Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-59

5.9. országos ülés 1902 február 26-án, szerdán. 171 királylyal létesítsék a kiegyezést azért, hogy megteremtsék a 48-iki jogfolytonosságot. Yilágos tehát, hogy a 67-es kiegyezésnek nemcsak politikai, hanem társadalmi tartalma is van. Ott vannak azok a fényes feliratok, a melyeket Deák Ferencz szövegezett, a parlament elfogadott: azoknak kidomborodó vonása, hogy mi csak egy föltétel alatt léphetünk egyezségre, ha az 1848-iki alkotmány és törvények jogfolytonosságát létesítjük. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ballagi Géza: Hiszen az megtörtént! Visontai Soma: Yilágos tehát, hogy 1867 nem volt egyéb, mint a 48-iki törvények jogfolytonosságának egyik eszköze, mint a 48-iki társadalmi és demokrácziai törvények megerősítése. Ennélfogva, t. ház, az én felfogásom az, hogy csak párt gyakorolhat tömörítő hatást és az a párt hivatkozhatik a kiegyezésre, a mely e kiegyezésnek nemcsak az Ausztriával való viszonyunkat szabályozó tartalmát tartja meg, hanem azt a részt is, a mely az 1848-iki alkotmány folytonosságát és az 1848-iki törvények további fentartását jelenti. Helyes kormányzat csak az lehet, ha mig egyrészről hű támasza a társadalmi demokracziának, annak a nemzeti demokracziának, a mely feladatául tűzi ki, hogy a magyar nemzetet társadalmilag és politikailag is egyesítse és másfelől az 1848-iki törvényekből merített erővel létesitse a gazdasági és politikai önállóságot és konszolidácziót. Minthogy a kormányzat erre nézve megnyugvást nem nyújtott és megnyugtató kijelentéseket nem tett, a költségvetést nem fogadom el, hanem hozzájárulok a Kossuth Ferencz t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés a szélsőhaloldalon.) Elnök: Mielőtt az interpellácziókra áttérnénk, javaslom a t. háznak, hogy a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésen folytassuk az 1902. évi állami költségvetés általános tárgyalását. (Helyeslés.) Ha a t. képviselőház ezt a javaslatomat elfogadja, akkor azt határozatilag kimondom. Most következnek az interpellácziók, még pedig Haydin Imre képviselő ur interpellácziója a felvidéki takarmányhiány tárgyában a földmivelésügyi miniszter úrhoz. Haydin Imre: T. képviselőház ! Engedje meg nekem a t. ház, hogy rövid interpellácziót intézzek a t. földmivelésügyi miniszter úrhoz. (Halljuk ! Halljuk!) A Felvidéken ugyanis a takarmányhiány olyan nagy mérveket ölt, hogy súlyos válsággal fenyegeti az ottani szegény népnek a természettől amúgy is gyenge és gyatra mezőgazdaságát. Ezt a súlyos és nehéz állapotot egyfelől a tavalyi abnormis szárazság okozta, a melynek folytán a széna és lóhere, a mely ott különben bőven van, alig termett, a rendes körülmények között kevés és silány szalma jjedig teljesen elcsenevészedett, másfelől az erdőtörvénynek szokatlanul szigorú végrehajtása, melyre majd a földmivelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál lesz szerencsém rátérni és a mely a szegény népre nézve az alomszedést a községi és úrbéri erdőkben a minimumra zsugorította össze, ugy, hogy a szegény nép kénytelen volt a hiányt a különben csak takarmányul használt szalmából pótolni. Hogy a helyzetet jellemezzem, csak azt hozom fel, hogy a Felvidék egyes részein, igy különösen Trencsén vármegye felső részein, a szalma ára mm-kint 7 koronára emelkedett fel, ugy hogy ezt a nagy árat az a szegény nép, a mely nem rendelkezik készpénzzel, viselni nem képes, és ha viselni képes is volna, akkor is hiába volna, mert nincsen honnan beszerezni a szalmát. Ennek következménye, hogy a szegénynép nem birván eltartani a marháját, kénytelen azon potom áron túladni. Ebből először is érzékeny anyagi veszteség éri, másodszor annak a veszélynek teszi ki, hogy a tavaszi munkánál nélkülözni lesz kénytelen az állati erőt. Ezt még elviselhetné, mert hiszen megszokta már ez a nép, hogy szükség idején a hátán czipelje ki a trágyát a mezőre, de a mi a fő, nem lesz elegendő trágyája arra, hogy az úgyis kevés földet megművelje és igy kénytelen lesz annak egy részét parlagon hevertetni. Dicséretére legyen mondva ennek a kormánynak, — és ezzel a Felvidék népét véghetetlen nagy hálára kötelezte — hogy előre látta ezt a veszélyt és gondoskodott arról, hogy a Felvidék szegény népe az állam segélyével olcsó és jutányos áron juthasson takarmányhoz. Csakhogy e takarmány még mindig késik, pedig az égető szükség pillanata már elérkezett. Felszólalásom tehát oda irányul, hogy a kormánynak a figyelmét erre a körülményre felhívjam. (Halljuk! Halljuk!) De, t. ház, ha a közgazdasági helyzet, az általam előadott közgazdasági okok kényszerítenek erre, ugy azonkívül még politikai érdek is késztet a felszólalásra. Mert a mint igaz, hogy a szükségnek ezen pillanata a mindinkább szélesbedő szláv agitácziót leginkább képes kihasználni, ugy másrészt igaz az is, hogy az agitácziónak a szárnyait mi sem szegheti jobban, mint hogyha a szükség pillanatában a segély megérkezik és a Felvidék szegény népe megérzi, hogy a veszély pillanatában a magyar állam gondoskodik róla. De meggyőződésem az is, hogy a Felvidék szegény népe, a mely az adófizetés idején a maga kötelezettségeit az állam irányában leghívebben, legpontosabban teljesiti, hiszen az adófizetést valósággal virtusig fejlesztette, ugy, hogy egymás között meglepőnek tartják azt, ha valaki adóját nem törlesztette. Ez a nép, t. ház, megérdemli viszont az államtól, hogy ha bajba kerül, akkor gyorsan segítsünk rajta. Ennek következtében bátor vagyok a földmivelésügyi miniszter úrhoz a következő interpellácziót intézni (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl. Mozgás a baloldalon. Olvassa): »1. Van-e tudomása a t. földmivelésügyi 22*