Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-53
10 53. országos ülés 1902 február 17-én, hétfőn. kormány ellen! T. ház, mikor a jóakaratnak e jelét adja a trónörökös és látja t. képviselőtársam. . . . Olay Lajos: Az ellenzék ne nyalakodjék felfelé! Micsoda ellenzék az, mely Bécs és a főurak talpát nyalja? (Felkiáltások a néppárt padjain: Rendre! Rendre! Folytonos zaj. Elnök csenget.) Rakovszky István: T. képviselőtársam annál nagyobb hibát követett el, mert ő fejtegetéseinek közepette, ugy látszik, észrevette a hibát, s a következőket mondta szószerint: nem tudom, ki a hibás, csak a tényeket látom. Ebben, hogy ezt mondta, hogy »nem tudom, ki a hibás, csak a tényeket látom«, már ebben magában benne van annak elismerése, hogy t. képviselőtársam nem járt el a kellő elővigyázattal támadásánál, a mely támadásnak iránya egészen el volt tévesztve; mert bármi történjék a trón közelében, azért mindig egyes-egyedül a kormány a felelős. (Ugy van! Ugy van! a néppárt padjain.) Kettős kár, hogy ez megtörtént. Azt mondta a t. képviselőtársam, hogy nem tudja, ki a hibás. Mi tudtuk, ő ép így tudhatta ki a hibás, hogy a jó szándék megvolt és az ügyetlen beavatkozás hiúsította meg a jó szándékot és ezt az ország fizette meg, ugy a mint még nem egyszer meg fogja fizetni annak az árát, mig ezen kormány fog itt ülni. (Ugy van! Ugy van! a néppárt padjain.) Hát t. képviselőtársam ebben elhibázta a maga dolgát. De nem tudom, hogy milyen szavakkal jellemezzem a miniszterelnök ur eljárását. A t. miniszterelnök ur, ha csak távolról is érintik, felsziszszen, és ha én azt találnám mondani e perczben, hogy az első, mikor a miniszterelnök ur betegségéből fellábadt, a mihez szívből gratulálok . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is volt betegség! Rakovszky István: Nem is volt betegség. Hát akkor, midőn előállott az az időpont ő nála, hogy »sebeiből harmatcsepp csepegett ki, mely megtermékenyíti az országot« — (Derültség a néppárt padjain. Mozgás jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Sohse sajnálkozzék ! Rakovszky István: — a mint azt a miniszterelnöki fődicsérnök Vészi József ur oly szépen zengette, — ha én ezt előhoznám támadásaimban : a t. miniszterelnök ur nyomban szóözönnel árasztaná el az országot, hogy az bizony harmat volt. (Mozgás jobbfelöl.) De mikor t. képviselőtársam azt mondja a trónörökösről, hogy »ez az ur nem is tudja, nem is tanulta, hogy mi a kötelessóge«: már engedjen meg, de Komjáthy t. képviselőtársam nem fogja velem szemben tagadni, hogy ha én ő róla ugy beszélnék, hogy »ez az ur,« ha ilyen tónusban beszélnék róla, ez nem a kicsinylés jele volna. Aztán azt mondja t. képviselőtársam: »de azért a követeléssel előálltak mindig és a hálátlanság ott kezdődik, midőn ennek a családnak utódai később megint a magyar odaadás, a magyar szeretet által ennek a nemzetnek fejeivé váltak«; mikor azt mondja, hogy »csak a legutolsó évek történetére gondoljunk vissza, midőn akadt egy királyfi, ki e népet kezdte megkedvelni, nyelvünket megtanulta, még tudományos mozgalmaink iránt is érdeklődést mutatott, nagy reményt kötött hozzá a nép, hogy talán megváltozik a helyzet és lesz egyszer igazán szeretett uralkodója a népnek; azt sem eresztették közibénk lakni soha, hanem oda parancsolták, hol mindig a magyar nemzet ellen szoktak fegyvert kovácsolni.« És azt mondja továbbá: » Fájdalom, az az ur nem oly nevelésben részesült, nem is tanították arra, hogy Magyarország érdekeit ismerje, Magyarország jogait tudja«. És ezekre a t. miniszterelnök ur csak gyengén felelt, és azt mondta, akkori »tisztelt barátjának«, itt pedig csak »t. képviselőtársának«, hogy ő nem ért egyet történelmi fejtegetéseivel, de ott lesz akkor, a mikor a veszély, a szégyen kora jön, holott az én t, képviselőtársam épen arra czélzott, hogy most szégyen esett meg, de azt már nem mondotta, hogy a kormány hibája folytán, az országon. Azt hiszem,' én, az ő helyzetében másként cselekedtem volna. Egyáltalán én ellenzéki álláspontomból határozottan tagadásba veszem a t. képviselő úrral szemben azt az állítását, a mikor azt mondta, hogy volt kilátás, hogy egyszer lesz nekünk királyunk, lesz uralkodónk, trónörökösünk, kit szeretünk ; mert szeretjük a most jelenleg uralkodó királyunkat és szeretjük épugy a trónörököst is. (Igaz! Ugy van! a néppárton. Mozgás a szelsobaloldalon) Komjáthy Béla: Gusztus dolga! (Mozgás a szelsobaloldalon. Elnök csenget.) Rakovszky István: Különösen akkor kötelessége lett volna a miniszterelnök urnak ezeket a támadásokat a legnagyobb erólylyel, a legnagyobb határozottsággal visszautasítani, a mikor ez az egész baj a kormány hibájából keletkezett. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Mert, t. képviselőház, ha bir értékkel a t. miniszter urak előtt a parlamentáris elv, kell, hogy értékkel bírjon a dinasztikus elv is, és nem hiszem, hogy a dinasztikus elv szolgálatában és javára, tekintélyének emelésére, közszeretetben való gyarapodására alkalmas lett volna äZ ítZ indokolás, a mit Komjáthy Béla t. képviselő ur mondott beszédében. Molnár János: Az sem, a mit a miniszterelnök ! Lukáts Gyula: Nem feledünk oly hamar mindent! Rakovszky István: T. ház, beszédem végéhez jutok, (Halljuk! Halljuk! a néppárton.) Két nagy elven nyugszik az ezeréves Magyarország. Egyik az, hogy ez az ország mindig alkotmányos ország volt, másik, hogy mindig monarchia volt. Ez a két kritérium nincs Európa
