Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-36
7(t 36. országos ülés 1902 január 23-án, csütörtökön. végrahajtását követelem a vármegyéktől, akkor ott ujabb és ujabb kiadások merülnek fel és nincsen kilátás, hogy a törvényhatóság autonóm jogának tudatában azokat a költségeket megállapitsa. Hát, t, ház, ezt mondhatja a belügyminiszter ur, azonban gyakorlatilag nem így áll a dolog. Mert hiszen ott van az 1886 : XXII. t.-cz. a törvényhatóságokról, a mely egyenesen megadja a belügyminiszter urnak azt a jogot, hogy abban az esetben, ha a közszükség által indokolt kiadások valamelyikét a vármegye költségvetésébe bele nem vette, a belügyminiszter ur azt oda beillesztheti. Ez a veszedelem tehát nem fenyegeti az állam felügyeleti és ellenőrzési jogát, ha a közterhekről a törvényhatóság nem tud és nem is akar gondoskodni. A felügyeleti jog szemjjontjából különösen hangsúlyozta a belügyminiszter ur azt, hogy ő nem lehet felelős a vármegyei pénzkezelésért, mert hisz nincsenek megfelelő szervei arra, hogy ott az ellenőrzést teljes megnyugvással gyakorolja. Ebben a tekintetben először is utalok arra, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, mely a számadásokat felülvizsgálja, a törvény értelmében elnöke a főispán. Azt csak nem fogja állitani senki, hogy az a főispán a belügyminisztérium akaratának, óhajtásának és kívánságának nem fog megfelelően eljárni, mert hisz ha megkísérli, mindenesetre megköszöni neki a belügyminiszter ur a polgári bizalmat. Ezek szerint, t. ház, miután a mostani rendszer teljes és kielégítő biztosítékot nyújt arra, hogy a belügyminisztérium a maga ellenőrzését gyakorolhatja, felügyeleti jogát érvényesítheti, miután nincsen ok arra, hogy oly súlyos anyagi áldozattal járó törvényjavaslat fogadtassák el, mint a milyen a tárgyalás alatti, és már csak azért is, kérem az általam beadott javaslat elfogadását, mert a belügyminiszter ur maga is elismerte, hogy ezen törvénynyel ő az államosítás felé az első lépést szándékozik megtenni; tebáthogy ezen első lépés is meggátoltassák, ajánlom javaslatomat elfogadásra. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: A javaslat fel fog olvastatni. Kubik Béla jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Bizony Ákos! Bizony Ákos: T. képviselőház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatnak lényege, az az elvi különbség, a mely minket az állami közigazgatás híveitől elválaszt, ezen 1. §-ban lévén lefektetve, nagyon természetes, hogy én. a ki a vármegyei intézménynek és az abban megtestesülő törvényhatósági önkormányzatnak őszinte meggyőződésből híve vagyok, ezt el nem fogadhatom. Miután azonban ez az elvi különbség az általános tárgyalás során behatóan megvitattatott és oz igen t. többség nagy sajnálatomra az elvi álláspontra helyezkedett, nem látom sem szükségesnek, sem czélszerünek, hogy mintegy megújítva az általános vitát, ismét ezen elvi álláspont tüzetes, beható bírálatával foglalkozzam. De igenis elengedhetetlen szükségét látom annak, hogy az általános tárgyalás alkalmával a miniszterelnök ur által tartott beszéd egynehány kijelentésére, a melyek nézetem szerint a vármegyékre vonatkozólag sérelmesek, sőt mondhatni sértők, megtegyem a magam szerény észrevételeit. (Halijaid Halljuk!) Sokkal jobb véleménynyel vagyok az igen tisztelt miniszterelnök urnak igazságszeretetéről, sem hogy fel tudnám tenni róla, hogy ezeket a kijelentéseket, melyek a vármegyéket mélyen sértik, csak azért használta volna, hogy ezt a törvényjavaslatot annál könnyebben megvédelmezze. Hajlandóbb vagyok ezt inkább annak tulajdonitani, hogy a miniszterelnök ur már nagyon régen elszakadt a vármegyétől, életének javarészét más téren, más ügyekkel foglalkozva töltötte el; az a rövid három esztendő pedig, a melyet mint belügyminiszter töltött el, sokkal rövidebb volt, semhogy elegendő lett volna arra, hogy a vármegyéket igazában megismerhette volna; rövidebb volt annál is inkább, mert hiszen a miniszterelnök ur nemcsak belügyminiszter, de miniszterelnök is és idejének jó részét bizonyosan most is más ügyekkel kénytelen elfoglalni. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Azok a sérelmes kijelentések, a melyekre én néhány észrevételt kívánok tenni, vonatkoznak egyrészt magára a vármegyére, a vármegyét képviselő bizottsági közgyűlésre, a felügyeleti jogra, másrészt pedig magukra a tisztviselőkre, tehát a végrehajtásra. A mi az elsőt illeti, azt mondja a miniszterelnök ur, — felolvasom, hogy szó szerint idézzem, — hogy akkor, a midőn a fontosabb elvi jelentőségű kérdések vagy a választások elmúlnak és rákerül a sor a tulaj donkéjjeni közigazgatási ügyekre, akkor a főispán csak maga marad a tisztikarral és egy pár bólogató és pislogató, ráérő öreg úrral. Továbbá azt mondja: A községi elöljáró és a választott tisztviselők najDÍdijakat követelnek azért, hogy bemennek a közgyűlésre. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem mondtam, hogy mindenütt! Bizony Ákos : Bocsánatot kérek a t. miniszterelnök úrtól, én nem vonom kétségbe, hogy a megyegyülések második, harmadik napján, midőn a közérdekű tárgyak már elintéztettek, bizony a bizottsági tagok százszámra nincsenek jelen; de arra nincs is semmi szükség. Hiszen 1848. előtt is ezek a folyó közigazgatási ügyek az u. n. kisgyüléseken intéztettek el, a melyekben a tisztviselőkön kívül csak a táblabírák vettek részt. Nézetem szerint tehát ez nem csak ártalmukra nincs ezeknek az ügyeknek, de épen előnyös, hiszen konkrét közigazgatási ügyeket valami nagy tumultusban tárgyalni, helyesen elintézni nem is lehet. Azonban azok az öreg urak, a kik idejűket nem sajnálják a közügyek szolgálatában eltölteni, a kik értenek is a dologhoz, tudnak is hozzá, azt hiszem, nem szolgáltak rá, hogy a
