Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-52

412 52 országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. zet van elénk tűzve, annyi fontos feladat vár feldolgozásra, liogy ha mi ezt mind meg is akarjuk valósítani, akkor bizony el leket mondani, hogy ezen törvényhozási cziklus majdnem emberfeletti munkát kell, hogy végezzen, és ha meg tudjuk oldani mindezeket a kényes kérdéseket és fel tudjuk dolgozni mindazon fontos feladatokat, a melyek elénk vannak tűzve, tessék elhinni, hogy ennek az államkormánynak és a törvényhozás összes tagjainak nevei csak mint drága emlék fognak belevésődni minden polgárnak a szivébe. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert az összes feladatoknak tervbe vett czélzatai mind oda konkludálnak, hogy hazánk, nemzetünk erősbödjék, felvirágozzék és a magyar nemzeti állameszme határozott kidomboritása mellett elő is mozdittassék. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) T. ház! Első sorban röviden érinteni fogom a közgazdasági reformot, a melyet már régen várunk és hogyha a vármegyei pénztárak és számvevőségek teendőit szabályozó törvényjavaslatot már le nem tárgyaltuk volna, az ember nem is merné hinni, hogy az megvalósul, pedig hogy arra nagy szükségünk van, azt bizonyítják a különféle események. Mert, t. ház, az tény, hogy a közigazgatás mai gépezete bármilyen erőfeszítés mellett sem képes ma már annak a munkának megfelelni, a melyre hivatva van. Szükségünk van. t. ház, arra, mert csak igy tudunk a tisztviselők helyzetén is segíteni, de az adózó közönségén is! Mert hogyha a gyakorlatban czélszerüen viszszük keresztül ezt a közigazgatási reformot, ugy, a mint azt az igen t. kormány is tervbe vette, akkor a méltányos munkamegosztással segítünk a tisztviselőkön, a gyorsabb munkából kifolyó előnyök által pedig az adózó közönségen is, a nélkül azonban, hogy ujabb terheket rónánk az adózókra és autonóm jogkörünk nagyobb csorbát szenvedne. T. ház! A midőn a közigazgatási reformot felhoztam, ez alkalommal a közigazgatási tisztviselők egyikének, a főszolgabírónak helyzetét akarom érinteni. (Halljuk! Halljuk!) Ha szemügyre veszszük, t. h főszolgabirák teendőit, akkor azt látjuk, hogy azok bizony annyi irodai munkával vannak elhalmozva, hogy azt sem tudják tulajdonképen, hogy az irodába, az akták halmazába rejtsék-e el magukat, vagy pedig külszolgálatra menjenek ki a járásukba. Pedig az nagyon üdvös, hogy a főszolgabíró minél többet járhasson a községeibe, minél többet érintkezhessek a községi elöljárókkal és a községek lakosaival. Ennek nagy, fontos és üdvös gyümölcsei vannak. Mert az tagadhatatlanul igaz, t. ház, hogy ezen érintkezés által igen sok apró bajról szerez magának tapasztalatokat, megis, meri a községek egész beléletét, azok vagyoni állapotát, útjait, határait, és azonkívül a lakosságot jellemző főtulajdonságokat. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) De ezen felül, t. ház, segítségére lehet annak a tanácsra szoruló elöljáróságnak, a szegény emberek sok apró sérelmét pedig elintézheti ott a helyszínén, a nélkül, hogy az illetőnek az időmulasztásába vagy költséges utánjárásába kerülne. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Szocziálpolitikai szempontból is szükséges az, hogy az a járási főszolgabíró, mint járásának atyja, minél többet foglalkozzék azzal a néppel, mert a népnek erre nagy szüksége van és folyton még tanácsadásra szorul. Épen azért, t. ház, én azt hiszem, hogy a közigazgatási reform által el fogjuk érni azt is, hogy a járási főszolgabírókat nem fogjuk igy az akták halmazába fojtani, mint ma, hanem segíteni fogunk rajtuk. És nagyon segítenénk rajtuk az ő nagy felelősséggel járó szolgálataikban, a védkötelezettek nyilvántartása körül, nézetem szerint, akkor, ha melléjük azokat az u. n. járási őrmesteri állásokat szervezzük. (Halljuk! Halljuk!) Ezt pedig ugy képzelem, hogy minden járási főszolgabíró mellé esetleg egy irnok helyett egy kiszolgált, nyugdij-jogosultsággal biró katonai vagy honvéd jártas, ügyes, oly őrmestert alkalmazunk, a ki aktivszolgálatra már nem képes, de igenis képes erre a szolgálatra. Ezzel kettős czélt érünk el. Elérjük először azon czélt, hogy a főszolgabíró segítséget nyer egy pontos, megbízható közeg által; másodszor pedig elérjük azon czélt, hogy ez anyagi szempontból semmibe sem kerül, mert itt nyugdijképes egyénről van szó és ha valami pótlékot adunk is neki, egy írnokot nélkülözhetünk, a kinek a megtakarított napidijából vagy fizetéséből ez a pótlék bőségesen kitelik. Ezért, ha nézetem a t. államkormány és t. képviselőtársaim nézetével nem ellenkeznék, nagyon kérném alkalomadtán ezen kérdésnek figyelembevételét és megfontolását.Mert tény az, hogy a főszolgabírókon segíteni kell, hogy minél nagyobb mértékben teljesíthessék a külszolgálatot, mert ennek igen nagy előnye van ugy a közönségre átalában, mint a szocziálpolitika tekintetéből. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Miután a közigazgatás reformját bátor voltam említeni, ezen alkalommal egy törvény egyik szakaszának intézkedése ellen kell szólanom. Ugyanis az 1886 : XXI. t.-cz. 26. §-ának egyik rendelkezése ellen van némi kifogásom. Mit mond ez a szakasz ? (olvassa): »Mindenki csak egy törvényhatósági bizottságnak lehet tagja; ki több törvényhatósági bizottságban jön a legtöbb állami adót fizetők sorába, azon törvényhatósági bizottságnak lesz csak tagja, a melyet maga jelöl ki.« Mig ezzel szemben ugyancsak az 1886 : XXII. t.-cz. 33. §-a azt mondja: »a községben fekvő vagyona után legtöbb adót fizető, ha ott nem lakik, jogát megbízottja által is gyakorolhatja; úgyszintén a ki több községben jön a legtöbb adót fizetők névjegyzékébe, jogát mindazokban vagy maga, vagy megbízottja által gyakorolja.« Mit látunk ebből, t. képviselőház ? Ha e két törvény fölolvasott két szakaszát össze-