Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-35

35. országos ülés 1902 január 21-én, kedden. 55 még szó nélkül egy kérdést. A pénzügyi bizottságban a földmivelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalásakor feltűnt nekem, hogy ennek a vasútnak létesítéséhez a földmivelésügyi miniszter ur 40.000 koronával járul hozzá és törzsrészvényeket kap érte, (Egy hang a szélsobaloldalon: Miért járni hozzá ?) azért, mert érinti a kisbéri mónesbirtokot és a törvény kötelezóleg előírja, hogyha állami birtokot érint a vasút, az állam köteles hozzájárulni. Ezt nem is kifogásoltam, de mivel törzsrészvények vételével történik, tekintve, hogy itt a községek is érdekelve voltak, kíváncsi voltam, hogy ez a hozzájárulás a fond perdu történt-e, vagy mint befektetés. Mert ha veszett fejszének a nyele akar lenni, akkor furcsán néznek ki a községek, a melyeket azzal kapaczitáltak, hogy ez nagyon jó befektetés. Nos, a miniszter ur nem tartja befektetésnek, mert a törzsrészvények jegyzésére szánt 40.000 koronát »átmeneti kiadásként« kérte, s nem beruházásként, sőt annak beruházási jellegét még a számviteli törvényre való hivatkozással is a t. miniszter ur megtagadta, Ha ez átmeneti kiadás a földmivelésügyi miniszter ur gazdálkodásában, akkor ez átmeneti kiadás azoknál a községeknél, törvényhatóságoknál és városoknál is, a melyeknél engem kiválólag az érdekel, hogy kaptak-e a kormány tagjai kellő garacziát arra nézve, hogy ezen törvényhatóságok és községek adózó képessége nem lesz túlságosan igénybe véve és hogy egyéb kulturális és gazdasági feladataiknak exísztencziájuk veszélyeztetése nélkül képesek lesznek-e ezután is megfelelni ? Ha beruházásnak nem tekinti a t. miniszter ur, akkor tudnia kell — az előzetes tárgyalások adatait nem ismerem — mennyire veszi igénybe ezen községeket és testületeket az adózás, mert én azt sem tudom, hogy ezeknek eddigi pótadója milyen százalékkal fog felszökni, a mi pedig minket ezen az oldalon különösen a községek exisztencziája iránt táplált rokonszenvünknél fogva kiválóan érdekel. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A t. miniszter ur a törvényre való hivatkozással, helyesen, törvény szerint jogosan hozzájárult e vasúthoz két czimen: az államsegély czimén 666,000 korona értékig, postaszállítási általányképen 23,000 korona évi, vagy 460,000 korona tőke értékben. Kíváncsi volnék tudni, hogy ez a 460,000 korona tőke, a mely póstaáltalány czimén adatik, számításon alaj)szik-e? Ha számításon alapszik: mely része ennek a vonalnak okozta azt a nagy forgalmat, a mely a póstaszállitásnál való megtakarítás czimén a 23,000 korona felét teszi ki? Mert a póstaszállitásnál való megtakarítás értékének csak kétszerese erejéig terjedhet a hozzájárulás a törvény világos rendelkezése szerint. Ha igy van. hogy tényleg 23,000 koronát tesz a kétszerese. akkor azt kellene látnunk, hogy e vonalon, a hol a vasút átmegy, a póstaszállitás eddigi költségével szemben 11,500 korona megtakarítás mutatkozik. Mig ezt nem látjuk, addig hinni lehet, de hinni nem vagyunk kötelesek, sőt nem is. vagyunk feljogosítva. A másik kérdés a 660,000 korona. Most jutok ahhoz a kétféle számítási módhoz, hogy itt a 660,000 korona évi hozzájárulás ugy van feltüntetve, hogy 3

/4-ed részét sem teszi ki azon százaléknak, a mely törvény szerint megadható. T. előadó ur, melyik hát az igazi számítás? Ha az épitési tőke tényleg csak 6.800,000 koronára devalváltatik a leronandók levonása után. akkor a 660,000 korona hozzájárulás megüti az egész maximális 10°/o-ot. Azért mondtam, hogy kétféleképen számol. Mikor arról van szó, hogy a pályakilóméterenkinti épitési összeg nem nagyon drága, akkor leszállítják az építésre szükségelt tőke-összeget és azt mondják, csak 6.800,000 korona; ellenben, mikor arról van szó, hogy mérlegeljék az állami hozzájárulás mértékét és azt tüntessék fel, hogy az sokkal alatta marad azon tételnek, melyet a törvény maximaliter 10—10 százalékban előir, akkor a felemelt összeghez viszonyítják, vagyis az eredeti összeghez. Ez kétféle számítás, mely a törvényhozással szemben, a törvényhozástól kért felhatalmazás esetében, nézetem szerint nem állja ki a kritikát. (Igaz' Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az indokolásban az mondatik, hogy azért drága a vasút, mert 15 állomás, rakodó, megállóhely stb. lesz. De érdekes volna tudni, hány állomás, hány rakodó és hány megállóhely lesz, mert ezt ebből a javaslatból senki sem tudja. Pedig ez a lényeges, mert az állomások esetleg drágábbak, a rakodók valamivel olcsóbbak, a megállóhelyek azonban éppenséggel semmibe sem kerülnek, mert az őrházzal majdnem egyenlők. Hogy a rakodók milyen drágák, azt tudjuk. Méltóztassék megnézni a minisztériumban, milyen nehézségeket gördítenek az ily tervek elé. A minisztérium ugyan előzékenyen megígéri, hogy meglesz, de ráküldi az üzletvezetőségnek, az igazgatóságnak küldöttjeit, azokkal tessék beszélni. Ott aztán nem nézik a protekczióban gyenge vidék érdekét, minden krajczárt, a mi felszámitható, százszorosan számítanak fel, hogy bebizonyítsák, hogy ez nem létesíthető. Ilyen esetekben azonban, hogyha egy uj vasút engedélyezéséről van szó. egy pár százezer korona nem játszik szerepet. Minket kötelességszerüleg érdekel, mennyi az állomás, mennyi a megállóhely, mennyi a rakodó, hogy legalább hozzávetőleg tudhassuk, hogy megfelelnek-e azon preliminárénak, a melyet hallottunk. Ezen kifogásokat a vasúti javaslat ellen azért hoztam fel. mert nem helyes, hogy közbeszéd tárgyává tótessenek olyan dolgok, a melyekre nincsen imminens szükség. Nekünk van határozatunk, a mely elrendeli, hogy a viczinális törvény átdolgozandó. Uj viczinális törvényjavaslat készül tehát — még pedig majdnem olyan tempóban, mint a katonai büntetőtörvény. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Tudjuk