Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-36

36'. országos ülés 1902 január 23-án, csütörtökön. 69 mert biezen 40 községgel kell foglalkozni, azt hiszem, 300 koronánál kevesebb nem lehet, irodaátalányát pedig 200 koronával véve, a fizetése összesen 3400 korona lesz. De a 40 község köz ötti levelezés kéj:>telenség, hogy legalább is egy dijnoki állás szükségességét ne indokolná, sőt lesz nem egy olyan járás, a hol számvevői, segédszámvevői és főszámvevői állások fognak majd szerveztetni. Tehát, t. ház, legkevesebb 4000 koronába fog kerülni egy járási számvevőállás létesítése, felállítása, a mi maga 1.636.000 koronát tesz. És itt, t. ház, egy igen csattanós bizonyítékunk van arra nézve, hogy a t. miniszterelnök ur nem helyesen jár el az ország érdekében, annak anyagi erejét tartva szem előtt. Itt van a pénzügyi bizottság jelentése (Halljuk! Sálijuk!) az állami költségvetés tárgyában. Ebben, t. ház, tisztán és világosan azt mondja a pénzügyi bizottság (olvassa): »Ez alkalommal is újra nyomatékosan utalunk arra, hogy a tisztviselői létszámnak folytonos felszökkenése és ezzel egyidejűleg a fizetéseknek emelése az adózó nagy közönség érdekeinek szempontjából egymással össze nem egyeztethető két eljárás. Nem is szólva, hogy ez a folytonos elvonása az értelmi erőnek és a köz jövedelmeinek a társadalmi és a gazdasági politika szempontjából is aggályos. Midőn tehát a költségvetésbe beállított 3 millió korona megszavazását a képviselőháznak javasoljuk és világos kijelentésével annak, hogy a tisztviselők helyzetének javítását más intézkedéseknek előzetes végrehajtásától függővé tenni nem akarjuk, egyúttal hangsúlyozzuk, hogy meggyőződésünk szerint a tisztviselői kérdés helyesen ós gyökeresen csak a maga egészében és olyképen rendezhető, hogy a fizetésemeléssel párhuzamosan oly rendszer követtessék, mely legalább is az adminisztratív tisztviselők létszámának további emelését megakadályozza«. No hát, t. ház, akkor, a midőn alig 180.000 korona többletet mutat az állami költségvetés, milliókra menő kiadást akarni ismét az állampénztár terhére megállapítani, az, gondolom, nem felel meg az ország jogos követelményeinek, (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sőt egyenesen Magyarország pénzügyi helyzete alatt vágja a fát és félő, hogy be fog következni az az idő, még pedig nagyon rövidesen, hogy az állami egyensúly szépségesen felbillen. T. ház! Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy hiszen a pénzkezelés ma a vármegyéknél nem felel meg a modern követelményeknek. Hát én azt kérdezem az igen t. miniszterelnök úrtól, hogy ha nem felel meg, ki azért a felelős? T. ház! Tessék megnézni az 1883 : XV. t.-cz.-et, annak 17. §-ában világosan meg van mondva, hogy a pénzkezelési szabályzatot a belügyminiszter állapítja meg a vármegyék részére. Ezt a szabályzatot, majdnem kötetnyi vastagságban, ki is adta az akkori belügyminiszter, Tisza Kálmán. Már most, t. ház, ha nem méltóztatott a t. belügyminiszter urnak saját hatáskörében gondoskodni arról, hogy az a szabályzat, ugy, a mint meg van szabva és állapítva, gyakorlatilag alkalmaztassák és keresztül vitessék, akkor az igen t. belügyminiszter ur mulasztotta el kötelességének teljesítését. (TJgy van! ügy van! a szélsobáloldalon.) A miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek sem joga, sem szabadsága nem volt arra, hogy megtűrje, hogy a vármegyék azt a szabályzatot félretéve, önkényüleg és akként járjanak el, hogy alkalmat szolgáltassanak a kormánynak arra, hogy mondhassa: íme, a vármegyék nem tudják, nem akarják szabályosan, becsülettel kezelni a pénzt. (Ügy van! Ugy van! u, szélsobáloldalon.) így tehát, t. ház, szándékosan történt a mulasztás azért, hogy ok és alkalom legyen arra, hogy a vármegyék kezéből a pénzkezelés kivétessék. (Ugy van! Ugy van! a szélsobáloldalon.) No hát, t. ház, ezt az eljárást azután helyesnek, igazságosnak, még morális szempontból indokoltnak sem tekinthetem és nem is tekintem. Ennek következtében, t. ház, miután egyáltalában nem felel meg az indokolásnak az, hogy itt csak formai eljárások ós szabályok módosításáról és megállapításáról vau szó, bátor vagyok egy határozati javaslatot beterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat első szakasza helyett javaslatba hozom a következő szöveget: 1. §. »A vármegyék központi (ide értve a gyámpénztárakat is) és járási pénzkezelése az 1901: XX. t.-cz. alapján a bel- és pénzügyminiszterek által kibocsájtandó egységes szabályzat értelmében a belügyminisztérium közvetlen felügyelete és ellenőrzése mellett eszközlendő.« (Élénk helyeslés a szélsobáloldalon.) Midőn t. háznak ezt a javaslatot elfogadásra ajánlani bátor vagyok, engedje meg a t. ház, hogy rövid indokolással kisérjem. (Halljuk! Halljuk!) 1897-ben a törvényhozás a pénztári kezelést az állam-számvitelről szóló törvényben megállapította, tehát t. ház, törvénybe vannak lefektetve azok az elvek, melyek a pénzkezelés terén gyakorlatilag megvalósitandők és miután az 1883-iki törvény megadta a belügyminiszternek azt a jogot, hogy ő szabályozza, ennélfogva, ha az 1883-ban kiadott rendelet az élet által változásokat igényel, akkor, t. ház, azokat a törvényes elveket, melyek az állami számvitelről szóló törvényben kifejezést nyertek, jogában cs módjában, tovább megyek, kötelességében állt az igen t. belügyminiszternek beilleszteni az ujabb szabályzatba és azt a szabályzatot módjában áll akként megállapítani, hogy az állani ellenőrző ós felügyeleti jogának érvényesítése mellett egyszersmind minden jó rendben történjék a vármegyék háztartásában. Erre azt mondhatná az igen t. belügyminiszter ur: igen, csak hogyha ezen szabályzat