megelégedett és boldog legyen. (Halljuk! Halljuk!) A legelső, a mi a Felvidéken a legakutabb, az erdő és legelő kérdése. Ha ón a 79-iki törvényt elolvasom, megvallom őszintén, nem találok benne egy módosítani való tételt sem. Nekem azonban a törvény végrehajtása ellen van kifogásom. Hiába, a szakközegek és a végrehajtók nem veszik mindig figyelembe azt, a mi méltányos és a nép szükségletének megfelelő. Gyakran olyan túlságba mennek, hogy az elégedetlenséget szül. Hogy az 1898-diki törvény, mely a feltétlen erdőtalaj befásitását parancsolja és a kopár területeknek állami kezelésbe vonását rendeli el, a mi viszonyainknak nem felel meg, azt bővebben indokolni ez alkalommal nem fogom. Csak rá kell mutatnom arra, hogy ha az a csekély legelőterület, a mely a nép rendelkezésére eddig állott, a befásitás alatt azon intenczióból, hogyha feltétlen erdőtalaj, betilalmaztatik és beültettetik, nincs a népnek miből élni, miből az adót fizetni. Én a törvény módosítását különösen az állami kezelésre nézve okvetlenül szükségesnek tartom. Mindaddig, míg ez a törvény nem módosittatik, nagyon kérném az igen t. földmivelésügyi kormányt, utasítsa közegeit, hogy ez a feltétlen erdőtalaj sokkal méltányosabban jelöltessék ki, mert lehetséges olyan szakértő, a ki az egész község talajára bátran azt mondja, hogy az egész község erdőtalaj. De akkor mit csináljon az a nép, ha még a szántóföldjét sem használhatja ki. Sajnos, a Felvidéken olyan földrajzi fekvésű legelők vannak, a melyeknek legnagyobb része feltétlen erdőtalaj és elődeink nagy hibát tettek akkor, a mikor ezeket a területeket felszántották. A második kérdés a telekkönyvek rendezetlensége. Hogy mit jelent az, hogy a népnek telekkönyve nincs rendben, azt mindnyájan tudjuk ; az a sok perlekedés, az a sok depoziczionális per nagyon elkedvetleníti az embert. Azt tudom, hogy a törvény intézkedik a telekkönyvi betétszerkesztésekről, de az olyan lassan megy, bogy mire végig járja az a bizottság az országot, azt újból kell foganatosítani.. Különösen felhívom a kormány figyelmét arra, hogy a telekkönyvi betétszerkesztéseknól főleg a Felvidéken, a hol össze-vissza darabolják a szántóföldeket, oda kell törekedni, hogy azokat a betéteket minél előbb foganatosítsák. (Helyeslés jobbról és a középen.) Itt egy kényesebb kérdést is vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani. Ha mi azt akarjuk, hogy telekkönyveink, tehát a tulajdonjog, rendben legyenek és ne legyen mindenkor a perlekedés esélyeinek kitéve, okvetlenül szükséges nemcsak tulajdonjogi, de szocziális tekintetből is, hogy a törvényhozás, illetőleg az igazságügyi kormányzat találjon módot arra, hogy ezek a földterületek túlságosan el ne daraboltassanak, (Helyeslés jobb felöl.) mert ma egy úrbéri telek 16 család tulajdonát is képezi. B családok mindegyike azonban oly konzervatív gondolkozású, hogy ha ezrekért vehet is birtokot, azt az egy-két vékás földet át nem engedi a testvérének. Erre nincs is eset. Ha a törvény ez iránt nem intézkedik, a telekkönyvi betéteket ha megszerkesztik is, három év múlva újból meg kell majd szerkeszteni, mert a túlságos eldarabolás első izben is az okszerű gazdálkodást teszi lehetetlenné, másod izben pedig a tulajdonjogot semmisíti meg. (Igaz! Ugy van! a közepén.) Még egy nagy momentum ezen kérdésnél, a miről, azt hiszem, képviselőtársaim nincsenek tájékozva, az a körülmény, hogy a felvidéki nép. ha három-négy vékás földje van, nincs rá eset, hogy napszámba vagy cselédnek elmenjen. Inkább nyomorog, de az ő paraszt gőgje nem engedi, hogy más utón is keressen. Hogy mire vezet ez, erre nézve tudnék egy statisztikát előmutatni, a melyben be van igazolva, hogy az úrbéri telkesek a Felvidéken a