Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-53

24 53. országos ütés 1902 február 17-én, hétfőn. legszegényebbek, és hogy ezeknek nagy része vándorol Amerikába, mig a munkások, a cselédség, mely a felemelt cselédség és a felemelt munkanapszám mellett igen jól megélhet, kevésbbé van kényszerítve a kivándorlásra. És miután a birtokforgalom, a birtokmozgósitás igen nagy, én nagy szolgálatot vélek teljesíteni azon népnek, a mely birtokokat vásárol, ha felkérem az igazságügyi kormányzatot, hogy mivel a Felvidék és Amerika között ugy a közjegyzői okiratok, mint a szerződések váltása napirenden van, gondoskodjék hivatalból arról, hogy ezen idegen, többnyire angol nyelven kiállított hiteles okmányok, ha kis dij mellett is, de hivatalból lefordíttassanak. Jelenleg ezen fordítások igen • nagy költségekkel, igen nagy utánjárással és a jogügylet elhalasztásával járnak. Azt hiszem tehát, hogy méltányos lenne és egy rendelettel lehet is ezeknek az érdekelteknek segítségére lenni. Nekem az a nézetem, hogy a kivándorlást megakadályozni nem lehet. Hiszen Amerikának pénzegysége olyan, hogy legyen itt bármilyen gyárij^ar, mi annak a népnek még keresetének felét se tudjuk biztosítani. De ha ki van mutatva, hogy az a néj> nemcsak nálunk, de a nyugati államok bármelyikében sem tud olyan keresethez jutni, mint épen a szerencsés viszonyok között levő Amerikában, ezt a népet felvidéki iparvállalatok létesítésével vissza nem tartjuk. Hiszen tétettek próbák a Felvidéken iparvállalatok létesítésével és mi volt az eredmény? Odavaló nép alig akad a gyárban, galicziai, morva, sziléziai idegen nép jön oda és ez kap kenyeret. Ilyen iparvállalatot állami támogatásban részesíteni, nem helyes közgazdasági politika. Én nagyon kérem az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, kisérje figyelemmel a népnevelést. Én igen nagy szimpátiával viseltetem a népnevelés iránt, mert azt tartom, ha Magyarország közgazdaságilag fejlődni akar, ha magasabb igényeinek megfelelőleg is egy jobb, egy biztosabb adóalapot akar teremteni, azt egyedül a népnevelés utján teheti. Ezért ha a nevelés ideje alatt a községi iskolában gazdasági kérdésekkel, házi iparral többet fognak foglalkozni mint mostanában, azt hiszem, sokkal nagyobb eredményeket érhetünk el. De mit látunk néptanítóinknál ? Azt, hogy ezek az emberek, a kik elismerésre méltó hazafias cselekedetet végeznek, midőn a népet oktatják, igen kevés esetben foglalkoznak a néppel és gyermekekkel az iskolán kívül. (Halljuk ! Halljak!) Ők elvégzik tanóráikat és a gyermekek teljesen magukra vannak hagyva. Ez a vezetés nem helyes. Én kívánom, hogy a tanítóknak fizetése emeltessék és nyugdíjigényeik előnyösebben rendeztessenek, de azt is kívánom, hogy a gyermekekkel ne csak az iskolában, hanem az iskolán kívül is foglalkozzanak. (Helyeslés jóbbfelÖl) A hol a nép művelődik ós a műveltség magasabb színvonalra emelkedik, ott minden történhetik. Keletkezhetik gyáripar, keletkezhetik igaz kultúra, de mindaddig, a mig ez nincsen meg t. képviselőház, a kivándorlást megakadályozni nem fogjuk. Sőt szerencsés véletlennek mondhatjuk Magyarországra nézve, hogy a mig a nyugati államok az ő munkafeleslegeiket, hogy kiküldhessék és munkájukat tőkésíthessék, gyarmatügyi politikát kénytelenek végezni, és ott helyezik el azokat, addig erre nálunk szükség nincsen. A kivándorlás a leggazdagabb államokban is megtörténik, épen azért ezt a kivándorlást ugy feltüntetni, mint egy óriási válságot, mint az éhségnek és a kínzásnak eredményét, minden lehet, csak nem tárgyilagos kritika. A mai utlevélrendszer is teljesen felesleges. Vagy módosítani kell ezt, vagy megszüntetni, mert az embereknek élelmessége már oda viszi a dolgot, hogy egymástól jó pénzért vesznek útlevelet. A jelenlegi utlevélrendszer mellett a személyazonosságot és azt megállapítani, hogy a kivándorlás jogosult-e vagy sem, teljes lehetetlenség. Én azt hiszem, hogy minálunk nemcsak azért kell a kivándorlást megakadályozni, hogy a katonai és haderőt ne kisebbítsük, mert hiszen ez az általános védkötelesség mellett mindig pótolható, de egy mezőgazdasággal foglalkozó államnak már közgazdasági szempontból is óvakodnia kell attól, hogy az erős, a munkabíró emberek jogtalanul az országot el ne hagyják. Hogy ha megtörténhetik, hogy a katonaköteles a besorozás után útlevéllel kivándorolhat, hogy ha az ideiglenesen szabadlábra helyezett vétkes vagy vádlott, három najapal utána szépien kivándorolhat, hogy ha a cseléd, mint évi szegődményes, bármikor kivándorolhat, akkor ezt a kivándorlást ellenőrizni nem lehet. Meg vagyok róla győződve, hogy a belügyi kormányzat ez ügy rendezésénél azt az igen egyszerű módot fogja elfogadni, a mi az ellenőrzést biztossá teszi, hogy ezentúl az útlevelek arczképpel lesznek ellátva. Ekkor a kivándorlás jogos lesz és egyáltalában nem lesz szükség rendkívüli intézkedésekre, hogy a kivándorlást megakadályozzuk. Minthogy a szónokok legnagyobb része az Ausztriával való kiegyezéssel foglalkozott, ne méltóztassék szerénytelenségnek venni tőlem, ha beszédem befejezéséül egészen röviden én is foglalkozom ezzel a kérdéssel. (Halljuk! Halljak!) Én, t. képviselőház, azt tartom a magam részéről a leghelyesebbnek, ha egy közgazdasági kérdéssel foglalkozom, hogy a magam vidékének specziális viszonyait kisérjem figyelemmel. Ezt akkor meg is fogom tenni, ha a javaslat be fog nyújtatni. Azonban már mostan is tisztelettel kérem a kormányt, hogy különösen a Felvidékre igen nagy fontosságú kérdésre, az állattenyésztés védelmére nézve az osztrák kormányt legyen szives figyelmeztetni, hogy az állatforgalmat és az állategészségügyi egyezményt jobban és hathatósabban respektálja. (Mtalános helyeslés.) Én, t. képviselőház, azt tartom, hogy ha mi Magyarországon azért, hogy megfeleljünk