Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

128 58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. is a legszegényebb osztály használja és ettől is milyen óriási adót kell fizetnie a szegény em­bernek. Az állam pénztárát a szegény, éhező, koldus emberek rongyos zsebéből szorítják ki. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nagyon is ideje már annak, hogy ezt az égrekiáltó, igazság­talan adóztatást refolmálják, hogy ezt necsak Ígérjék, hanem valósággal meg is cselekedjék. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nagy ideje már annak, hogy a magyar kormány és törvény­hozás szivére vegye annak a nagylelkű volt fran­cia köztársasági elnöknek szavát, melyet saját nem­zetéhez intézett, azt mondván: erkölcseinket törvényeinkkel együtt reformálnunk kell; az elő­ítéleteknek végkép meg kell szünniök; az élet kiváltságosai, azok, kik felesleget élveznek, végre magasabb szempontból kell, hogy felfogják kö­telezettségeiket, el kell szánniok magukat arra, hogy a közteher nagyobb részét vegyék magukra, s ezáltal könnyítsenek azokon, kik mindennapi kenyerüket szegény családjuk és gyermekeik számára csak munkabérük által szerezhetik meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon). Bár az eddigiek is indokolnák azt, hogy a költségvetést meg ne szavazzam, de ezeken kívül vannak még belpolitikai okok is, a melyek annak elfogadását reám nézve lehetetlenné teszik. A t. miniszterelnök ur az újévi gratulácziő­kor mondott beszédében egész apotheózist zen­gett a liberalizmus felett. Mintha Ikarus szár­nyait kölcsönözte volna magának arra az alka­lomra, oly magas szárnyalást öltött beszéde. A t. előadó ur, valamint Ballagi Géza kép viselő ­társunk kontráztak a miniszterelnök urak és elragadtatással áradoztak a liberalizmus áldásai felett. Ballagi Géza képviselőtársunk azt mon­dotta, hogy a liberalizmus a mérsékelt haladás­nak kifejezője. Ezt el is lehetne fogadni. A libe­ralizmus valóban a haladásnak, még pedig a demokratikus haladásnak képviselője. De az igazi liberalizmus nemcsak a mérsékelt haladásnak kifejezője. Az igazi liberalizmus ápolója az egyéni szabadságnak, függetlenségnek és érvényesülés­nek; elismeri és istápolja az egyéni értéket, az emberi jogokat, a társadalmi összetartozást és a nemzeti közösséget. De vájjon, t. kormánypárt, az önök liberalizmusa cselekszi-e mindezt ? Az önök liberalizmusa az egyéni állásnak, függet­lenségnek, érvényesülésnek barátja-e? Hiszen az önök bálványa az állami mindenhatóság, önök Róma fénykorába mennek vissza, ós a helyett, hogy támogatnák, elfojtják az egyént. Mindunta­lan felhangzik az országnak majd ebből, majd abból a részéből, hogy egyik-másik csoport munkás nem kéj)es kieszközölni, hogy alapsza­bályait a belügyminiszter ur helybenhagyja, így történt Balmaz-Ujvároson is. pedig lehetne ott is titkos rendőrséget alkalmazni, mint más helyen. Hajlandók-e önök, t. kormánypárt, a nép­jogokat istápolni, hajlandók-e például a szava­zati jogot kiterjeszteni? A szegény ember fel­neveli gyermekét nagy keservesen, azután élete legszebb korában elviszik katonának, hogy két­három esztendeig szolgáljon a hazának, esetleg vérét is ontsa, de azért szavazati joga nincsen, mert nincs kvalifikácziója. A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy ő nem akar sötétbe ugrani. Olyan korban, ter­mészetes, az ember nem szeret ugrani. De előbb­utóbb mégis ugrani kell önöknek, és sokkal jobb, hogyha idejében ugornak. A jó versenyló pl. ha idejében készül hozzá, könnyen átugrik az akadályon, de ha elkésik, felbukhat, lábát törheti. Előbb-utóbb önöknek is ugrani kell, t. miniszterelnök ur. A mi pártunk mind ha­talmasabban emeli fel szavát a népjogok mel­lett, és hogyha pl, a közelebbi költségvetési vita alkalmával azt mondaná a mi jiártunk, hogy önök nem fognak kapni ujonczokat, és nem fognak kapni hadiadót mindaddig, mig garancziát nem adnak arra nézve, hogy való­sággal megadják az általános szavazati jogot, és ha ennek a mi pártunknak szava mellett a milliók felemelnék szavukat, nagyon könnyen megtörténhetnék, hogy be kellene önöknek látniok, hogy az ember mégis ugrik olyankor is, a mi­kor talán kedve sem volna hozzá. (Derültség a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur magas szárnyalású uj esztendői beszédében nagyon felmagasztalta az ő liberális politikáját, a kormányt és azt mondotta, hogy azzal meg van elégedve a nemzet. Csakhogy ezt mondani talán egy kicsit sok. Nin­csen mindenki megelégedve az országban ezzel a politikával és ezzel a kormánynyal. Ha nézzük pl. a közigazgatást, az igazságszolgáltatást, a hadügyet, vagy a közgazdaságot, vájjon mit látunk: mit tesz a liberális kormány ezekért? Vájjon meg lehetünk-e ezzel elégedve? A mi a közigazgatást illeti, azt nem apo­sztrofálom, arra nincs is szükség; nincs senki ez országban, a ki e mellett felemelné szavát, az meg van romolva egészen a fundamentumáig. Azt mondják, hogy az volna az orvosság, ha államosítanák a közigazgatást, pedig hát épen az a baj, hogy most is, mondhatni, már is álla­mosítva van. A lakosságnak, a népnek akarata nem érvényesül nemcsak az országgyűlési kép­viselőválasztásnál, de nem érvényesül a várme­gyénél sem, nem érvényesül a községeknél sem. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A vármegyénél az történik, a mit a főispán, a községeknél az, a mit a szolgabíró akar. Hisz megvan itt már az államosítás. Éj>en ezt kellene megváltoz­tatni. Egy példával illusztrálom, hogy pl. a vár­megyénél miképen mennek a választások. (Hall­juk ! Halljuk!) Békés vármegyének főispánja megnyitó beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy a vármegye bizottsági tagjai elődeik pél­dája szerint a legjobb bölcseséggel fogják gya­korolni legnagyobb, legfontosabb jogukat: a

Next

/
Thumbnails
Contents