Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-36
68 36. országos ülés 1902 január 23-án, csütörtökön. miniszterelnök ur felfogása szerint magát fényesen ki fogja fizetni, Hát szó fér ugyan ahhoz, hogy ilyen rendszeralakitás befektetésnek minősithető-e vagy nem, de én elfogadom a miniszterelnök urnak álláspontját, tekintsük befektetésnek : akkor azonban arra kérem a t. miniszterelnök urat, szíveskedjék ezt az általa jwoklamált elvet közéletünk egész vonalán és terén következetesen végrehajtani és alkalmazni, azt megfontolás tárgyává tenni és kezdje legelőször is a befektetési elmélet gyakorlati alkalmazását a közös minisztériumokon. Azt gondolom, nem fog ebben a házban senki megczáfolni, midőn azt állítom, hogy a közös külügy-, a közös hadügy-, és a kettővel kapcsolatban álló közös pénzügyminisztériumot Magyarország érdekei szempontjából hasznos befektetésnek tekinteni nem lehet, (Ugy vau! a szélsöbáloldálon.) De ha az igen t. miniszterelnök ur e befektetési elmélet gyakorlati alkalmazásának folyamán módot és alkalmat ad arra a szervezetre, hogy magyar királyi külügyminiszteri és magyar királyi hadügyminiszteri állás szerveztessék, akkor az igenis jövedelmező olyan befektetés lesz, a mely nem csak anyagi téren, de mindenesetre az ország közérdekében erkölcsi téren és az állam tekintélye érdekében is ugy fog érvényesülni, hogy azt azután mindenki teljes joggal a magyar állam szemjiontjából hasznot hajtó befektetésnek fogja nyilvánítani. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Indokolta az igen t. miniszterelnök ur javaslatát azzal is, hogy az államhatalomnak érvényesülnie kell, a mostani rendszer mellett azonban ez teljes mértékben meg nem történhetik. Elismerem, igen t. miniszterelnök ur, hogy az államhatalomnak érvényesülnie kell, de hangsúlyozom, hogy annak az államhatalomnak nemcsak lefelé, hanem felfelé és kifelé is érvényesülnie kell, mert tulajdonképeni feladatának csak akkor felel meg. Gondoskodjék tehát az igen t. miniszterelnök ur arról, hogy ez az államhatalom igenis érvényesüljön felfelé és kifelé is. Ennek pedig, hogy a magyar államnak, mint ilyennek hatalma érvényesüljön felfelé és kifelé egyaránt, az a módja, hogy helyezkedjék az igen t. miniszterelnök ur arra a politikai álláspontra, a melyet őseink elfoglaltak akkor, a midőn Magyarország és Ausztria között csakis a personális uniót létesítették, hárítsa el ennek akadályait. De azt a rendszert, hogy az államhatalom lefelé érvényesíttetik, felfelé azonban gyáván meghunyászkodik, kifelé pedig nem mer és nem is tud nyilatkozni, helyesnek, igazságosnak és közérdekben állónak elismerni nem lehet, (Ugy van! a széhöbáloldálon.) Azt mondja az igen tisztelt képviselő ur és az indokolás is ekként próbálja a javaslatot támogatni, hogy hiszen a törvény ujabb kiadást nem fog maga után vonni. Azonban már az indokolás is megengedi azt, hogy másfél millió korona többlet keletkezik, mit azzal vél eloszlatni, hogy a vármegyék háztartására megállapított állami hozzájárulási összegből el lehet vonni azt, a mi azon állások dotácziójára fordittatik, a mely állások a javaslat szerint átmennek a kormány rendelkezése alá. Hát, t. ház, ez nagy tévedés, mert ha elvonatnak is azok az erők és átvitetnek is az állam szolgálatába, ne méltóztassék azt gondolni, hogy a vármegyei törvényhatóságok ezentúl számvevőség nélkül élhetnek és mozoghatnak. Hiszen a törvényjavaslat szerint is a vármegyék részére fentartott rendelkezési jogot másként az arra hivatott alispán képtelen helyesen és jól gyakorolni, t. ház, mint hogyha ő oly számvevői közeggel rendelkezik, aki neki a szükséges adatokat a maga megbízhatóságában szolgáltatja, Mert lehetetlen elképzelni is, hogy minden egyes ügy, keresztülmenvén azon sablonos formákon, a melyek a hatóságok közti érintkezésnél történnek, az alispán és a királyi adóhivatalok és a pénzigazgatóságnál lévő számvevőségek között levelezés utján intéztessék el. Akkor azok az árvák, a kik nagykorúvá lesznek, aligha fognak rövid utón hozzájutni az ő árvatári tömegükhöz. Miért? Mert a pénzkezelési szabályok helyes elvei szerint nem lehet az egyénileg átvitt számfejtést és utalványt foganatosítani a jjénztárnak, ha csak az hivatalos utón nem expediáltatott hozzá. De megczáfolja, t. ház, azt az állítást, hogy nem fog anyagi teher háromolni az államra, az, hogy járási számvevői állások szerveztetnek. Tehát oly állások, a melyeket a törvény ez ideig nem ismert és a milyenek hazánkban csak Pest vármegyében vannak ez idő szerint, a mi ) természetesen megint azt bizonyítja, t. ház, hogy csakugyan nem formakérdésekről van itt szó, a midőn ez a törvényjavaslat bírálat tárgyát képezi. Itt is nagyon szűkszavú az indokolás és azt mondja, hogy bőven meg fog térülni az a több millió, a melyet a járási számvevőség kiadásul von maga után. Hát nézzük meg a dolognak a gyakorlati oldalát, Magyarország 409 járásra van felosztva az ő 63 vármegyéjében, melyben 16.000 község van. Már most egy r járási számvevői állásra esik 30—40 község. Én nem tudom, az igen t. belügyminiszter ur megnyugvással gondolja-e azt, hogy egy járási számvevő az ő 40 községében akként végzi azon teendőket, hogy azok csakugyan az ellenőrzésnek minden ismérveit magukban foglalják. De, t. ház, tegyünk egy kis számítást. Ha a legkisebb mértékét számítjuk is annak az összegnek, a mit a járási számvevőnek fizetés alakjában adni kell, az 1893 : IV. t. ez. idevonatkozó rendelkezéseit véve alapul, a mely szerint egy a IX. rangosztályba tartozó adóellenőrt veszünk kiindulási pontul, akkor is egy járási számvevőnek a fizetése lesz 2200 korona, a legkisebb lakjjénze 400 korona, uti átalánya,
