Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

136 58. országos ülés 1902 30 millió névértékű ezüstkölcsönnel. Itt is pari- j fikálták az ezüstöt az arany-sterlinggel, a mi ránk nézve megint százezrekre menő veszteséget involvál, a mely veszteséget meg kellett fizetnie ennek az országnak, azon joénzügyi politika hibás és előre nem látó volta miatt, melyet a konver­ziónál követtünk. Már mostan — rögtön vége lesz, bocsánatot kérek, hogy a ház figyelmét ennyire igénybe veszem — {Halljuk! Halljuk!) 1876-tól 1879-ig a kormány felhatalmazást nyert összesen 333 millió frt kölcsön felvételére. Eb­ből kibocsátott 1879 végéig 400 millió frt arany­járadékot, névértékben. Ebből eladott 385 millió frtot névértékben, 1879. október 15-éig. 385 millió frt névérték eladásából befolyt az ország­nak tényleg pénzben 330 és fél millió frt és igy a kibocsátási és értékelési különbség az ország hátrányára 54 és fél millió frt volt, a mely ösz­szeg provízió gyanánt a konverziókat és kibo­csátásokat teljesítő bankok ós pénzcsoportok zse­bébe folyt. A pénzügyminiszter ur hitetlenül int. Vég­telenül meg fogom köszönni, ha szakszerű­ségével be fogja bizonyítani, hogy ez nem felel meg a tényleges állapotoknak, és kétségbe fogja vonni azt, hogy minden konverzió, csinál­ják azt akár a Rothschild-csoporttal, milliókra menő veszteséget jelent az országra nézve. Mi következik ebből? Az, hogy számításba véve ezeket a veszteségeket, a melyeket kiszá­mítottam, és előadni bátor voltam, egész Euró­j)ában, de az egész világon sincs olyan állam, melynek drágább kölcsöne volna, mint a magyar­nak, mert a kibocsátási veszteségek annyira meg­drágítják ezt a pénz, hogy azt nem jjótolhatja az a tény, a melylyel előhozakodnak, hogy igy és amúgy áll a hitelünk, hogy itt vannak a különböző perczentes tijmsok. Ezt nekünk igen drágán kell megfizetnünk, ez 54 J /i2 millió frtot tett ki az említettem esetben. Ily körülmények között kérdem, mily biza­lommal tekinthetünk mi a pénzügyminiszter urnak azon tervére, hogy konverziót akar csi­nálni. Kérdem, vájjon ez a kamatmegtakarítás arányban áll-e azon költségekkel, melyeket a konverzió involvál, s nem veendő-e figyelembe, hogy ezáltal megbolygattatik egész adóssági alapunk, megbolygattatik minden összeg, melyet jelenleg hitelben birunk. Mert két eset van: vagy elkéstünk a konverzióval, vagy pedig korai a konverzió. Négy és fél százalékos tipus he­lyett 4 °/o-os típussal megcsinálhattuk volna a ; konverziót a múltban. Ma, tekintettel a pénz­bőségre, mely uralkodik, és tekintettel a jövő konstelláczióra, a mely arra nyújt kilátást, hogy ez a 4 °/o is le fog szállani, arra kellene vár­nunk, bogy ennél is kedvezőbb konverziót csi­nálhassunk, ha már a konverzióba minden áron bele akarunk menni. Mert mi szükséges ahhoz, ha egyáltalában konverziót akarunk? És itt áttérek egy kérdésre, a melyről, a mint emli­"ebraár 25-én, kedden. tettem, a miniszter ur megint azt fogja mon­dani, hogy semmi baj sincs. T. ház! Két eshetőség van itt. A miniszter urnak ezen konverzió-terve keresztülvihető ked­vezőbben a valutarendezés tényleges bekövet­kezése által, és aranyfizetés felvétele által. Ez az első eset. Tehát vagy közvetlenül a valuta végleges rendezése előtt állunk, — ha előrelátó pénzügyi politikát folytat a miniszter ur, — vagy pedig az igen t. miniszter ur e konverzió tervével bevallotta azt, hogy a valutarendezés, a készpénzfizetések felvétele csődöt mondott; hogy a valutarendezés elé elháríthatatlan aka­dályok gördültek, — és én — az utóbbit foga­dom el. A valuta-rendezés egy szinte évtizedek óta húzódó ügy, a melyért nagy ós hatalmas áldo­zatokat hozott ez ország, és Magyarország részé­ről semmi akadálya sincs annak, hogy az életbe léptettessék és végleg rendeztessék. Azt kérdem én a t. pénzügyminiszter úrtól, hogyan van az mégis, hogy az egész valutarendezés akcziója megakadt^ és abban jóformán semmi sem tör­ténik ? És én, t. képviselőház, ezért csak részben okolom a pénzügyminiszter urat. Ezért az egész kormány felelős, élén a miniszterelnök úrral, mert az én biztos meggyőződésem az, hogy a valutarendezést egyenesen önállóságunk és gazdasági kifejlődésünk megakadályozása czél­jából Ausztria akadályozza meg, és kormányaink­nak nincs elég erélye arra, hogy Ausztriának ellenakcziójával szemben ugy lépjen fel, hogy ezen jogunkat, a mely gazdasági önállóságunkat, gazdasági különválásunkat és realitásunkat nagy­ban emelné, Ausztriával szemben keresztülvigye és érvényesítse. (TJqy van! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Ennek már nem egyedül a pénzügy­miniszter ur az oka. Az ő szervilizmusa csatla­kozik a szervilizmusnak nagy tömegéhez, a mely akkor uralkodik a kormánypártban, a mikor nagy életkérdésekben, az ország fejlődése érde­kében követelt reformokkal szemben ott találják örökké Ausztriát, a mely el nem enged ben­nünket azon járszalagról, (Ugy van! Ugy van! a s,?élsöbaloldalon.) a melylyel hozzá vagyunk csatolva, s a melynek folytán Ausztria minden törekvést és reformot ellenez, a melynél csak egy csirája is megtalálható annak a kilátásnak, hogy nemzetünk gazdasági önállóságát, gazda­sági fejlődésének igazi nagyságát elérje. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Nem bocsátkozom a t. miniszter úrral az itt néhány nap előtt elmondott beszéde tekintetében vitába, de megfogadtam a pénzügy­miniszter urnak azt a tanácsát, a melyet három év előtt adott nekem, a midőn itt e házban szintén reklamáltam a valuta rendezését, és ő azt mondta, hogy a valutakérdést tanulmányoz­zam, és azért a pénzügyminiszter ur tárczája tárgyalásakor e kérdés elől, a melyet én az or­szágra nézve a legkiválóbb fontosságúnak tartok, (Halljuk! Halljak! a szélsöbaloldalon.) ki nem

Next

/
Thumbnails
Contents