Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-52

420 52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. senki a kopogást és ne is láthassa senki, hogy a szavazó melyik ládába dobta a golyót. Ez lesz. t. ház, az igazságos választás. Ekkor fog megnyilatkozni az igazi nemzeti érzület, s nem most. S ezzel, t. ház, elérjük még azt is, hogy az a szegény képviselőjelölt megspórolhatja magá­nak azokat a szerencsétlen alkotmányos költsé­geket, és nem lesz kéoytelen egy személyben képviselőjelölt, kocsmáros, mészáros, r kenyérsütő, eszkortó'r és kitűnő szónok lenni. (Elénk derült­ség.) Ezekből ugyanis most nem maradhat el egy minősége sem, mert különben megbukik. Próbáltam, hát mondhatom. (Derültség.) így azonban, a mint én tervezem, tiszták lesznek a választások. Történjék azután, a mi történik, de azt hiszem, akkor azután keresztülviszszük mi azt, a mit mi akarunk. Ez volt a harmadik tétel. Most pedig a t. kormánypárti képviselő uraknak elmondom azt, a mit prograinmbeszé­deikben, tudom, mindnyájan elmondtak, nemcsak önök, de velük szemben fellépett kormánypárti képviselőjelöltek is, a kik persze megbuktak, hogy t. i. az állami hivatalnokoknak emeljük a fizetésüket. ígérték ezt, de pénzt nem adtak hozzá. Én azt is adok. A költségvetésben van másfél millió frt. Éti többet adok. Ott van az a 33 millió frt, a melyet Ausztriára költünk évenkint. És itt jön az én negyedik és legfőbb tételem: az önálló magyar hadsereg, magyar vezényszóval, magyar katonatisztekkel. Az a legénység, a melyet Szatmár megyéből soroznak be, Szatmár megyébe beosztott ezrednél feküd­jék ; az, a melyet Szilágy megyéből soroznak be, feküdjék Szilágyba beosztott ezrednél, s az a katonatiszt alattvalóját ne ugy szólítsa: Du verfluchter Kossuthhund, a mint ezt teszik. Hal­lottam eleget, a mikor szolgáltam. Nekem ugyan nem mondta, mert én keresztüllőttem volna, Hanem fiának vagy öcscsének tekintse a tiszt az alantasát, a legény a tisztjét meg bátyjának vagy apjának. Ilyen katonával azután viselhe­tünk háborút. S a mikor ezt keresztülvittük, akkor jön azután az, a mit el akar érni egész Európa: akkor hozom én be az általános lefegyverezést. (Hosszantartó zajos derültség.) T. ház, ez öli meg az összes államokat. Az örökös fegyverben létei, a fegyveres béke. Mire a rengeteg katonaság, ha szabad tudnom ? Csak azért, hogy Peldzeugmeister Szakrametovitsnak, Feldmarschallieutenant Kukuljevicsnek és Gene­ralmajor Bukovicsnak két katonaposzt sétáljon plein páradban a háza előtt, a mely nem is az övé? (Derültség.) Minek az Augarten őrzésére 63 ember, a mikor úgyis annyi invalidus osztrák van, a kik csücsülve őrizhetnék a kertet? (De­rültség.) Nem elég oda, ha már épen kell, tizenegy fegyveres ember: egy altiszt, két fráj­ter és 8 közlegény? (Derültség) Vagy minek kell a Transzportház vártájához hét ember; nem elég oda egy is? A Burgban tartott fővártára pedig minek megy 83 ember, holott ott van az Arciére-garde, a testőrség, a burgzsandárok, hiszen ez a sok fegyveres ember csak a lármát szaporítja és nem hagyja öreg királyunkat aludni. (Nagy derültség.) Szóval bizonyos, hogy arra a rengeteg katonaságra nincs szükség; 50.000 katonát azonnal haza kell kergetni. (Derültség.) Erre az 50.000 katonára 24.600.000 forint megy el évenkint. Vagyis ezt odacsapva az előbbi 34 millióhoz, már közel 60 milliót takaríthat­nánk meg. De még mit nyerünk? Azonkívül annak az 50.000 fiatal embernek erős, munka­bíró karját megnyernők és azzal a kivándorlás által okozott munkáshiányt pótolhatnék. Ismerek egy szegény öreg parasztot, a kinek most két fia játszik katonásdit; kis gazdaságát egyre pusztulni látja; marháját nem tudja gondozni, búzáját későn aratja, nem konkolyozhatja ki, nem tisztithatja, nem javíthatja, s nem képes adóját fizetni. Bez­zeg, ha hazajönnének katona fiai, mindjárt le­fizethetné az adót. Most pedig azt mondja: »Télire nem jut csizmára! Bocskorban telelek vénségemre.« Háború sem volt 1866 óta. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hát Bosznia ?) Ohó, pardon! (Derültség.) Jó, hogy ezt fölhozták, most kitérek erre is. Én Bosznia és Herczegovina okkupáczió­ját akkor sem tartottam, most sem tartom há­borúnak, hanem rablóhadjáratnak, (Mozgás.) épen olyannak, a minőt most Angolország a becsületes, tisztességes, szorgalmas, jóravaló és istenfélő bur nemzet ellen folytat. (Ugy van! Ugy van I a szélsobaloldalon.) Igen kívánatos volna, hogy az igen t. kormány egy körjegyzéket intézzen az összes többi államok, a nagyhatal­masságok kormányaihoz, ad circulandum, (Álta­lános zajos derültség. Elnök csenget.) a melyben szólittassék fel az angol kormány, (Halljuk I Halljuk!) hogy azonnal vonja vissza seregét Dél-Afrikából; még most tisztességesen vissza­vonulhat, de ha ezt nem teszi, akkor egyik állam sem fog lovat szolgáltatni neki a burok elleni háborúra. Ha még akkor sem, hát legj r en eszibe juttatva, hogy 30 éves háborúja talál lenni, sőt az, a mit a nagy német politikus, Bismarck herczeg, a vaskanczellár megjósolt, hogy Angliának a burföld, vagyis Pretoria lesz a koporsója. Én azt toldom hozzá, — de ez is benne legyen ám a jegyzékben, — (Altalános derültség.) hogy kik lesznek Angliának a sírásói: nem más, mint azon czivilizált és modern álla­mok, a melyek nem akadályozzák meg a további háborúskodást, a melyek nem akadályozzák meg az angol népet abban, hogy azt a bur népet, a mely épugy az Isten képére és hasonlatosságára van teremtve, mint az angol, vagy épen az ango­lok királya, mint a mérges legyeket, kiölje csak azért, hogy az arany- és gyémántbányákat sam­berelje be. (Derültség.) Tehát 1866 óta Magyarországnak háborúja

Next

/
Thumbnails
Contents