Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-62

62. országos ülés 1902 márczhis 1-én, szombaton. 239 terelnök ur, hivatkozva az ő egyéniségére és nagy önérzetet árulva el e kérdésben, állást foglal: akkor, ha egy rövid visszapillantást vetünk a múlt évre és az előtte való évre. azt látjuk, hogy azon intézményekben, a melyekben, mint a közös intézményekben, a magyar állameszmének kellene kidomborodnia és kifejezésre jutnia, az igen t. miniszterelnök ur erős keze úgyszólván eltűnik és elenyészik, és még ott sem találunk védelmet, a hol a védelmet az utolsó jottáig engedni nem s/abad. A t. ház figyelmét visszafordítom azon időre, mikor itt a magyar nyelv kérdése forgott szóban egy közös intézményben. Ugyanis 1899. elején a közös külügyminiszter egy rendeletet bocsátott ki, a melyben a konzulátusi vizsgák újra lettek szervezve. Erre azért hivom fel a t. ház figyelmét, mert ez nem a mostani cziklus alatt történt, s a parlament uj tagjai talán nem fordítottak erre .különös figyelmet; tehát elmondom, hogy az uj parlamentet erre az uj dologra figyelmeztessem, mert ez nagyon előre veti árnyékát a kiegyezés szempontjából is. A t. miniszterelnök ur ezen kérdés elől is szépen meghátrált, és ha egy ily kérdés előtt meghátrálást látunk, semmi reményünk nem lehet arra, hogy a kiegyezési kérdéseknél a magyar állam érdekei ugy lesznek niegóva, a mint azt követelhetjük. (Igaz! Ugy nan! a bal oldalon.) iíeni akarok azon idő hibáira rámutatni, a melyek azon régime alatt történtek, mialatt a miniszterelnök ur vezeti a kormányt. Azt. az egyet azonban egész bátran merem mondani, hogy sok olyan kérdés fordult elő, a mely kérdéseknél a magyar államiság megvédve nem volt. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Bklatánsabb kérdés talán nem fordult elő a parlamentben, mint a konzulátusi vizsgák kérdése, s én csak azon csodálkozom, hogy a házban ez nem okozott fergeteget. a mely fergeteg elsöpörte volna azokat, kik nem mertek szembeszállni ezzel a kérdéssel. Ez a magyar nemzetnek, a magyarságnak, a magyar államiságnak elvitázhatatlan követelménye, a mely elől meghátrálni nem lett volna szabad. Nem akarok indiszkrét lenni és nem említek személyeket, még akkor sem, ha erre felszólitanának. Interpelláczióm után u. i. tekintélyes támaszai annak a pártnak gratuláltak nekem; azt mondták, hogy erre szükség volt, sőt biztosítottak, hogy a t. miniszterelnök ur kedvezően fogja elintézni e dolgot. Ebben csalódtunk, ugy mint sok más dologban, mert nem gondoltuk, hogy ez alatt a rezsim alatt, azon felfrissítés után, a nemzeti párt beleolvadása után, a mely oly kényes volt egyes kérdésekben, az ilyén kérdés úgyszólván a posványban maradhat, és hogy maga a nemzeti párt ne követelné, hogy ez a magyar nyelv kérdése ugy oldassák meg, a mint nekem a pártnak nagyon tekintélyes tagjai kilátásba helyezték. Arról van szó, hogy egyik legfontosabb közigazgatási faktorunknak, a konzulátusi intézménynek újjászervezése vált szükségessé, mert hiszen a régi rendszer tarthatatlan volt. Kellett, hogy ez az uj szerv uj alakban uj tantárgyakat vegyen fel, uj szabályzat készíttessék, hogy az a hivatal minden tekintetben betöltse azt a nagy közgazdasági czélt, a melyért létesítve van, és hogy Magyarország is, midőn folyton közgazdasági válságokkal küzd, megtalálja benne magyar államiságának, a magyar érdekeknek és a magyar közgazdaságnak védbástyáit. Akkor történt az a szégyenletes dolog, a magyar államiságnak az az arczulcsapása, hogy midőn a külügyminiszter ur uj vizsgarendszert létesített, megfeledkezett arról, hogy van egy magyar állam is. A kötelező tantárgyak közé felvette a németet, az angolt, az olaszt, francziát és a keleti nyelveket, de nem vette fel a magyar nyelvet. T. ház! Én nem akarok e felett kritikát gyakorolni. Mindnyájan szeretjük hazánkat, mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy hazánk sok megaláztatásnak volt kitéve; de hogy a mostani időben ennyire kitüntessék a mi kis voltunkat kifelé is, ezt nem érdemeltük; ezt, azt hiszem, egy erős kéz meg sem engedhette volna. T. képviselőház ! Én akkor, a mikor ez történt, azonnal interpelláltam, sőt annyira éreztem, hogy itt egy nagy sértésről van szó, hogy nem tudtam megállani, hogy ezen irányban még egyszer ne interpelláljak. A t. miniszterelnök ur válasza erre az volt, hogy hiszen nagyon szép, nagyon helyes volt ez az interpelláczió és azon van ő is, a külügyminiszter is. hogy lehetőleg legyen a konzulátusoknál valaki, a ki magyarul beszél. Hát vájjon mikor a magyar államiságot kifelé kifejezésre akarjuk juttatni, mikor a magyar állameszmét a paritás alapján közös intézményeinkben megköveteljük: akkor csak ennyi jut a magyar államnak a közös intézményekben, még pedig épen azon intézményekben, a melyek a kenyérre], a közgazdasági dolgokkal foglalkoznak, a melyek arra hivatottak, hogy megvédjék a magyar állampolgárokat künn az ő ügyesbajos dolgaikban, hogy nekik tanácsot adjanak és ők sérelmeikkel odaforduljanak a konzulhoz! Az törtmik, hogyha odamegy, senki sem tud I neki választ adni az ő kérdésére, ha csak nincs • neki magának nyelvismerete. Hiszen ha tud is valaki annál a konzulátusnál magyarul, a magyar államiság azzal még nincs kielégítve, ha az az irnok. az a portás, vagy annak valamely családtagja véletlenül tud magyarul hebegni: hanem arról san szó, hogy maga a konzul tartsa kötelességének, ha erre a pályára szánja magát, megtanulni a magyar állam nyelvét, a mely ál; lam pénzéből ép ugy kapja kenyerét, mint a | másik államéból. (Ugy van! balról.) Azt méltóztatnak .hinni, hogy el lehet ezt ; a kérdést ütni azzal, hogy abban a keleti akadémiában tanulnak magyarul is? Hiszen a gimnáziumban is tanulnak görögül az V., VI és VII. osztályban, de azért még érettségi vizsga tárgyát