Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-63

254 63. országos ülés 190$, márczíus 3-án, hétfőn. Nézzük először a Disraeli-esetet és nézzük másodszor, hogy áll-e az, a mit a képviselő ur mond, hogy a minisztereknek külön törvényhozási intézkedéssel szavazzák meg a nyűg- vagy kegydijat. A t. ház szives engedelmével először a Disraeli-esetet vizsgálom meg. Azt mondja a képviselő ur: Disraeli szegény Íróember volt, vele szemben az ellenzék méltányos volt; kisebbségben volt a parlamentben már három hónappal a bukása előtt, de az ellenzék irgalmas volt vele szemben, s igy okoskodott: »Minek bukjék meg ez a szegény újságíró három hónappal hamarább, mintsem előáll a nyugdij-jogosultsága? Lazsirozzuk hát neki ezt a kis időt, hadd élvezze a miniszteri nyugdijat, melynek emléke csengő aranyban fog neki kegy- vagy nyugdijképen kifizettetni.« Legyen szabad nekem tisztelettel figyelmeztetnem a t. házat, arra, hogv az a Disraeli nem volt ám olyan szegény slukker, a milyennek a t. képviselő ur elénk akarja állítani. Annak az édes apja Disraeli Izsák, igen jómódú uri ember volt. Beöthy Ákos igen t. képviselőtársam a fejével tagadólag int. Hát én meghajlom a képviselő urnak nagy angol tudása előtt. Tudom, hogy sok esztendőt töltött brit földön, tudom, hogy az angol közéletnek nemrég meghalt és most is élő jelesei közül igen sokkal személyes érintkezésben volt, de méltóztassék megengedni, hogy az ő autoritásának teljes elismerése mellett szembe helyezzem állitásaival azokat a históriai tényeket, a melyeknek érvényességét még akkora tekintély sem tudja megdönteni, mint a minőt ő benne van szerencsénk tisztelni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Disraeli Izsák tehát, mikor a 40-es évek táján üzleteiből birtokára, vonult vissza, Bradenham-houseba, igen tekintélyes vagyonnal rendelkezett, mindenkitől függetlenül élt vagyonának kamataiból és birtokának jövedelmeiből és megengedhette magának azt a luxust, hogy egész életét ő, a ki azelőtt kereskedő volt, kizárólag az irodalomnak szentelje, esztétikai és filozófiai tanulmányokat, folytasson és ezeket részben leánya segítségével a nyilvánosság elé vigye. A ki ilyen független uri módon él birtokán, a ki vagyonának kamataiból megengedheti magának azt a luxust, hogy hazájának, — megjegyzem, hogy uj hazájának, — irodalmát szeretettel, lelkesedéssel és odaadással szolgálja ós a ki aztán egész vagyonát egyetlen fiára testálja, annak e fiáról azt mondani, hogy szegény fráter volt, a ki éhen veszett volna, ha miniszteri nyugdijat nem kapott volna és hogy az ellenzék kegyelméből jutott volna nyugdíjhoz, ez ismét igen erős ellódulás a históriai igazságtól. Azt lehetne erre mondani, hogy kormányra jutásáig Disraeli Benjámin igen könynyen elpocsékolhatta azt a vagyont, melyet Disraeli Izsák ráhagyott. Históriai tény — az ország szine előtt :mondom, méltóztassék utánanézni — hogy Disraeli Benjámin, a későbbi Lord Beaconsfield költekező, duhajkodó életet, olyant mint pl. Lord Byron annak idején, abszolúte nem folytatott; ellenkezőleg, ő is édes apja nyomdokaiba lépve szellemi munkával bíbelődött és midőn 1852-ben legelőször a hatalom polczára lépett, óriási hírneve volt már nemcsak Angliában, hanem az egész világlitteraturában, mint regényírónak és szenzácziós kritikai, irodalmi és könyvpiaczi sikerei révén ő az apai örökséget nem csak hogy el nem herdálta, hanem tetemes mértékben gyarapította is. Bocsánatot kérek, az az állítás, hogy Disraeli Benjámin bármikép rá lett volna szorulva az ellenzék nagylelkűségére, vagy az a másik állítás, hogy az ellenzék Disraeli nyomorának láttára a humanizmus sugallatának engedett és csak ezért három hónappal későbben buktatta meg. nem áll meg, abból egyetlenegy betű sem felel meg a historiailag kimutatható és — gondolom — általam historiailag ki is mutatott igazságnak. Már most nézzük meg, hogy a t. képviselő urnak angol analógiái — s itt talán Buzáth Ferencz képviselő ur kíváncsiságát is kielégíthetem — a magyar viszonyokba hogyan illeszthetők bele? A t. képviselő ur nekünk azt mondja, hogy nézzetek -Angliára, ott — az ő áliitása szerint — miniszteri nyugdíj nincsen. A múlt alkalommal nyugdíjról beszélt, ma elkereszteli kegydijnak, nekem mindegy, én akczeptálom az egyiket is, másikat is. Itt van a Disr*eli-eset. Azt mondja, micsoda dicső, derék dolog volt, hogy ott volt egy iró ember, a ki már meg volt bukva, de nem hagyta el hivatalát, mert az ellenzék kegyelmet gyakorolt vele szemben, engedett neki három hónapot, hogy azután, ha elmegy, nyugdijat élvezhessen. A t. képviselő ur a magyar minisztereket megtámadja, azért, hogy nyugdijat vesznek igénybe. Engedelmet kérek, ő itt egy konkrét esetre példálózott, beszélt egy miniszterről, a ki állítólag ki akarja várni a nyugdíjra jogosító időt. Nos, ha Disraeli ezt megtehette, a kinek a tisztessége, politikai jellemének integritása és politikai korrektsége ellen soha sem ellenfelei, sem politikai barátai, sem honfitársai, sem az idegen nemzetek közvéleménye és a történelem a legcsekélyebb kifogást sem tettek, — mondom, ha ez a Disraeli Benjámin ezt megtehette, akkor kérdezem: mi jogon tesz ugyanazért a dologért szemrehányást a t. képviselő ur egy magyar miniszternek, vagy akár a világ bármely más nemzete miniszterének? De ha már a t. képviselő ur az angol viszonyokat annyira mérvadóknak tekinti, miért nem vesz magának példát az angol ellenzéktől ? (Halljuk! Malijuk !) Lám, Angliában az ellenzéktől kitelik az a lojalitás, a gondolkozásnak annyi noblesse-e, az érzelmeknek annyi lovagiassága, hogy a mikor egy szellemi munkás, a ki a miniszteri székbe kerül, bukandó, — a t. képviselő ur szerint, — bukandó, de csak három hónap választja el