Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-53

53. országos ülés 1902 február 17-én, hétfőn. 17 egyetlen nemzeténél sem. Európa egyetlen nemzete sem mutathat fel ezeréves multat, a melyben a királyságban soha megszakadás ne lett volna, a királyi intézmény és az alkotmányosság is mindig fennállott volna. Azt fogják talán némelyek mondani, hogy nem való, hogy az alkotmányosság mindig fennállott volna, mert itt volt II. József uralkodása, itt volt dicsőén uralkodó királyunk uralkodása 1848—1860-ig. Erre azt mondom, hogy akkor is fennállott az alkotmány, ha nem is állott fenn a törvényhozási teremben, a mely szünetelt, ha nem is volt meg talán minden intézményben, de élt a magyar köztudatban, minden magyar ember szivében, minden egyes intézményben. (Nagy zaj a jobb-, bal- és a szélsöbaloldahn.) Nessi Pál: Csakis ott élt! Rakovszky István: És hogy élt, mutatja az, hogy megvívta a harczot, a mig diadalra nem juttatta ezt az elvet. (Zaj, ellenmondás a jobbés a szélsöbaloldalon.) Ezt a két álláspontot gondozni kell egyenlő szeretettel, egyenlő lelkesedései, egyenlő odaadással, őrködni kell felette félénken, körültekintéssel, előrelátással, mert az egyik gyöngitése soha sem volt a másiknak előnye. Ezt tanuljuk az ezeréves múltból és igy kicsinyes pártszempontokból szemlélni ily kérdéseket, kicsinyes pártszempontból szembeállítani a dinasztikus elvet a jtarlamentáris elvvel, hogy abból egy többség tőkét kovácsoljon magának. Ezt nem helyeslem és mivel a kormány ezzel is bebizonyította, hogy feladatának magaslatán nem áll, hogy a miniszterek nem állanak ugy, a hogy Bismarck herczeg mondta a trón előtt, hanem a trón mögé bújnak, a költségvetést el nem fogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés a néppárton.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (HalljuJc! Halljuk!) Én arról, hogy mikép folyt le az az esemény, a melyet a t. képviselő ur most itten tárgyalt és mily indokok vezettek a mi eljárásunkban, nyilatkoztam pár nappal ezelőtt a házban. Kifejtettem és elmondtam világosan, hogy t. barátom, gr. Széchenyi miniszter és én személyes természetűnek tekintettük a kérdést és meddig tekintettük annak. Elmondtam, hogy személyes kérdésnek tekintettük egészen, a mig az egyik ellenzék vezérére nem esett a választás és elmondtam, mikor és miért szűnt az meg személyes kérdés lenni, hogy elvi kérdéssé váljék; mikor lett azzá, hogy nézetünk szerint a parlamentáris elvbe ütközőnek kellett tekinteni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ezzel motiváltam meg a magunk álláspontját. Mindazt, a mit a képviselő ur kérdez és felvet, előre lehetett volna kérdezni, de ma, mikor mindarra én már akkor megadtam a választ, valóban feleslegesnek tartom a kérdezősködést. Utólag az ő fejtegetéseinek ez a része mindenki előtt, aki azt elfogulatlanul fogja bírálat alá venni, nézetem szerint a porba esett. De én belemegyek KÉrVH. NAPLÓ. 1901 1906. III. KÖTET. majd ezen támadásnak, melyet a képviselő ur most ellenem intéz, a megvilágításába akkor, mikor a költségvetési vita során a képviselő urak beszédjeire észrevételeimet meg fogom tenni. Egyet azonban kell, hogy most mondjak a t. háznak, mert ezt nem hallgathatom el egy perczig sem, (Halljuk! Halljak!) nem hagyhatom magamon a t. képviselő urnak azt a súlyos és igaztalan invektiváját, melyet ellenem szórt, — czélzattal-e vagy nem, azt nem keresem — hogy nem tudja jellemezni eléggé azt, hogy én Komjáthy Béla képviselő ur fejtegetéseit hallgatással mellőztem és azokra nem reagáltam, hogy Komjáthy képviselő urnak történelmi és más fejtegetéseit vagy állításait vagy^ kifakadásait kellő értékükre nem redukáltam. Én rögtön feleltem Komjáthy Béla t. képviselő urnak, a mint ez a ház előtt tudva van, és nem sztenogrammból olvastam beszédjét. Lehet, hogy ha minden éles kifejezését, a mit bevezető beszédében használt a főherczeg ellen, hallottam volna, hasonló élességgel reflektáltam volna minden egyes állítására. Miután reflektált ilyenekre az elnök, nem tartottam szükségesnek a gyorsírói füljegyzésnek utána nézni; de állítom, hogy beszédemben azt a modort, a melylyel Komjáthy képviselő ur a főherczegről beszélt, minden tekintetben a leghatározottabban helytelenítettem és helytelenítem most is. (Helyeslés jobbfelöl.) De nemcsak ennyire van a dolog. Én a főherczeg személyéről oly benső szavakkal emlékeztem meg a múltkor is és emlékeztem meg mindig, valahányszor ebben a házban ő fenségéről szó volt, oly igaz tisztelettel, sőt rajongó odaadást lehelő melegséggel szóltam az ő fenkölt gondolkodásáról, nemes lelkületéről, nagy tulajdonságairól, hogy mindenkinek éreznie kellett, hogy azokat nem hivatalos modorban és nem kötelességből mondom, mert ezen a padon ülök, hanem szivem mélyéből merítettem. (Elénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) és ezeknél melegebb szavakat ebben a házban soha sem mondott trónörökösről senki és nem is fog mondani. (Igaz! Ugy van! jobb- ésbalfelöl.) Megmondtam, hogy magának a főherczegnek volt szándóka magyar embert vinni magával. És állitható-e igazságosan, csak egy szemernyi igazsággal is, hogy én a Komjáthy t. képviselő ur történelmi dedukezióit és állításait hallgatással mellőztem volna? Szíveskedjék ki igazságosan akar Ítélni és a kinek emlékezőtehetsége nem jó, ezt a beszédet elővenni, — most igen könnyen lehet ezeket a beszédeket utánaolvasni — én egész beszédemet felolvasni nem akarom, de elsorolom itt a beszédemből a tételek egy seregét, talán tizenötöttizenhatot, melyek mind a képviselő ur ellen szólanak, melyek mind azt bizonyítják, hogy én Komjáthy képeiselő ur fejtegetéseit visszautasítottam. (Halljuk! Halljuk!) Beszédemet nem is az ínterpelláczióra adandó válaszadással, hanem azzal kezdtem, hogy először is azt a benyomást akarom visszaadni, melyet reám ezek a fejtege3