Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-53
53. országos ülés 1902 február 17-én, hétfon. 15 azt követeli, hogy menjen a másik. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ezt a t. miniszterelnök ur keresztülvinni nem tudta. Holló Lajos: Csak fél igazság, amit a miniszterelnök tett. Rakovszky István: Meg is mondom, miért nem tudták ezt érvényesíteni. Mert nem merték, mert rossz lelkiismeretük volt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Gr. Széchenyi Gyula, ö Felsége személye köriili miniszter: Ez nem igaz! (Zaj.) Ez nem igaz! (Hosszantartó taps a jobboldalon. Felkiáltások: Éljen Széchenyi!) Rakovszky István: T. miniszter ur, nem merték, és nem tudták azt keresztülvinni. Ez az ok. Hát ment valaki Magyarország részéről ? Nem! De én az ő Felsége messze körüli (Derültség.) miniszter úrral nagyon hamar tisztába fogok jönni. Mindjárt tisztába jövünk. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) A t. miniszterelnök ur és a t. miniszter ur parlamenti elvből kifolyólag nem tartották megengedhetőnek, hogy gróf Zichy János menjen el, helyes. Két kötelesség és lehetőség volt akkor. Vagy, miután néppártot akartak vadászni, és bakot lőttek, belenyugodni, engedni t. barátomat Pétervárra, a konzekvencziákat levonni, lemondani, ideállani és Komjáthy Béla t. képviselőtársam interpellácziójára azt mondani; Hiba történt, nem az a magyar ember ment, a kinek a parlamentáris elv szerint mennie kellett volna; a parlamentáris elv a mi nézetünk szerint ezt a férfiút nem tartja alkalmasnak arra, hogy Szent-Pétervárra elmenjen; ezt a hibát elkövette az ő Felsége személye körüli miniszter, a ki a kellő körültekintést, előrelátást, ügyességet elmulasztotta, s ezért levonta a konzekvencziákat. És gróf Széchenyi Gyula ezzel nem vesztett volna értékéből egy cseppet sem. (Élénk helyeslés. Zaj a baloldalon.) A másik eshetőség: le nem mondani, de keresztülvinni, hogy másik ember menjen. A szabadelvű pártnak jDassziói miatt azonban az országot kompromittálni nem szabad. (Hosszantartó élénk helyeslés a baloldalon.) Vagy beleavatkozott a t. kormány olyan dologba, a mihez semmi köze nem volt, — ez az egyik alternatíva — vagy későn teljesítették önök azt a kötelességet, mely rájuk hárult felelősségteljes állásukban. Hanem mert önök hibát követtek el, ezért az országot lakoltatni: ez csak szabadelvű szokás. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Ezzel végeztem volna a parlamentáris elv kérdésével. De még egyet elfelejtettem mondani; és ez az, hogy ha én elfogadom azt az okoskodást, hogy a t. miniszterelnök ur a parlamentáris elv szolgálatában tette ezt meg, és hogy minden kétségen felül van, hogy ez parlamentáris elv: akkor én ezen parlamentáris elvnél sokkal erősebb elvvel jövök, a törvénykönyvvel, az 1848-iki törvényekkel, melyek a jogegyenlőséget ugy a vallási szabadság szempontjából, mint a politikai szabadságok szempontjából biztosítják. És ezen jogegyenlőség alapján nem engedem meg, hogy ez országban különbség tétessék kormánypárti és ellenzéki férfiú között. (Helyeslés a néppárton. Ellenmondások jobbfelöl.) Ezen nagy elv érdekében és szellemében nem engedhető meg, hogy ezen ország férfiai között osztraczizmus űzessék, azért, mert sikerült 34 éven át a legkülönbözőbb eszközök igénybevételével markában tartani egy pártnak a hatalmat. Ez nem volt egyéb, mint ismételt megnyilvánulása a régi szabadelvű politikának, mely a maga számára mindenből ez országban monopóliumot és tőkét kovácsol. T. képviselőház! Én Komjáthy Béla t. képviselő urnak, a kit a miniszterelnök ur csak e teremben nevezett tisztelt barátjának, mert ugy czimezte, de szorgosan kihagyta a »tisztelt barátom« czimet beszéde sztenogrammjából, (Derültség.) beszédére akarok reflektálni. Széll Kálmán miniszterelnök: Mi az? Rakovszky István: Mivel a miniszterelnök ur nem hallotta, hát még egyszer megmondom, (Halijuk! Halljuk!) Én Komjáthy" Béla t, képviselőtársamnak interpellácziójára akarok áttérni, a kit a t. miniszterelnök ur bókolva itt tisztelt barátjának nevezett a teremben, — egészen helyesen, — de a sztenogrammból _az ország előtt ezt elővigyázatból kitörülte. (Elénk derültség.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem ugy van! Rakovszky István: A kérdés felállításával egyetértek vele. Helyes volt, bár az én nézetem szerint talán taktikai szempontból még hatályosabban lehetett volna konstruálva. De ez nézet dolga; lehet, hogy nekem van igazam, lehet, hogy az én t. képviselőtársamnak van igaza. De az indokolásra nézve vele egyet nem értek, sőt károsnak, veszedelmesnek, rossznak tartom az országra nézve, és ezt engedje meg, hogy be is igazoljam. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur igen helyesen tette, hogy ezt az imminens országos érdekű dolgot itt szóba hozta. Annál is inkább helyesen tette ezt, mert minket is megvédett ezáltal attól a gyanútól, melyet a túloldalról terjesztettek, hogy mi rendeltük volna meg az interpellácziót. A t. képviselő ur beszédének az a része, a hol kérdést intéz, tárgyilagos, helyes, de az indokolás nagyon is sajnálatos, és én bánóm, hogy megtörtént. A t. képviselő ur épugy politikus, mint én, épugy olvassa az újságokat, mint én, és a t. képviselő urnak legalább is — engedje meg, hogy én ezt a nézetet irányában kifejezzem, — azzal az elővigyázattal kellett volna élnie, mikor ismerte az előzményeket, a mikor tudta a szándékot, a mikor tudta, hogy nem állott szándékában a trónörökösnek nemcsak megbántani az országot, hanem ellenkezőleg, szándékában állott az országot képviseltetni, szándékában volt jelét adni annak, hogy ő együtt érez a magyarral, és mindez hajótörést szenvedett a kormány konokságán; hogy mikor mindezeket tudta, támadását ne a trónörökös ellen intézze, hanem a felelős
