Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-52
406 52. országos ülés 1902 február 15-611, szombaton. mindenik nyomorúságának máson keresi az okát. Az elégedetlenség ily állapotában támadnak azután a jelszók alatti agitácziók, melyek a zavart még inkább fokozzák. Hát, t. ház! nekem az a véleményem, hogy a mi közgazdaságunk területén a jelszók alatti agitáczióknak nincsen létjogosultságuk. A mi termelő osztályaink egymásra vannak utalva, s igy azok sem agráriusok, sem merkantilisták nem lehetnek. Az állam helyes közgazdasági politikája a termelő osztályok harmonikus fejlesztésében állhat, nem j>edig egyes gazdasági kereseti ágak kiváltságos istápolásában. (Helyeslés jobbról.) Őszintén megvallom, t. ház, hogy engemet belközgazdasági politikánk nem elégit ki. Nem látom annak átgondolt, kidolgozott tervét, nem látom közgazdaságának tervszerű igazgatását. Már pedig e nélkül termelhetünk mi bármily üdvös ideákat, mondhatunk itt e házban fényesebbnél fényesebb beszédeket, mert azokat az életben megvalósítani nem lehet. T. ház! Egy állam közgazdasági politikáját rendszeresen kell felépiteni. Rendszerét elvi alapokra kell felépiteni, s megvalósitását intézményesen kell biztosítani. A nemzet ereje csak igy fejtheti ki produktivitását, az egyéni képesség csak igy érvényesülhet e nemzet javára. Nem habozom kimondani, t. ház, hogy meggyőződésem szerint a magyar állam közgazdasági rendszerének fundamentumát csakis a föld politikája adhatja meg; csupán ezen szilárd alapon építhető fel a közgazdaság többi termelő ágának egységes és összevágó szervezete. Bismarck, midőn a 80-as években Poroszország közgazdaságát rekonstruálta, nyíltan hirdette, hogy Poroszország közgazdasági rendszerében a földmivel ésre kell fektetni a súlyt, mert ha a földmivelő parasztnak pénze van, akkor van az iparosnak, van a kereskedőnek és van a társadalom minden osztályának. (Általános helyeslés.) Ha ezen elv Poroszországban indokolt volt, akkor az sokszorosan indokolt Magyarországon. És, t. ház! boruljunk le a mi honalapító nagy Árpádunk előtt hálával, hogy nekünk oly országot szerzett, hogy mi a földpolitikára bazirozhatjuk közgazdaságunk összes rendszerét. De, t. ház, hogyan lehessen nálunk a közgazdaság egészséges szervezetét felépiteni, mikor nálunk a közgazdasági igazgatásnak voltakép nincsenek is megfelelő szervei? Yessünk egy futó tekintetet arra, hogyan is vagyunk mi közgazdasági igazgatásunk szerveivel? A törvényhatóságokban a közgazdasági igazgatás az alispán' kezében van összpontosítva. Az alispán az ő konglomerált hatáskörében intézné tehát a közgazdaság igazgatását. Hát lehetséges-e a modern kor mai fejlődése, a közgazdaság rohamos haladása mellett az, hogy ily szerv intézze a közgazdaság adminisztrácziójának szövevényes és nagy szakismereteket feltételező igazgatását ? Menjünk tovább. Az országban van, ha jól tudom, tizenhat kereskedelmi és ipar-kamara, és van majd minden vármegye területén gazdasági egyesület. Kalapot emelek az előtt, a ki korrektül definiálni tudja, hogy voltakép mik ezek a testületek? Magán-egyesületek nem, mivel például a kereskedelmi és iparkamarák mintegy hivatali összefüggésben állanak a kormányzattal; hatósági közegek sem, mivel hatósági jogokat, kényszerjogot nem gyakorolnak. De legyenek bármily hasznos közgazdasági testületek, ezek a közgazdasági igazgatás adminisztrácziójának hatósági szerveiül nem alkalmasak. De menjünk még tovább. A kormánynak van egy sereg felügyelője, főfelügyelője, kormánybiztosa, s nem tudom, mi mindenféle szakközege, kik keresztül-kasul járnak az országban a közgazdaság irányítása és adminisztrácziójának ellenőrzése végett. (Egy hang balfelöl: Gazdasági előadók!) Előadók és egyéb is! Ezek a közegek egészen véletlennek köszönik lételüket. Mikor egy uj miniszter jut valamelyik közgazdasági minisztérium élére, a miniszter elkezd resszortjában tervezgetni •— és mit tapasztal rögtön? Azt, hogy neki nincsenek alkalmas eszközei, a közgazdaság igazgatásának nincsenek megfelelő helyhatósági szervei. Nincs mit tennie, mint hogy felügyelők, biztosok kreálásával akar magán segíteni. Ezekkel próbálja meg azután a központból vezetni és ellenőrizni a közgazdaság helyhatósági vezetését és ellenőrzését; annak a közgazdasági igazgatásnak ellenőrzését, a mi voltakép helyi szervek hiányában nem létezik. T. ház! Most jutottam felszólalásom tulajdonkéjoeni tárgyához. (Sálijuk! Halljuk !) Mindaddig, mig egységesen megkonczipiált közgazdasági politikánk nem lesz; mindaddig, mig a helyhatóságokban a közgazdaság igazgatásának intézményes szervezete lesz: sem a kormány, sem a társadalom a mai kor igényeinek megfejelő gazdasági eredményeket produkálni képes nem lesz. (Helyeslés jobbról.) T. ház! Közigazgatásunk általános reformja körülbelül másfél évtized óta vajúdik. Hogy minő okok akadályozták megújhodását, azt én itt fejtegetni nem akarom; de azt egészen határozottan állítom, hogy a korszellem hatása alatt átalakult társadalmunk, melynek méhében a közgazdasági életnek egészen uj feladatai fogamzottak meg a kenyérkérdés alakjában, ellenállhatatlanul követeli, hogy a közigazgatás általános reformja mielőbb megalkottassék, és pedig szervezete oly irányban konczipiáltassék meg, hogy abban a közgazdasági igazgatás súlyának megfelelő helyet (Elénk helyeslés jobbról.) nyerjen és legalább is legyenek oly szakközegei, minők például a pénzügyi igazgatásnál lesznek. (Helyeslés jobbról.)