Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-53
53. országos ülés 1902 február 11-én, hétfőn. 13 dályoztam meg eljárásommal.« Hozzá vagyok szokva, hogy a miniszterelnök urnak természetes szüksége mindig valamit megmenteni, Magyarországot, a dinasztiát, a kiegyezést, Európát, Németországot és igy to\ább. (Derültség balfelöl.) Most is ilyen nagyot tett. Széll Kálmán miniszterelnök: Ha bemázolják, kell tennem, és csak akkor teszem! (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Beöthy Ákos: No majd beszélünk róla! (Elénk éljenzés a bal- és a szélsöbalodalon. Derültség jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Állunk elébe! (Elénk helyeslés jobbról.) Rakovszky István: A t. miniszterelnök ur a parlamentarizmus elvének szolgálatában állott. Hát tessék akkor nekem megmondani, hogy micsoda parlamentáris elv az ? Mert én, ha a t. miniszterelnök urnak eddig vallott valamenynyi parlamentáris elvein át szemlét tartok, (Derültség jobbról.) különös elvekre akadok. T. miniszterelnök ur! Először nem áll az, hogy ez parlamentáris elv. Sehol a világon nincs így; tessék egy országot nekem erre példaképen mutatni. Tudom, hogy a t. miniszterelnök urnak egy angol példa lebegett szeme előtt, s az a_hires Bedchamber-kérdés volt. Beöthy Ákos: Palotahölgyek kérdése! Rakovszky István: Palotahölgyek kérdése, a mely 1839 óta 1841-ig a Melbourne és Peel minisztérium alatt játszódott le Angliában. De akkor, t. miniszterelnök ur, egészen másról volt szó. Akkor arról volt szó, hogy a Melbourneminiszterium hasonlókép, mint a t. szabadelvű pártnak eddigi kormányai, arra törekedett, hogy minden befolyásos állást, még az udvarnál is, még az udvari hölgyek állásait is, valamint a legfőbb udvari méltóságokat saját legközelebbi rokonaira, legmegbízhatóbb exponált embereire ruházza. Tout comme chez nous. És akkor, t. ház, mikor első izben Sir Róbert Peel lett megbizva azzal, hogy egy kabinetet alakitson: kikötötte azt, hogy lehetetlen ós meg nem engedett, hogy az akkoriban ténylegesen szolgáló minisztereknek legközelebbi rokonai az udvarban a fiatal királynő mellett, a ki még akkor nem volt a kormányzás titkaiban annyira jártas, továbbra is megmaradjanak. A királynő ezt megtagadta. Melbourne, mivel a preczedencziák által beigazolta, hogy az eddig Angliában sohasem volt szokásban, hivatkozott Anna királyné idejére; igazat kapott; végre a minisztérium magát mégsem tudta tartani. Erre 1841-ben Sir Kobert Peel-t bízták meg újból a kormány alakításával, és akkor ez a kérdés is megoldatott, felállíttatván az az elv, a mely Angliában azóta érvényes, hogy a király udvartartására nézve az az elv ismertetik el konstituczionálisnak, hogy az udvarhölgyek csak annyiban kötelesek odahagyni miniszterválság alkalmával a helyüket, a mennyiben a lelépő minisztérium tagjaival közeli rokoni összeköttetésben állanak. Ez az egyetlen konstituczionális elv, a mely 1841 óta érvényesül. A vak is el fogja ismerni, hogy az az eset, a mely itt kérdés tárgyát képezte, nem azonos amazzal, hanem itt egyszerűen, egy magánembernek üldöztetéséről volt szó. (Elénk ellenmondás jobbról.) Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda? Beöthy Ákos: Az ellenzék exkornniunikácziója! Rakovszky István: De, t. képviselőház, akkor, a mikor a t. miniszterelnök ur itt a parlamenti elvek Lohengrin-lovagjává avatja fel önmagát... Beöthy Ákos: Hol a hattyú? (Derültség.) Rakovszky István: . . . . akkor ő csak az érem egyik oldalát mutatja. Mert én azt mondom, ha föltéve, de meg nem engedve ez parlamentáris elv, a parlamentarizmusnak épugy megdönthetetlen elve, hogy a kormányzatban a parlamenti váltógazdaság belátható időkön belül érvényesüljön. Elfogadom azt az egyik tételt, jól van; de akkor az ellenzék számára belátható időben meg kell lennie annak a lehetőségnek (Felkiáltások a jobboldalon: Tessék! Nagy zaj a bal- és a szélsiibcdoldcdon. Elnök csenget.) Ivánka Oszkár: Ha többségük lesz! Rakovszky István: Ivánka Oszkár t. képviselőtársam azt mondja, a mikor többségünk lesz. 25 évig lestek és leshetnék még huszonöt évig .... Ivánka Oszkár: Önök pedig leshetik ötszáz évig, még se lesz! Rakovszky István: Ötszáz évig talán Ivánka Oszkár sem fog élni, meg én sem. A különbség mi köztünk az, hogy önöknek az 50 százalékos kiegyezésre rá kellett állaniok, mi pedig itt nem állunk rá. (Éljenzés a bed- és a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, hogy visszatérjek arra a parlamentáris elvtheoriára: a hányszor a szabadelvű párt valami ügyetlenséget követett el, vagy a hányszor valamely pártérdekről volt szó, mindig az volt a parlamentáris elv, hogy a liberalizmus megmentésére tették. Nézzük meg, mi volt eddig a parlamentáris elv a szabadelvű pártban. Más országokban, ha a kabinetben egy miniszter a kabinet politikai irányzatával nem ért egyet és visszalép, kötelességének tartja az ellenzék padjaira menni és az ország szine előtt beszámolni arról, hogy melyek voltak azok a nehéz aggályok, a melyek őt arra birták, hogy hagyja oda a miniszteri sézket. A t. miniszterelnök ur mondjon nekem egyetlen egy esetet 34 év alatt, mikor történt ez? Voltak esetek, a mikor a miniszterek nem értettek egyet a kabinetben, s akkor duzzogva félreálltak. (JJgy van! JJgy van! a, néppárton és a szélsöbaloldalon.) A másik az volt, a mikor az egyházpolitika jött felszínre. Akkor, azt hiszem, a parlamentáris elv azt követelte volna, hogy egy oly nagy és beható reform kérdése előtt oszlassák fel az országgyűlést, kérdezzék meg a nemzetet. (Ugy van! a néppárton.) így történik ez Angliában.
