Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-62
240 62. országos ülés 1902 márczius 1-én, szombaton. sem képezi, ép ugy, a mint a magyar nyelv nem képez kötelező tantárgyakat a keleti akadémiában. És hogy mennyire semminek, vagy menynyire kicsinyesnek tekintik azt, mutatja az, hogy nem is az első osztálytól kezdve tanulják ott a magyar nyelvet, hanem a harmadik osztálytól kezdve, tehát a III. IV. és V. osztályban. Hát én azt hiszem, ha megköveteljük tőlük, hogy igenis bírjanak nyelvismeretekkel, hogy ismerjék a nagyhatalmak nyelveit, e mellett az már a legkevesebb, hogy niegkivánjuk, hogy a magyar nyelv is rendes tantárgy legyen a keleti akadémiában és ezt az első osztálytól kezdve tanulják, ép oly kötelezőleg, mint akármely más nyelvet. Nagyon furcsa dolog az, ha a közjogból az illető tanulókat nem magyarul, hanem németül kérdezik. No már ennél nincs nagyobb arczulcsapása a magyar államiságnak, hogy magyar intézményben is ilyent taj>asztalunk. Hisz azok a fiuk, a kik ott tanulnak, többnyire mind ösztöndíjasak, a mely ösztöndíjakhoz ép ugy hozzájárul a magyar állam, mint a másik fél, tehát egyenlő arányban járulnak hozzá pénzzel azon növendékek kitanitásához. Ily körülmények között már a legkevesebb, hogy azt követeljük, hogy azok tanulják meg a magyar állam nyelvét. De a ki ismeri a. viszonyokat, az tudja, hogy nemcsak az ott kiképzett növendékek mennek konzuli pályára, hanem, mint legutóbb is. kineveznek más jogvégzett embereket is. Itt már természetesen a magyar nyelvnek még az a bizonyos ismerete sem követeltetik, a melyet megszerezhetnek azok a növendékek a III. osztálytól kezdve. Mert azt mondják, nem lehet, hogy egy jogvégzett embert, a ki a konzulátusi pályára készül és más nyelveket tud, kötelezni lehessen arra, hogy igyekezzék a magyar nyelvet is megtanulni. Ez már nagyon fejetetejére állított helyzet és én azt hiszem, hogy ha valahol és valamiben állást kell foglalnunk, épen ezen vonatkozásban, a hol a magyar államiságnak a közös intézetben van megnyilvánulása, ezt feltétlenül a legnagyobb mértékben követelnünk kell. Hiszen valahára a delegáczi ókban is kezdik ezt követelni és ezelőtt, gondolom három vagy négy évvel ezen irányban hangzottak el oly szavak, hogy igenis igye kezni kell erre és a külügyminisztert is felhívta ez irányban a delegáczió. hogy a közös intézményekben a magyar államiságot minél inkább kifejezésre engedje juttatni. Hát ez meg is történt. És alig hangzottak el e tekintetben a kívánságok, bekövetkezett a konzulátusi vizsga tanrendjének megállapítása és daczára ezen hazafias és önérzetes hangoknak a delegáczióban, jött erre egy pofon és a külügyminiszter nem vette fel a magyar állam nyelvét a konzulátusi vizsga tantárgyainak sorába. Szomorú dolognak tartom t. ház, hogy ez megtörténhetett, és még szomorúbbnak, hogy a magyar parlament ebbe belenyugodhatik. Nekem legalább az a meggyőződésem és az a hazafias érzésem, hogy a magyar nyelvnek megsértését semmi körülmények között és senki által meg nem engedem. (Helyeslés a néppárton és a szélsobaloldalon.) Ebben pedig a magyar nyelvnek a legpregnánsabb megsértését látom. (Helyeslés balfelöl.) Itt van az ideje t. ház, hogy a képviselőház foglalkozzék már egyszer azokkal az intézményekkel, a melyekben a magyar államnak kidomborodnia kell. És ideje volna annak, hogy ha már a képviselőház annyi időt szentelt a különben nagyon fontos és érett nemzetiségi kérdésnek, egy kis időt szentelne ezen közös vonatkozású dolgoknak is, főleg a delegáczió és más hasonvonatkozásu kérdések szempontjából. Mert ezeket nemcsak a delegáczióban kell eldönteni, a hol legnagyobbrészt udvariaskodásokkal állunk szemben és a hol a levegő nem igen alkalmas arra, hogy ezt igazán szabadon megbeszélni lehetne. Itt az országházban kell éber szemmel kisérni e dolgokat, itt kell megbeszélni minden egyes fontos kérdést, mert Magyarország jövője nemcsak a Kárpátok és az Adria határán belül keresendő, hanem ezen határoknál sokkal kivülebb, épen a külfölddel való vonatkozású kérdésekben, Magyarországnak közgazdasági szempontból létérdeke tulajdonképen ezeken a határokon kivül keresendő. (Igaz! ügy van! a néppárton.) Lesz alkalmam a hasonló vonatkozású tárgyakkal máskor foglalkozni. Majd midőn a boszniai vasutak kérdése kerül szőnyegre, be fogom bizonyítani, hogy mily bűnös mulasztást követett el kormányunk ezen a téren, és hogy azok a nagy áldozatok, a melyeket e szempontból hoztunk, közgazdaságilag reánk nézve semmiféle előnynyel nem jártak és lesz alkalmam rámutatni azokra a közgazdasági előnyökre is, a melyeket kiaknázhattunk volna, de a melyekkel egyáltalán nem törődtünk. Azért, mélyen t. ház, ez alkalommal nem akarok tovább e kérdéssel foglalkozni. De szükségesnek találtam, hogy reá mutassak arra, hogy a magyar állameszme és a magyar államiság mikép kezeltetnt'k. Már pedig azt mindannyian elismerjük, hogy nagyhatalmi állásunk attól függ, hogy Magyarország milyen erős ezen nagyhatalmi állásunkban. Tehát akkor, a midőn mi a magyar államiságot erősíteni és külügyi vonatkozásokban kifejleszteni törekszünk, erősítsük meg első sorban a trónt, erősítsük meg magát a magyar államot és annak nagyhatalmi állását. És ha valamit megkövetelhetünk azon kiadások fejében, a miket a magyar állam oly bőkezűen áldoz nagyhatalmi állásának megtartása és megvédése szempontjából, ha valamivel kárpótoltatni kívánjuk magunkat az e czélra kiadott milliókért és milliárdokért: azt hiszem, legelső sorban megkövetelhetjük, hogy államiságunk, a magyar állam nyelve tiszteletben tartassák és minden tekintetben betöltse azt a helyet, a mely jogosan megilleti. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.)
