Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. 141 ilyen ember! Gyalázat! Ki kell dobni! (Elénk helyeslés és zaj a széls'óbalóldálon.) Nessi Pál: Minden más parlamentből ki­dobnák ! Olay Lajos: Szégyen gyalázat, szégyelje a ki ezt tette! Korodi Lajos: Azt már eleget hallottam! Bailagi Géza: Erre nincs feleletünk! Kubik Béla: Ráfér a pofájára minden! Elnök: Csendet kérek, és kérem, ne méltóz­tassanak ilyen kifejezéseket használni, különben kénytelen leszek a képviselő urakat rendreuta­sítani. Kubik Béla: Vastag a bőr a pofáján! Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóz­tassék ilyen imparlamentáris kifejezést használni! (Felkiáltások a széls'óbalóldálon: Megérdemli!) Olay Lajos: Kérem, nincs oly kifejezés, a mit az ilyen ember meg ne érdemelne. (Zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, mél­tóztassanak nyugodtan lenni! Olay Lajos: Meg kellene botozni! (Nagyzaj.) Pichler Győző: T. ház! Én nem politikai érzületre hivatkoztam akkor, midőn programmjuk bemutatását megkezdtem. Én hivatkoztam arra, hogy midőn arról van szó, hogy vérünkből vér, húsunkból hus, ha gyermekeinknek a neveléséről van szó, akkor őszinte és igaz az ember, tartoz­zék a dahomeyiek csoportjához, tartozzék az emberevő afrikaiak csoportjához, vagy tartozzék a szász képviselőkhöz. Az a jellemző, hogyan és mily szellemben akarják nevelni gyermekeiket; ott nyilatkozik meg az igazi gondolkodás és sziv, hol a családi tűzhely boldogsága és a csa­ládi tűzhely jövője van szóban. Ez egy adat elég nekem ahhoz, hogy kétségbe vonjam itt azokat a frázisokat, a melyeket a mi szájunk betömé­sére jónak láttak itt elmondani. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És Brassóban a kultúrának épületet emel­tek! Emeltek színház hiányában egy úgyneve­zett Konzert-Haust, egy épületet, a mely épület a külföldi német Konzert-Halle-k utánzása. Én nem vonom kétségbe — ámbár Vilmos császár kétségbe vonja — a német építészet kiválóságát, de az bizonyos, hogy e Konzert-Halle-ban hat vagy nyolcz szobor hirdeti a kultúra apostolai­nak nagyságát. Ott áll hat vagy hét szobor — a szám nem tesz semmit — ott hirdetik, hogy mi a kultúra, mi a műveltség. (Halljuk!) A né­met kultúra és műveltségnek én nagy tisztelője vagyok és nem veszem rossz néven, csak fájóan emlékszem meg róla, hogy e fővárosban Goethe­szoba van, de nagy férfiainknak, köztük leg­nagyobbjainknak még mauzoleumja sincs, nem hogy szobája volna. (Ugy van! a szélsobalolda­lon.) Goethe, a német irodalom halhatatlan nagy­ságának elméje által teremtett produktumoknak igaz, szorgalmas olvasója, tanulmányozója vagyok én is. Mert minden nemes és nagy gondolatot mentől többször akarja átvenni az ember. De hallatlan, hogy Magyarországon, Brassóban, mint a kultúra apostolainak a Konzert-Hallén csupa német költőnek és írónak van szobra; azok közt egyetlenegy magyar írónak szobra sincs meg; egyetlenegy nagy és hatalmas írónknak és köl­tőnknek sincs ott szobra a kultúrát kőben hir­dető apostolok közt, a kik hivatva vannak az utókor számára megmutatni, hogy kik voltak a műveltség igazi úttörői; azok csupa német, tő­lünk idegen költők és irók alakjai. (Mozgás a szélsobaloldalon.) Nem talált ott helyet, t. ház, a magyar irodalomnak . . . (Mozgás és felkiáltá­sok a bal- és a széls'íbaloldalon: Zimándyt kell oda­tenni!) örök életű halhatatlan bajnokai közül egyetlenegy sem. (Mozgás és felkiáltások a szélso­baloldalon: Zimándy sem?) Nessi Pál: Én már nem csodálkozom ezen! Pichler Győző: A t. ház engedelmével át­térek most egy dologra, a mely vérig üldözi ezt a nemzetet évek óta minden külföldi sajtóban. A külföldi lapok czikkeit értem, a melyek mind egy kaptafára készülnek. De mielőtt erre áttér­nék, engedjék meg, hogy azzal a tisztelettel, a melyet azok iránt érzek, a kik nemzetünk fej­lesztésére és erősítésére az irodalomban munkát végeznek, ráutaljak arra a szorgalmas és nehéz munkára, a melyet a román kérdésben való fel­világosítás érdekében Beksics Gusztáv, a túlol­dalon ülő t. képviselőtársam végezett; (Elénk éljenzés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) arra a szorgos munkára, a melyet — nem szorul di­cséretemre, — a midőn elzárták előle a világ­sajtót folyóiratokban, — a ítevue des deux mon­des-ot, folytatta a Bevue des parlaments-ben — a román kérdés fejtegetését, és hogy én azokat ne tartsam az ő részéről Cassandra-jóslatnak, hanem nagy és fontos munkának, és hogy figyel­meztessem a szászokat arra, hogy az itteni el­nyomatásukra vonatkozó czikkeik, a melyeket elhelyeznek és becsempésznek a világsajtóban, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon. Fel­kiáltások : Hazugságok! Koholmányok!) mind közönséges szédelgésnek fognak feltűnni abban a pillanatban, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ugy van! Ugy van! Közönséges humbug!) a mint akadni fog egy magyar iró, a ki épen olyan szorgalommal és kitartással, mint a ro­mán kérdéssel szemben Beksics Gusztáv, le fogja leplezni a szászok külön aspiráczióit. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.)J Mert annak a szász népnek nagy többsége tisztességes, szorgal­mas, tisztaságra törekedő, becsületes, — kissé konzervatív, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) — óriási többsége ilyen, — ámde akadnak köz­tük egynéhányan, a kik kihasználva a konzer­vativizmusukat, kihasználva a szorgalmukat, a mely oda köti őket munkájukhoz, épen azon lelkitulajdonságaikra támaszkodva, hogy ők olyan szorgalmasok, de konzervativek és nehezen meg­mozdíthatok ; hogy csak saját dolgaikkal foglal­koznak, (Ugy van! Ugy van! a szélsobalolda­lon.) és igy fel nem zúdulnak, feltolják magú-

Next

/
Thumbnails
Contents