Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-57

57. országos ülés 1902 február 2í-én, hétfőn. 103 az alapítványok mindenütt mint alapítványok megőrzendők és azoknak tőkéi a jövőre is fentartandók. Ezek az egyletek azonban a folyó bevételekből ki szoktak hasítani egy részt és azt hozzácsapják a tőkéhez. Már pedig senki sem köteles gondoskodni azon szegényekről, kik utána fognak élni. Nekünk kötelességünk, ha Isten annyit adott nekünk, hogy magunkra el nem költhetjük, gondoskodni azokról, a kik köztünk élnek, de nem azokról, a kik utánunk fognak élni. Azokról majd kötelesek gondoskodni azok, a kik utánunk fognak élni. Más az, ha valaki alapítványokat akar tenni a jövőre is; ebben senki nem akadályozhatja. Már most átviszem ezt a példát az állami háztartásra. Nem igazságos dolog, hogy az államnak^ jelenleg élő polgáraitól több pénz hajtatik be, mint a mennyire az államnak szüksége van. S ha a t. pénzügyminiszter ur látja, hogy évről-évre ismétlődik az a jelenség, hogy sokkal többet szedtek be, mint a mennyire szükségük volt, akkor neki gondolkodóba kell esnie a felett, hogy hát mi történjék ezzel ások pénzzel. Beruházásokra fordítani az ilyen pénzt, azt hiszem, nem szabad. A beruházások ugyanis vagy közvetlenül hajtanak jövedelmet és hasznot, vagy pedig közvetve ; hasznosak az állam polgáraira. Ha hasznothajtók, ugy az a haszon eloszlik az éveknek hosszú sorára, és illő, hogy azok is, kik valamikor utánunk fognak élni és részt fognak venni. ebben a jövedelemben, viseljék ezeknek a hasznos beruházásoknak a terhét. Ha pedig ezek a beruházások nem hasznothajtók, ihanem -kényelmi, .közlekedési, vagy más szempontból nyújtanak mindenféle előnyöket nemcsak nekünk, hanem azoknak is, kik utánunk fognak következni, akkor is méltó és igazságos, hogy ezek is viseljék az e beruházásokkal járó terheket. De megvannak már ezek a pénzkészletek; nézzük tehát csak azt. mi azoknak a czélja és rendeltetése. Attól félek, hogy ugy járunk ezekkel a pénzkészletekkel, mint az ezredéves kiállítás idejében. Akkor ugy állítottuk oda a mi kiállításunkat, mint roj)pant nagy haladásnak tanújelét minden téren, mint a mi gazdagodásunknak egyik főbizonyitékát. Igaz, hogy mi, hála Istennek, harmincz esztendő óta igen nagyot haladtunk, haladtunk különösen kulturális téren, tettünk nagy beruházásokat a fővárosban, de részben a vidéken is; kiterjesztettük vasúti hálózatunkat a Kárpátoktól egészen az Adriáig, de nem áll az, hogy mindezekkel egyenes arányban és egyenlő mérvben emelkedett a mi vagyoni jólétünk és gazdagságunk is. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A látszat azonban akkor egészen mást mutatott. A látszat az volt. hogy csakugyan gazdagodtunk, hogy nagy haladást tettünk az anyagi jólét terén is és csodálatos dolog, a midőn az akkori Bánffy-kormány és különösen annak pénzügyminisztere ország-világ előtt dicsekedett ezzel az anyagi haladással, ugy járt mint a mesebeli holló a sajttal. Mindjárt megjelent a látóhatáron a róka az őszinte osztrák szomszéd alakjában (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) és a midőn Wekerle pénzügyminiszter a »Neue Freic Presse« révén belefujt ama dicsőítő trombitába, kiesett a sajt a szájából, a róka pedig elnyelte a nagyobb quóta alakjában, (Elénk helyeslés és tetszés a balés a szélsöbaloldalon.) mert az tény, hogy azóta fizetjük a nagyobb quótát. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon. Halljuk.' Eaíljuk!) Kubik Béla; Erre gyűjti a pénzt a pénzügyminiszter ! Csernoch János: Félek tőle, hogy most is igy járunk, mert különös dolog, hogy mig mi itt panaszkodunk, hogy pang az iparunk, pang a kereskedelmünk, ott a szomszédban másként látják a dolgot. Nemrég kezembe került a »Neue Zeit« czimü bécsi folyóirat, a mely bizonyítgatja, hogy Magyarország mennyit haladt már az ipar terén. (Mozgcis és derültség a bal- és a szélsöbaloldalon. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: A »Turiu'«! A temesvári gyár!) Kubik Béla: Maholnap már csizmadiánk sem lesz! Csernoch János (olvas): »Magyarországon már tekintélyes ipar fejlődött, sőt némely iparág már is kivitelképes. Az Oláhországba történt kivitelnek harminczkilencz százaléka 1899-ben Magyarországra esett. 1889-től 1898-ig, tehát tiz év alatt 1600 ipar-vállalat hivatott nálunk életbe, több mint kétszáz millió alaptőkével. Magában 1899-ben százhetvenöt uj gyár épült, a melyek a legkülönbözőbb gazdasági szakmák közt oszlanak meg és a melyek közül 24-et a kereskedelemügyi minisztérium nagymérvű segélye hozott létre, mialatt ugyanezen évben csaknem kilencz és fél millió koronát fektettek már fennálló vállalatok bővítésébe. Az erőteljes iparfejlesztő politikának érdekében államosittattak a vasúti vonalak is, hogy czélszerü és nagyszabású vasúti tarifa kiszabása által az állam még nagyobb befolyást nyerjen a haladás tényezőire. Ugyanakkor mindent megtett a magyar kormány, hogy a fiumei kikötőt emelje és valóban sikerült is a forgalmat hordódongában és gabonában Trieszttől elterelni és annak góczpontjává a monarchiában Fiumét emelni.* Erről mi magunk sem tudtunk, (Derültség abal- és a szélsöbaloldalon.) hogy ennyit haladtunk volna az ipar terén. Ámde mi lehet ennek a czélja, milyen rejlett szándék van e mögött? Ezt a t. ház bölcs megítélésére bizom. Kubik Béla: Ismerjük a szép maszkot! Csernoch János: De, ha már megvannak azok a pénzkészletek és ha, mint előbb már kifejtettem, nézetem szerint az állandó beruházá™ sokba e pénzkészletek be nem fektethetők, talán mégis csak találhatna a t. pénzügyminiszter ur valamely czélt, a melyre azok hasznosan volná-