Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. 141 ilyen ember! Gyalázat! Ki kell dobni! (Elénk helyeslés és zaj a széls'óbalóldálon.) Nessi Pál: Minden más parlamentből kidobnák ! Olay Lajos: Szégyen gyalázat, szégyelje a ki ezt tette! Korodi Lajos: Azt már eleget hallottam! Bailagi Géza: Erre nincs feleletünk! Kubik Béla: Ráfér a pofájára minden! Elnök: Csendet kérek, és kérem, ne méltóztassanak ilyen kifejezéseket használni, különben kénytelen leszek a képviselő urakat rendreutasítani. Kubik Béla: Vastag a bőr a pofáján! Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék ilyen imparlamentáris kifejezést használni! (Felkiáltások a széls'óbalóldálon: Megérdemli!) Olay Lajos: Kérem, nincs oly kifejezés, a mit az ilyen ember meg ne érdemelne. (Zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak nyugodtan lenni! Olay Lajos: Meg kellene botozni! (Nagyzaj.) Pichler Győző: T. ház! Én nem politikai érzületre hivatkoztam akkor, midőn programmjuk bemutatását megkezdtem. Én hivatkoztam arra, hogy midőn arról van szó, hogy vérünkből vér, húsunkból hus, ha gyermekeinknek a neveléséről van szó, akkor őszinte és igaz az ember, tartozzék a dahomeyiek csoportjához, tartozzék az emberevő afrikaiak csoportjához, vagy tartozzék a szász képviselőkhöz. Az a jellemző, hogyan és mily szellemben akarják nevelni gyermekeiket; ott nyilatkozik meg az igazi gondolkodás és sziv, hol a családi tűzhely boldogsága és a családi tűzhely jövője van szóban. Ez egy adat elég nekem ahhoz, hogy kétségbe vonjam itt azokat a frázisokat, a melyeket a mi szájunk betömésére jónak láttak itt elmondani. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És Brassóban a kultúrának épületet emeltek! Emeltek színház hiányában egy úgynevezett Konzert-Haust, egy épületet, a mely épület a külföldi német Konzert-Halle-k utánzása. Én nem vonom kétségbe — ámbár Vilmos császár kétségbe vonja — a német építészet kiválóságát, de az bizonyos, hogy e Konzert-Halle-ban hat vagy nyolcz szobor hirdeti a kultúra apostolainak nagyságát. Ott áll hat vagy hét szobor — a szám nem tesz semmit — ott hirdetik, hogy mi a kultúra, mi a műveltség. (Halljuk!) A német kultúra és műveltségnek én nagy tisztelője vagyok és nem veszem rossz néven, csak fájóan emlékszem meg róla, hogy e fővárosban Goetheszoba van, de nagy férfiainknak, köztük legnagyobbjainknak még mauzoleumja sincs, nem hogy szobája volna. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Goethe, a német irodalom halhatatlan nagyságának elméje által teremtett produktumoknak igaz, szorgalmas olvasója, tanulmányozója vagyok én is. Mert minden nemes és nagy gondolatot mentől többször akarja átvenni az ember. De hallatlan, hogy Magyarországon, Brassóban, mint a kultúra apostolainak a Konzert-Hallén csupa német költőnek és írónak van szobra; azok közt egyetlenegy magyar írónak szobra sincs meg; egyetlenegy nagy és hatalmas írónknak és költőnknek sincs ott szobra a kultúrát kőben hirdető apostolok közt, a kik hivatva vannak az utókor számára megmutatni, hogy kik voltak a műveltség igazi úttörői; azok csupa német, tőlünk idegen költők és irók alakjai. (Mozgás a szélsobaloldalon.) Nem talált ott helyet, t. ház, a magyar irodalomnak . . . (Mozgás és felkiáltások a bal- és a széls'íbaloldalon: Zimándyt kell odatenni!) örök életű halhatatlan bajnokai közül egyetlenegy sem. (Mozgás és felkiáltások a szélsobaloldalon: Zimándy sem?) Nessi Pál: Én már nem csodálkozom ezen! Pichler Győző: A t. ház engedelmével áttérek most egy dologra, a mely vérig üldözi ezt a nemzetet évek óta minden külföldi sajtóban. A külföldi lapok czikkeit értem, a melyek mind egy kaptafára készülnek. De mielőtt erre áttérnék, engedjék meg, hogy azzal a tisztelettel, a melyet azok iránt érzek, a kik nemzetünk fejlesztésére és erősítésére az irodalomban munkát végeznek, ráutaljak arra a szorgalmas és nehéz munkára, a melyet a román kérdésben való felvilágosítás érdekében Beksics Gusztáv, a túloldalon ülő t. képviselőtársam végezett; (Elénk éljenzés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) arra a szorgos munkára, a melyet — nem szorul dicséretemre, — a midőn elzárták előle a világsajtót folyóiratokban, — a ítevue des deux mondes-ot, folytatta a Bevue des parlaments-ben — a román kérdés fejtegetését, és hogy én azokat ne tartsam az ő részéről Cassandra-jóslatnak, hanem nagy és fontos munkának, és hogy figyelmeztessem a szászokat arra, hogy az itteni elnyomatásukra vonatkozó czikkeik, a melyeket elhelyeznek és becsempésznek a világsajtóban, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon. Felkiáltások : Hazugságok! Koholmányok!) mind közönséges szédelgésnek fognak feltűnni abban a pillanatban, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ugy van! Ugy van! Közönséges humbug!) a mint akadni fog egy magyar iró, a ki épen olyan szorgalommal és kitartással, mint a román kérdéssel szemben Beksics Gusztáv, le fogja leplezni a szászok külön aspiráczióit. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.)J Mert annak a szász népnek nagy többsége tisztességes, szorgalmas, tisztaságra törekedő, becsületes, — kissé konzervatív, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) — óriási többsége ilyen, — ámde akadnak köztük egynéhányan, a kik kihasználva a konzervativizmusukat, kihasználva a szorgalmukat, a mely oda köti őket munkájukhoz, épen azon lelkitulajdonságaikra támaszkodva, hogy ők olyan szorgalmasok, de konzervativek és nehezen megmozdíthatok ; hogy csak saját dolgaikkal foglalkoznak, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és igy fel nem zúdulnak, feltolják magú-
