Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

34. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. 39 kimondotta, hogy a megajánlás föltételeinek megállapítását az ország magának; tartja fenn.(Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És tényleg a költségvetési törvényen kivül ez a legfontosabb, leghatalmasabb fegyver a nemzet kezében a hatalommal szemben. (Igaz! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) 1848. előtt ezt a jogát akként gyakorolta az országgyűlés, hogy hozzáfűzte ennek a kérdésnek tárgyalásához nemzeti sérelmeit, előadta a hadsereg belszervezetére vonatkozó kivánságait, annak személyi ügyeit és kikötötte, hogy csak ugy ajánlja meg az ujonczokat, ha a nemzet sérelmei orvoslást nyernek. Ha az 1848. előtti törvényhozás igy gondoskodott, mennyivel inkább kell nekünk fokozottabb mértékben gondoskodnunk, mikor a mi kezünkből a hadügy ellenőrzésének jogát kivették, mikor a hadügyremi közvetlen ellenőrzést nem gyakorlunk, hanem csak a delegáczió utján, a hol csak közvetve kapunk ngy a hogy, felvilágosítást. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Pártállásomnál fogva, de egyéni meggyőződésemnél fogva sem fogadhatom el ezen javaslatot, (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) mert nem 43.889, de egyetlen magyar ifjút sem adok annak a hadseregnek, melyet közösnek neveznek ugyan, de nem is közös, hanem sült német, illetve osztrák, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mely törvényes függetlenségünknek és állami önállóságunknak negáczióját képezi. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) í}em vagyok hajlandó egy ujonczot sem megszavazni annak a hadseregnek, mely érzelmi közösségben velünk nincsen, mely államot alkot az államban, mely magát azonosítani ezzel a nemzettel nem akarja és nem tudja, melynek tagjai a magyar alkotmányra esküt nem tesznek (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) és a mely épen ezért nemzetellenes cselekedetekre, alkotmányunk megtámadására, sőt nemzetünk leigázására is felhasználható a hatalom által. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbalul dalon. Egy hang: Meg is történi!) Nem vagyok hajlandó megszavazni egyetlen ujonczot sem annak a hadseregnek, melynek tisztikarának legnagyobb része a helyett, hogy a nemzeti kultúrában velünk vállvetve közreműködnék, kultúránknak esküdt ellensége és a germanizácziónak egyik leghatalmasabb eszköze, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mely nem tudja levetkőzni azt a hagyományos szellemet, melyet azon időből örökölt, midőn még császári zsoldos csapat és e szerint tisztán a császárnak eszköze volt, s a mely hagyományos szellem Königgrätzhez vezette, hanem át akarja vinni e szellemet a mai néphadseregbe is, és a mely ezen elvénél fogva negácziója és ellensége mindannak, a mi magyar. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) Vagy kérdem én, lehetséges-e ma, hogy ezen hadsereg körében a magyar nemzet ifjúsága magyar műveltséggel és ott magyar műveltséget nyerve, részt vehet a haza szolgálatában ? Kérdem én: ezen közösnek csúfolt hadseregnek a hősei a mi nemzeti hőseink-e és nem inkább azokat állitják-e oda követendő mintaképül a serdülő ifjúságnak, a kiket e nemzet átka sújt? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ily körülmények közt, midőn a magyar ifjuságnak ki kell vetkőznie magyarságából, meg kell tagadnia mindazt, a mi neki szent, a mit szentnek tekintett mindaddig, mig a hadseregbe bevonult, ennek a hadseregnek ujonczokat én, és azt hiszem, ez a párt megadni nem fogunk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor igen t. képviselőtársam a napokban igen élénken adta elő azon érzelmi ellentétet, mely kifejlődik az ifjúban, midőn a hadsereg kötelékébe lép, midőn mindannak ellenkezőjét tanítják ott, a mit eddig szépnek, jónak és nemesnek tartott. Csak a ki velem együtt a hazafias elkeseredés ezen skáláján keresztülment, csak az tudja felfogni azon fájdalmat, melyet a magyar ifjú ott érez. A t. miniszter ur. a ki a közös hadsereg emlőjén táplálkozott és nevelkedett, ezt az érzelmet megérteni nem képes. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én ezt tőle nem is kívánhatom, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert nem értheti meg, mikép fájhat a magyar ifjúnak az, midőn eltiltják ott az édes hazai nyelv használatától, midőn megtagadtatják vele nemzeti színeit, midőn ott a nemzeti himnusz helyett az általa gyűlölt (lőtt erhalte (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hangjait kell hallania, midőn meg kell hajolnia a fekete-sárga zászló előtt, a mely ránk mindig gyászt hozott és mint Geszler-kalap ma is itt van az országban, annak megalázására. (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezen általános elvi álláspontomon kivül azonban vannak oly tények és körülmények, melyek kizárják azt, hogy még ha ezen elvi álláspontomon kivül állanék is, megszavazhassam ezt a javaslatot. (Halljuk! Halljuk!) E tények olyanok, a melyek t. a miniszter ur ellen bizalmatlanságra hangolnak. Mert tudjuk azt, hogy az igen tisztelt miniszter ur ahelyett, hogy arra a csekély alapra helyezkednék, melyet e nemzet jogai számára az 1867-iki törvényhozás még meghagyott és segítene nekünk vállvetve az ország jogainak fejlesztésén dolgozni, e helyett odaáll az ellentáborba, s azt a kevés jogot is, a mit fenntartottak törvényeink, megcsorbitani, attól is minket megfosztani igyekszik és ezen dolgozik. (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Az 1867: XII. t.-czikknek 11. és 12. §-a még magyar hadseregről beszél; az 1868 : XL. és 1879 : LI. törvényczikkek már nem ismerik e kifejezést: »magyar liadsereg«, hanem magyar sorhadi csapatokról szólnak. A ki valaha katona volt, tudja, mily óriási különbség van e két kifejezés között. De tovább menve, az 1889 : VI. t.-cz. 14. §-áról folytatott nagy vita még mindenkinek élénk emlékezetében lesz. Tudjuk, hogy ezen szakaszban nagy közjogi sérelem rejlett. A nemzet azon jogát, hogy az ujonczkontingenst